A passió szövegét kezdetben felolvassák a köznépnek a nevezetes egyházi ünnep, húsvét alkalmával. Később a templom falain belül a papok által párbeszédes formában előadva hallgatják a hívők. Majd amikor a színház játékossága már túlnő a templomi közegen, a dramatizált passiójáték kikerül a templom elé, aztán a vásártérre. A szöveget hallgató emberből pedig színháznéző, és sokszor (szín)játékos résztvevő válik.
Az itt felhasznált nagypénteki misztériumok a maguk idejében igazi „népszínművek” voltak. Professzorok írták, gimnazisták és felső iskolások bevonásával adták elő őket, a csíki, a gyergyói és a Székelyföld távolabbi vidékeiről is odasereglő hallgatóság előtt, mely szövegek aztán a csíksomlyói ferences barátok lejegyzésében maradtak ránk.
Katona Imre különleges szertartásjátékában Krisztus passiója össznépi rituálé, amelyben egy színházi közösség kínokkal teli, ám felemelő alkotómunkájának részeként születik újjá a passió.
A Csíksomlyói magyar passió a rendező, Pataki András koncepciója és dramaturgiai munkája nyomán jelentős módosuláson esett át: a végzések (jelenetek) közti morális közjátékok dalszövegekké alakultak, amelyekre Szarka Gyula (Ghymes együttes) szerzett a népénekek világát idéző modern hangzású zenét. Az orgonán és dobokon megszólaló dallamok és ritmusok a kortárs tánctechnikák invenciózus felhasználására ösztönözték Demcsák Ottó balettművészt, koreográfust.
Az előadás választ keres arra is, mi az ünnep szerepe az egyes ember és egy közösség életében, s vajon mi, mai nézők eljutottunk-e abba a kegyelmi állapotba („lesz még egyszer ünnep a világon”), amelyre Vörösmarty vén cigánya oly konok reménykedéssel várakozik.
