• Program


    Aktuális előadások







    A további időpontok megtekintéséhez kattintson ide! (3)

    A Velence melletti kis halászfaluban a lányok várják haza a fiúkat, akik hónapokig a tengeren halásznak. A lányok az időt némi munkával és még több pletykálkodással ütik el. Az arra járó matróz, Toffolo gyorsan össze is ugrasztja őket, mert van mersze az egyik lánynak venni egy cső főtt kukoricát. Pedig Toffolonak valójában egy másik lány, Checca tetszik, Checcának meg Titta- Nane, akinek viszont már van kedvese, Lucietta, az ő a testvére, Beppe ráadásul Orsettát szereti, akinek a nővére, Libera, annak a Fortunatonak a felesége, akinek a szomszédja nem más, mint Pasqua asszony, akinek a férje, Toni pedig éppen annak a halászbárkának a tulajdonosa, amivel pillanatokon belül megérkeznek a szóban forgó fiúk is – csak hogy még egyszerűbb legyen a helyzet. A szerelmesek összevesznek, a szomszédok megsértődnek egymásra, és egyáltalán, mindenki megharagszik mindenkire. Szóval komolyan, ember legyen a talpán, aki kibogozza, ki kivel veszik össze és miért. Ez az ember a talpán pedig nem más, mint Isidoro, a város nagyra becsült jegyzője, aki minden erejével megpróbál tisztán látni és igazságot szolgáltatni ebben a nagy kalamajkában. Csak a végén nehogy halul süljön el a dolog. Halkan megjegyeznénk, hogy Isidoro szerepében a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Bezerédi Zoltánt láthatja majd a nagyérdemű.

     

    A halhatatlan Carlo Goldoni hallatlanul vicces komédiáját Nagy Cili rendezi, sok-sok halálosan jó zenével és a szombathelyi társulat felhalborítóan szórakoztató összjátékával.

     

     

     

    Ha eljönnek, Önök is csak néznek majd, mint hal a szatyorban! Szereplők:

    TONI, halász Horváth Ákos

    PASQUA, a felesége Hajdu Péter István

    LUCIETTA, Toni húga Herman Flóra

    BEPPE, Toni öccse Balogh János

    FORTUNATO, halász Orosz Róbert

    LIBERA, a felesége Domokos Zsolt

    ORSETTA, Libera húga Nagy-Bakonyi Boglárka

    CHECCA, Libera húga Mari Dorottya

    TITTA NANE, halász Kuttner Bálint

    VICENZO, halkereskedő Szabó Tibor

    TOFFOLO, hajóslegény Némedi Árpád

    ISIDORO, jegyző Bezerédi Zoltán m.v.

    MARIO, főtt kukorica árus Szabó Róbert Endre

     

     

    Alkotók:

    Látvány Nagy Cili

    Dramaturg Bíró Bence

    Hangosító Simon Ottó

    Súgó Jenei Ági

    Ügyelő Pados Bernát

    Rendezőasszisztens Kovács Nóra

     

    RENDEZŐ Nagy Cili

     

     

    Karneválszínházi szabályzat!

     

    Amennyiben az előadások kezdési időpontjában az időjárás nem teszi lehetővé az előadások megkezdését, akkor a kezdéssel legfeljebb 60 percet várunk. Amennyiben az előadásokat várhatóan 60 perc elteltével sem lehet elkezdeni, úgy az előadás elmarad. Az előadás elmaradása esetén a jegyek a kijelölt esőnapra érvényesek. Az esőnap dátuma a jegyen is olvasható. A megvásárolt jegyeket nem váltjuk vissza.

     

    Amennyiben az elmaradt előadást rossz idő miatt az esőnapon sem tudjuk megtartani, a jegyeket visszaváltjuk az előadást követő 8 munkanapon belül a színház jegyirodájában nyitvatartási időben.

     

    Amennyiben az előadást a kezdetétől számított 45 percen belül az időjárás miatt félbe kell szakítanunk, 15 perc várakozás után az előadás folytatásáról, vagy az esőnapra halasztásáról döntünk. A döntésről a helyszínen adunk tájékoztatást.

     

    Amennyiben az előadás több, mint fele időtartamának (45 perc) eltelte után szakad félbe, az előadás megtartottnak tekintendő.

     

    A kijelölt esőnapon is elmaradt előadásra szóló jegyek visszaváltására a helyszínen nincs lehetőség, azok az előadást követő nyolc munkanapon belül a színház jegyirodájában, nyitvatartási időben válthatók vissza.

     

    Az online vásárolt jegyeket az Interticket Kft. váltja vissza.

    Ajánló


    Húsz éve tartottuk az ősbemutatót, több száz telt házas előadás után pedig most újra műsorra tűzzük a legendás musicalt, társulatunk…

    A L’art pour l’art Légitársaság első, nagysikerű műsora után máris itt van a második nagysikerű műsor, amelynek címe önmagáért beszél.

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016