Concertino sorozat: Stanley, Corelli, Vivaldi, Mozart, Britten
Program:
John Stanley: d-moll concerto vonóskarra, Op. 2, No. 4
Arcangelo Corelli: D-dúr concerto grosso, Op. 6, No. 1
Antonio Vivaldi: a-moll csellóverseny, RV 419
Wolfgang Amadeus Mozart: 3. (Esz-dúr) kürtverseny, K. 447
Benjamin Britten: Simple Symphony, Op. 4
A Corellitől Brittenig ívelő koncerten az együttes tagjai számára kiírt Végh Sándor Verseny többszörös győztese, Szőke Zoltán kürtművész és a kezdetektől a BFZ-ben zenélő Kertész György csellóművész lép a zenekar kamaraegyüttese elé a virtuozitás, az intimitás és a letisztultság jegyében. A hangverseny első felében a barokk concerto három arcát ismerhetjük meg, majd Mozart komoly virtuozitást igénylő kürtversenye és – újabb másfél évszázadot ugorva – Britten műve szólal meg, amelyben a szerző saját gyermekkori kompozícióit gondolta tovább érett fejjel.
Elsőként John Stanley, a gyermekkorában megvakult kiváló 18. századi orgonista-zeneszerző darabja hangzik el. A mű a kor két óriása, Corelli és Händel hatása alatt íródott, ám zenei fűszerezése jellegzetesen angol: ünnepélyesség, jóleső tömörség, a lassú tételben pedig finom melankólia jellemzi. A concertóban található egy bátor ötletekben gazdag, szellemes fúga is.
A versenyművek tekintetében a már említett Corelli korának legnagyobb példaképe volt. Az 1714-ben keletkezett, concerto grossókból álló Op. 6-os sorozat tette divatossá például a két hegedű és egy cselló szembeállítását a zenekarral. (Ez hatott Händel Op. 6-os sorozatára is.) A „concerto da chiesa”, vagyis templomi versenymű műfajába tartozó öttételes darab nagy szabadsággal kezeli a tempókat – ez is bizonyítja, hogy nem tánctételekről van szó.
Vivaldi a másik nagy iskola, a velencei minta követője volt. Versenyművei háromtételesek, a hangszercsoportok szembenállása helyett jóval szólisztikusabbak, formailag letisztultabbak. Több mint huszonöt csellóversenye közül a koncerten elhangzó a-mollt 1742 körül komponálta a szerző.
A szünet után jóval későbbi mű, Mozart 3. kürtversenye szólal meg. A szerző mind a négy erre a hangszerre írt versenyművét 1783 és 1791 között, bécsi tartózkodása alatt komponálta Joseph Leutgeb kürtös számára. A kottában található tréfás bejegyzések baráti kapcsolatról, a kotta maga kiváló technikájú zenészről árulkodik. A kromatikus hangok és a trillák komoly kihívást jelentettek a korabeli kürtökön – a darab persze ma sem egyszerű játszanivaló.
Benjamin Britten is kedves ismerősnek, brácsatanárának ajánlott darabot. 1933-ban, húszévesen döntött úgy, hogy kidolgozza gyerekkorában komponált nyolc tánctémáját. Párba rendezte őket, és megszületett a négytételes, vonósokra írt Simple Symphony, amely a szerző vezényletével szólalt meg először. A tételek alliteráló címeket kaptak, magyarul valahogy így: Bombasztikus bourrée, Pajkos pizzicato, Szentimentális sarabande és Furfangos finálé.
