• Program


    Aktuális előadások



    Egy évtizedes szünet után ismét a magyar közönség elé lép a Szentpétervári Állami Zenés Komédia Színház; Oroszország egyik legnagyobb hagyományokkal bíró zenés színházának társulata. 2026. április 30-án Frank Wildhorn, többszörös Grammy-, Tony- és Emmy-díjra jelölt, a Broadway-n is több darabot jegyző szerző I. Péter című történelmi musicaljének magyarországi bemutatóját láthatja a közönség.

     

    Az orosz történelem egyik legkiemelkedőbb alakjának életét és munkásságát viszi színpadra Frank Wildhorn amerikai musicalkomponista darabja, az I. Péter április 30-án, az Erkel Színházban, a Szentpétervári Állami Zenés Komédia Színház előadásában. A történelmi musical hiteles és árnyalt képet rajzol Nagy Péter rendkívüli személyiségéről, bemutatva karakterének nagyságát, belső vívódásait és ellentmondásait. A többszörös díjnyertes produkció a szentpétervári színház jelenlegi repertoárjának egyik meghatározó és legsikeresebb előadása. Ősbemutatójára 2022-ben került sor, a cár születésének 350. évfordulója alkalmából. Az előadás eddig több mint 120 alkalommal került színre, és egyaránt kivívta a közönség szeretetét, valamint a szakma elismerését. Magyarországon az I. Péter előadást csak ez alkalommal láthatja a musicalkedvelő közönség, természetesen magyar felirattal. A darab címszereplője a musical műfajban nemzetközi szinten is ismert Ivan Ozhogin, aki színpadi teljesítményéért megkapta Oroszország egyik legrangosabb színházi elismerését, a Golden Mask Award-ot.

     

    Az I. Péter zenéjét a Frank Wildhorn, többszörös Grammy-, Tony- és Emmy-díjra jelölt zeneszerző jegyzi, akinek korábban egyszerre három előadása is, köztük a Jekyll és Hyde négy éven át futott a Broadway-n. Wildhorn a popzene terén is számos világsztárral dolgozott együtt, ő írta például a Where Do Broken Hearts Go című szám zenéjét, mely Whitney Houston előadásában vált híressé szerte a világban.

     

    „A nagy hagyományú, majd 100 éves szentpétervári színházat már régi ismerősként fogadhatja a hazai közönség, mostani előadásuk pedig egy új, izgalmas élménynek ígérkezik a musicalszerető közösségünk számára” – mondta Szente Vajk, az Erkel vezetője. „Számunkra pedig nagy büszkeség, hogy csapatunk tagját, a szentpétervári születésű Braga Nikitát is a szereplők között köszönthetjük” – tette hozzá az Erkel vezetője.

    Ajánló


    1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

    Brindsley és Carol fiatal pár. A férfi feltörekvő szobrász, és menyasszonyával kölcsönvettek pár elegáns bútordarabot és műtárgyat a szomszédban lakó…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016