Első királyunknak élete utolsó napjaira maradt még egy sorsdöntő feladata. El kell döntenie, hogy kire hagyja a koronát - az Árpád-vérből való pogány, de magyar Vazulra vagy pedig a keresztény, de idegen népből származó Orseolo Péterre?
Számunkra, a 21. század magyarjai számára mi az aktualitása Sík Sándor 1930-ban bemutatott drámájának? Erre a dilemmánra alighanem az István király hatodik jelenetében találjuk meg a perdöntő választ, amikor az uralkodó életének utolsó napján feleségéhez, Gizellához, és Imre herceg özvegyéhez, Ilonához intézett indulatos okfejtésében a magyarság küldetésére kérdez rá: „Vazul … azt veti szememre, hogy a keresztény ölte meg bennem a magyart. Ti nem értitek, hogy ez a kettő nem kettő, hanem egy. De hiszen nem is érthetitek: Tibennetek nem egy. Csak énbennem. De eggyé kell lennie, a nép szívében is, mert meghalunk, ha eggyé nem lesz. [Az Úristen] mért hozta volna ide messze Keletről a magyart, mért adott volna országot neki, ha nem akarna velünk valami nagyot!”
E jelenet felől láthatunk igazából arra, mi motiválhatta István döntését, amikor a darab zárójelenetében apostoli királyként koronáját és országát Szűz Mária oltalmába ajánlja, akit ma is Boldogasszonyként szólít meg régi himnuszában a hagyományaihoz hű magyarság.
