• Program


    GÓLEMESE

    GÓLEMESE

    Zsidó mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak – a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt együttműködésében.
     több

    Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli miközben életet próbál lehelni a mese erejével a Gólembe! Sikerni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít akkor bármi megtörténhet! Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel, melyeket a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Zsidó népmesék című kötetből válogattunk, a könyv szerkesztőjének, Bán Lindának szakértő segítségével.

    A rabbi elhatározza, hogy teremt egy lényt, hogy segítse az embereket a mindennapi boldogulásban. Agyagból és sárból megalkotja, és elnevezi Gólemnek. Hogy életet leheljen belé, esténként történeteket mesél neki az emberekről. Ebben az előadásunkban négy zsidó mesét gyűjtöttünk egy csokorba, amik remekül példázzák a zsidó gondolkodás és kultúra sajátosságait, tradícióit. Tesszük ezt persze mai köntösbe ágyazva, élő zenével színesítve.

    Szereposztás:

    Rabbi, Apa, Szultán, Mesélő, Trombitás: HAJMÁSI DÁVID

    Öreg, Cipész, Salamon, Gitáros: BERNÁTH DÉNES

    Kisfiú, Katona, Kincstárnok, Méh, Betyár, Ének: BOGNÁR ANNA

    Kutya, Katona, Tanácsos, Sába, Boszorkány, Ének: BERKI SZOFI

    Báb: Tóth Zsuzsa
    Jelmez, kellék: Tóth Zsuzsa, Bernáth Dénes
    Díszletterv: Bernáth Dénes
    Látvány: Balogh Luca, Priczel Vilmos
    Zene: Bernáth Dénes, Hajmási Dávid
    Fotó: Toldy Miklós

    Rendező: Schmied Zoltán

    Támogató: NKA

    Ajánló


    A Madách Színház újabb világsikert hozott el Budapestre: a Madách Színházban non-replica változatban…

    2019 nyarán Magyarországon is folytatódik a világ legnépszerűbb tánc-show-jának, a Lord of the…

    Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán Az egri Agria Játékok a Táncművészetért K.N. Kft…



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016