Közreműködik: Gabriela Scherer, Johannes Kammler, Bogdan Talos, Láng Dorottya, Nagy Zoltán – ének, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc, Sapszon Borbála)
Vezényel: Vashegyi György
Liszt 1861 őszétől mind több időt töltött Rómában, ahol figyelme az egyházi zene felé fordult. A következő évben, 1862-ben fejezte be első oratóriumát, a Szent Erzsébet legendáját. A zeneszerzőt már régóta foglalkoztatta a magyar királylány életének története, a weimari nagyherceg társaságában például ellátogatott Erzsébet egykori lakhelyére, Wartburg várába is. „Szent Erzsébethez különösen gyengéd kapcsolat fűz. Magyarországon születtem, akárcsak ő, a sorsomat és pályafutásomat döntően meghatározó tizenkét évet pedig Türingiában töltöttem, egészen közel Wartburg várához, ahol élt, és Marburghoz, ahol meghalt.”
Az oratórium címszerepét Gabriela Scherer énekli. A kiváló svájci drámai szoprán a Hamburgi Opera társulatának tagjaként, Fischer Ádám vezényletével a 2023/2024-es évadban debütált A bolygó hollandi Sentájaként, idén nyáron pedig hallható volt Bayreuthban is, ahol Gutrune szerepét alakította Az istenek alkonyában. A Nemzeti Filharmonikusokat főzeneigazgatójuk, Vashegyi György vezényli.
Az előadás a Liszt Ünnep keretében az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének kísérőprogramjaként valósul meg.