Esterházy Péter: Fuharosok
Most, ezen ünnepi órán fölhívnám ezredszer is a nemzet figyelmét egy olyan gondra, amely elkerülhetetlen, és láthatóan nagy erőkkel kerülgetjük. Egy új országot kéne építeni egy új Európa újszegényeiként. Az említett probléma úgy foglalható össze, hogy minden új itt, csak mi vagyunk régiek. Minden új, de a Duna marad.
Akkor ezt most kifejtem.
Míg itt voltak az oroszok – az oroszokat most, régi, kollektív vágy, metaforaként használom ennek az egész ’45 utáni ízének a jelzésére –, minden, az országban tapasztalható rosszat rájuk testáltunk; nem ok nélkül. Most, úgymond, elmentek (menőben vannak). Sok mindent itt hagytak maguk után, legfőképpen azonban minket. Elmentek, és itt maradtunk egyedül. De jó, sóhajthatunk föl. Azután körbenézünk, s ugyan leljük honunkat e hazában, de jónak nem jó.
(Esterházy Péter: A falra hányt borsó sorozatból (2.), 1990.)
játssza: Horváth Csenge
látvány: Hermann Anett, Pajor Patrícia
rendező: Forgács Péter
Köszönjük Balla Gábor, Farkas Zoltán Batyu, Kiss Éva, Lukács Dániel, Mucsi Balázs, Nagy Henrik és Ságodi Gabriella segítségét
