Alma Hernán Benedí (cselló)
koncertmester: Pilz János
Tavaszhívó hangverseny után nyárköszöntő műsorral zárja a BFZ 2024–2025-ös budapesti zenekari koncertjeinek sorát a Pilz János vezette Concertino-sorozat. Az első félidőt Haydn névnapi ajándéka, az Esterházy Miklós hercegnek szánt 35. szimfónia nyitja, majd a szerző által nagyra becsült Carl Philipp Emanuel Bach barokk hagyományokat is őrző csellóversenye zárja. A szólót a 2024-es Végh Sándor verseny díjazottja, a madridi születésű Alma Hernán Benedí játssza, aki korábban meghódította az Elbphilharmonie és a bécsi Musikverein színpadát is. A szünet után Janáček második komolyabb zenekari próbálkozása szólal meg. A darab Dvořák erős hatását mutatja, de sok izgalmas részletet felvillant abból is, amiért a cseh szerző zenéje annyira szerethető.
Amikor Esterházy „Fényes” Miklós 1767 decemberében visszatért párizsi útjáról, Haydn fényes és lendületes zenekari művel fogadta. A 35. szimfóniának se beceneve, se programszerű eleme nincsen, mégsem hiányzik belőle a haydni humor és rafináltság. A nyitótétel szokatlanul olaszos dallama egyre feszültebbé válik a mollba forduló zenében, mígnem a kürt visszahozza a barátságos hangvételt. A fúvósokat mellőző lassú tételben váratlan szinkópákkal tarkított elbűvölő dallammal találkozunk. A menüett legkarakteresebb motívuma a triolás felütés, amely a trió alapját is képezi. A finálé legvégén Haydn alaposan meglepi a közönséget: a tétel emelkedő, már-már kérdő nyitómotívumával zárul.
Johann Sebastian második és leghíresebb gyermeke, Carl Philipp Emanuel Bach mindhárom csellóversenyét elkészítette csembaló- és fuvolaverseny változatban is. Az a-moll hangnemű darab 1750-ben született Berlinben. A ritornelles első tétel az éppen véget érő barokk korszak elemeit ötvözi egyfajta proto-Sturm und Drang stílussal. Szokatlan ütemmutató, viharos karakter, hirtelen kitörések és szünetek jellemzik a zenét. A lassú tétel a gáláns stílus jegyeit hordozza: a zenekar és a szólista egymásnak adogatja az énekszerű témát, Bach azonban felkavarja az állóvizet, amikor drámai dialógussá duzzasztja a szelíd zenét. A finálé is folytatja a határozott, dörgedelmes hangvételt.
1878. december 15-én különleges koncertet tartottak Brünnben. A huszonnégy éves Janáček saját Beseda nevű együttesét vezényelte, a nézőtéren pedig ott ült a nagy példakép, Dvořák. A két szerző között már korábban szoros barátság szövődött, és ez jól hallatszott Janáček zenéjében is. A műsorra tűzött Idillt áthatja Dvořák stílusa, tágabb értelemben a cseh és morva népzene. Az akkor még öt-, 1880-ra azonban héttételesre bővített szvitben megjelenik Dvořák keserédes hangja, páratlanlüktetésű könnyedsége, vonósbánata, szerenádvilága, tragikus dumkája és szláv tánczenéje, de felfedezhetjük benne Mendelssohn méltóságteljes melankóliáját és Händel ellenpontjait is, sőt a tételek között olyan is akad, ami később filmzeneként köszön vissza emlékezetünkben.
Jegyvásárlás
