• Program


    Aktuális előadások









    Opera, amely lényege szerint öccséről, az utolsó nagy magyar királyról, legalábbis az ő uralkodásának előzményéről szól. Jelen erőfeszítésünk mégsem László "feltámasztását" célozza, aki tragikus előjátéka, indoka és magyarázata is lett Hunyadi Mátyás trónra kerülésének. Igaz, most, a majd’ kilencven év után első ízben újrahallható eredeti partitúra remek alkalmat kínál, hogy megszólaljon a fiatalon kivégzett vitéz szólama is. A Hunyadi László őskottája ugyanis kincsesbánya, de a zsebekbe nem minden fér. Erkel Ferenctől persze minden, csak az nem, amit maga is húzott. De már a szövegnél dönteni kell: Egressy Béni hullámzó nívójú és több helyen avult szófordulatai helyett úgy választunk átdolgozott verziókat, hogy közben a dráma nem fakulhat, nem szűkülhet. Jelen produkciónk feladata színre vinni egy magasabb nézőpontból ábrázolt korhű darabot, és vele bemutatni az újranyitott Operaház művészi és technikai lehetőségeit. Mert nyitó operapremier csak egy van” – mondja az operát rendező főigazgató, Ókovács Szilveszter.

    A mű előadása a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének Magyar Zenetörténeti Osztályán készülő Erkel Ferenc Operák kritikai közreadás sorozat keretében megjelent partitúrából valósult meg.

    Karmester: Hamar Zsolt

    Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara, Gyermekkara, a Magyar Nemzeti Balett művészei és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei

    Rendező: Dr. Ókovács Szilveszter
    Szövegváltozat: Dr. Ókovács Szilveszter
    Urtext kottaváltozat: Szacsvai Kim
    Művészeti tanácsadó: Almási-Tóth András
    Látványtervező: Lisztopád Krisztina
    Világítástervező: Pillinger Tamás
    Videótervező: Czeglédi Zsombor
    Mozgástervező: Molnár Dávid
    Koreográfus: Solymosi Tamás
    Koreográfus asszisztense. Venekei Marianna
    Angol szöveg: Keszthelyi Kinga
    A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
    Karigazgató: Csiki Gábor

    Az előadás hossza 4 óra két szünettel 

    Ajánló


    A Kölcsönlakás egy vérbő brit vígjáték, tele félreértésekkel, titkolt afférokkal és őrült helyzetekkel.

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016