Motoszkál a dallam a szerző fejében, vagy lehet, hogy nem is motoszkál, épp ez a baj, valamit írni kellene, lehetőleg egy nagy slágert, amire ezrek és milliók sírják tele a párnájukat. És nem jön a megoldás, és hiába a telefonos segítség. De ott van az a mérhetetlen dallamkincs, a sok szép zene, amit a komponisták évszázadok alatt felhalmoztak. Abból lehet meríteni.
Mielőtt valaki tolvajt kiáltana: nem tilos. Változnak a szabályok, de a szerző halála után néhány évtizeddel a művek köztulajdonba mennek át, egy szépen és jó szöveggel megírt sláger éppenséggel kincsmentés is lehet, írt egy 18 századi komponista egy gyönyörű dallamot, és annak a 21. században is lehet örülni. És azt sem szabad hinni, hogy a folyamat feltétlenül egyirányú, Bach is, Beethoven is, de később Stravinsky vagy Richard Strauss is azt hitte, hogy egy dallam már mindenkié, aztán jöttek a boldog és büszke szerzők, és kérték a részüket az alkotásért járó jogdíjakból. Minket azért inkább a másik irányú kincsmentés és kölcsönzés érdekel. Azt szeretnénk megmutatni, hogyan szivárognak vissza az elfelejtett dallamok a hétköznapjainkba, hogyan lesz Csajkovszkij country-dal, mi köze van Rachmaninovnak Bridget Joneshoz, Tárregának a telefoncsengéshez. Ahogy mondani szokás: nincs könnyű és komoly, csak jó és rossz zene van. De leginkább jó.
