• Program


    Aktuális előadások





    1348-ban, egy világjárvány idején tíz fiatal vidékre menekül a pestis elől. Bezárkóznak, várnak, és történeteket mesélnek, hogy elüssék az időt. Ez Boccaccio Dekameronjának alaphelyzete. Novellái szórakoztatnak, megrendítenek és gyönyörködtetnek, miközben pontos lenyomatot adnak a korról, amelyben születtek.

    2023-ban egy világjárvány idején, egy háború és egy válság árnyékában mindannyian ismerjük ezt az állapotot. A kínzó várakozást, az állandó bizonytalanságot, a senkiföldjét élet és halál között. Ezért úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy létrehozzuk a 21. század Dekameronját. Hogy ne csak várjunk, meséljünk is.

    Tíz kortárs magyar író – Fábián Péter, Gimesi Dóra, Háy János, Jászberényi Sándor, O. Horváth Sári, Parti Nagy Lajos, Székely Csaba, Szikszai Rémusz, Tasnádi István és Závada Péter ­­– tíz története elevenedik meg a Budapest Bábszínház Nagyszínpadán. Szórakoztató és megrendítő, elborzasztó és gyönyörködtető történetek, amelyek talán lenyomatot adhatnak majd a korról, amelyben születtek. Történetek, amelyeket érdemes továbbmesélni. Ha lesz még kinek.

    Első történet | Jászberényi Sándor: Magok
    Második történet | Závada Péter: Levél Mantovába a veronai karanténból
    Harmadik történet | Háy János: Istenháta
    Negyedik történet | Székely Csaba: Saját kis koronavírusunk
    Ötödik történet | Parti Nagy Lajos: Sybles és fia
    Hatodik történet | Tasnádi István: Numidák
    Hetedik történet | Gimesi Dóra: O. hazatér továbbáll
    Nyolcadik történet | Fábián Péter: Hiddel Béla
    Kilencedik történet | O. Horváth Sári: Lehet, hogy ez az utolsó
    Tizedik avagy a kerettörténet | Szikszai Rémusz

    Író:
    Fábián Péter, Gimesi Dóra, Háy János, Jászberényi Sándor, O. Horváth Sári, Parti Nagy Lajos, Székely Csaba, Szikszai Rémusz, Tasnádi István, Závada Péter

    Dramaturg: Gimesi Dóra
    Zeneszerző: Dinyés Dániel
    Mozgás: Hojsza Henrietta
    Bábtervező: Hoffer Károly
    Díszlettervező: Zöldy Z Gergely
    Jelmeztervező: Szelei Mónika
    Mozgóképtervezők: Varga Vince, Horesnyi Máté
    Rendezőasszisztens: Aradi Regina Anna
    Mozgástervező-asszisztens: Bánky Eszter
    Rendező: Szikszai Rémusz

    Szereplők:
    Ács Norbert
    Barna Zsombor
    Bartha Bendegúz
    Blasek Gyöngyi
    Ellinger Edina
    Fodor Tamás m.v.
    Hannus Zoltán
    Kovács Judit
    Pallai Mara
    Pethő Gergő
    Podlovics Laura
    Spiegl Anna
    Tatai Zsolt

    19:00-ás kezdés esetén az előadás várható befejezésének ideje 22:15.

    Ajánló


    Christine-nek elege van. Elég a nagyvárosból, a zajból, de főleg a nemrég elvesztett férjével közös helyszínekből. Költözik tehát: New Yorkból…

    Lázár Ervin mesejátékát már számos változatban láthatták az író rajongó olvasói. Tévéjáték, könyv, vagy színházi formában, sőt egy generáció nevelkedett…

    Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája.

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016