• Program

    Elek István Quartet, vendég: Pocsai Kriszta

    Egyöntetű vélemény: a jazz koncertpódiumon való megjelenése a bebop korszakához köthető. Emblematikus muzsikusok, mára jazz-ikonokká vált személyiségek rakták le e stílus alapjait, belőlük „táplálkozik”, alakul a mai jazz is.  több

    Számtalan előadó és egyéni út, a gyökerek mégis ide kötnek, ide vezetnek vissza. A zenekar az ún. „mainstream” jegyeit hordozza, programjuk tisztelgés a nagy elődök és követőik előtt, természetesen a mai kor és az egyéniségük szellemében.

    Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak a közelmúltban debütált kvartettje, amely azóta nagy sikerrel szerepel fővárosi és vidéki színpadokon egyaránt. A négyes minden tagja a műfaj legjobbjai közül került ki. Az együttes vezetője a nádfúvós hangszerek egész arzenálját szólaltatja meg: főként tenorszaxofonon játszik, de nem idegen számára a klarinét, az alt-, a szoprán- és a baritonszaxofon sem. Weisz János remek zongorajátéka mindig elbűvöli a hallgatóságot, a ritmushátteret pedig a bőgős Molnár Péter (aki a Group ’N’ Swing együttesben is szerepel) és a legkeresettebb dobosok egyike, Cseh Balázs biztosítja.

    Műsoruk a mainstream jazz iskolapéldája, közkedvelt sztenderdek, a Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöld darabjai, olyan nagy amerikai komponisták „jazzslágerei”, mint Duke Ellington, Cole Porter vagy Richard Rodgers, de az olyan nagy jazz zenészek ugyancsak sztenderdekké nemesült szerzeményeit is szívesen játsszák, mint Kenny Barron, Joe Henderson vagy Joe Zawinul. Ezúttal elsősorban Cole Porternek, az egyik legismertebb amerikai zeneszerzőnek műveiből összeállított repertoárt játsszák majd.

    Az est szólistája Pocsai Kriszta jazzénekes-művész, akit Sokan a legszebb hangú hazai jazzénekesnőként aposztrofálnak. Számos hazai könnyűzenei lemezen szerepelt vokalistaként, a pop és a funky stílusokban tett kirándulásainak eredménye pedig az a három album, melyen szerzőként és főként szövegíróként működött közre.

    Egyöntetű vélemény: a jazz koncertpódiumon való megjelenése a bebop korszakához köthető. Emblematikus muzsikusok, mára jazz-ikonokká vált személyiségek rakták le e stílus alapjait, belőlük „táplálkozik”, alakul a mai jazz is. Számtalan előadó és egyéni út, a gyökerek mégis ide kötnek, ide vezetnek vissza. A zenekar az ún. „mainstream” jegyeit hordozza, programjuk tisztelgés a nagy elődök és követőik előtt, természetesen a mai kor és az egyéniségük szellemében.

    Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak a közelmúltban debütált kvartettje, amely azóta nagy sikerrel szerepel fővárosi és vidéki színpadokon egyaránt. A négyes minden tagja a műfaj legjobbjai közül került ki. Az együttes vezetője a nádfúvós hangszerek egész arzenálját szólaltatja meg: főként tenorszaxofonon játszik, de nem idegen számára a klarinét, az alt-, a szoprán- és a baritonszaxofon sem. Weisz János remek zongorajátéka mindig elbűvöli a hallgatóságot, a ritmushátteret pedig a bőgős Molnár Péter (aki a Group ’N’ Swing együttesben is szerepel) és a legkeresettebb dobosok egyike, Cseh Balázs biztosítja.

    Műsoruk a mainstream jazz iskolapéldája, közkedvelt sztenderdek, a Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöld darabjai, olyan nagy amerikai komponisták „jazzslágerei”, mint Duke Ellington, Cole Porter vagy Richard Rodgers, de az olyan nagy jazz zenészek ugyancsak sztenderdekké nemesült szerzeményeit is szívesen játsszák, mint Kenny Barron, Joe Henderson vagy Joe Zawinul. Ezúttal elsősorban Cole Porternek, az egyik legismertebb amerikai zeneszerzőnek műveiből összeállított repertoárt játsszák majd.

    Az est szólistája Pocsai Kriszta jazzénekes-művész, akit Sokan a legszebb hangú hazai jazzénekesnőként aposztrofálnak. Számos hazai könnyűzenei lemezen szerepelt vokalistaként, a pop és a funky stílusokban tett kirándulásainak eredménye pedig az a három album, melyen szerzőként és főként szövegíróként működött közre.

    Közreműködik:

    Elek István - szaxofon
    Weisz János - zongora
    Molnár Péter - nagybőgő
    Cseh Balázs - dob
    vendég: Pocsai Kriszta - ének

    Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
    Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.
    Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
    Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
    Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

    Telefon
    +36 1 216 7894

    Ajánló

    A Madách Színház ROCKSULI címmel új rock musical bemutatójára készül.

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016