• Program


    Aktuális előadások



    Az osztály egy fontos előadásra készül. A próbák remekül zajlanak. Vagyis zajlanának. Ha nem lenne ott az a problémás gyerek. A szülők egy csoportja összefog, hogy megmentse az előadást, megvédjék a gyerekeiket. Mit kezdjen ezzel a helyzettel a pedagógus? Mennyire van beleszólása a szülőknek abba, hogy mi történik a gyerekükkel az iskolában? Mennyire kell megértőnek, elfogadónak lenni a “más típusú” gyerekekkel? Erről szól a darabjuk.

    Pedagógusként, szülőként minden nap nevelési helyzeteket, problémákat oldunk meg. De arra ritkábban van idő, lehetőség, hogy ezekről a helyzetekről, kérdésekről közösen beszélgessünk. Pedig a gyereknevelés kapcsán hasonló helyzetekkel találkozunk. Előadásunkkal alkalmat szeretnénk teremteni, hogy álljunk meg egy pillanatra, tekintsünk rá kívülről egy olyan szituációra, ami sok iskolában, sok osztályban előfordul, csak éppen nem tudódik ki, nem beszélünk róla.

    Alkotócsoportunk iskolás gyerekek szüleiből, pedagógusokból, pszichológusokból alakult, és közel két éve, a szabadidőnkben dolgozunk együtt. A produkció létrehozásához szociodramatistákat, színházi nevelési szakembereket, pedagógusokat, pszichológusokat vontunk be. Célunk az volt, hogy minél jobban, körültekintőbben dolgozzuk fel a témát, és egy olyan előadást hozzunk létre, ami további kommunikációra, a nézők saját tapasztalatainak, gondolatainak, érzéseinek megosztására ad lehetőséget.

    Az előadás létrehozói:

    Albert Zoltán, Bittó Piroska, Fenyvesi Boga, Galgóczi Krisztina, Gábor Zsuzsa, Harkányi Adrienne, Hollós Judit, Jenei Gabriella, Klausz Péter, Katona Ildikó, Nagy Zsombor, Somodi Réka, Dr. Tóth Anett Ágnes, Vágó Regina, Votisky Anna

    Produkció: Esély-kert Alapítvány

    Producer: Gábor Zsuzsa

    Szociodráma szakértők: Németh László, Galgóczi Krisztina

    Drámainstruktorok: Nagy Zsombor, Klausz Péter, Hajdú Fanny

    Készült az Európai Bizottság Erasmus+ Program és a Budapest, XIV. kerület Zuglói Önkormányzat támogatásával

    Ajánló


    Best of Valahol Európában Előadja a székesfehérvári ZsigmondLala Énekstúdió amatőr musical csoportja.

    1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

    musical Az előadást angol felirattal játsszuk.

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016