• Program


    Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; Zrínyi 1566 musical
    4

    Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; Zrínyi 1566 musical

    1566. szeptember 7. Véget ér Szigetvár ostroma. Mindössze három várvédő marad életben. Köztük Cserenkó Ferenc, aki később megírta a szigetvári ostrom hiteles történetét. Bár néhány dologról úgy tűnik, inkább hallgatott. Például arról, mi lett azokkal az asszonyokkal, akiket Zrínyi Miklós már nem tudott csáktornyai birtokára menekíteni..

    Moravetz – Balásy – Horváth K. - Papp: Zrínyi 1566
    musical
    a Moravetz Produkció valamint a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület közös előadása

    Tizenkettedik éve játsszák óriási sikerrel, határon innen és túl ezt az előadást. Mi lehet a titka? Hiszen mindenki úgy ül be a nézőtérre, hogy tudja, „vesztettünk”. Zrínyi és megmaradt 300 vitéze 1566. szeptember 7-én, hősi halált halt Szigetváron. Hogy lehet ebből az eseményből lélekemelő színházi sikert kihozni. A tizenkét év a tanú rá, lehet! A szereposztás, a zenék, a szövegek, elvarázsolnak, s még nem volt olyan előadás, ahol a nézők, ne álló vastapssal jutalmazták volna meg az alkotókat.
    Idén, szeptember 4-én újra átélhetjük ezt a csodát…

    1566. szeptember 7. véget ér Szigetvár ostroma. Mindössze három várvédő marad életben. Köztük Cserenkó Ferenc, aki később megírta a szigetvári ostrom hiteles történetét. Bár néhány dologról úgy tűnik, inkább hallgatott. Például arról, mi lett azokkal az asszonyokkal, akiket Zrínyi Miklós már nem tudott csáktornyai birtokára menekíteni, s akik mégsem kerültek az ellenség kezébe...? …vagy miért változtatott a szultán eredeti szándékán, s fordította Eger felé nyomuló haderejét Szigetvárnak…? …vagy miért állt egy török janicsár, Lahib a biztos győztesek oldaláról a halálba induló magyarok mellé…? Elindul egy nyomázás. A török nagyvezír, Mehmed, s tőle függetlenül az osztrák fővezér, Salm gróf megpróbálja kideríteni, Zrínyi hősi helytállásának mi lehetett a mozgatórugója? Az ostrom ideje alatt játszódó cselekmény egymás mellé rakott momentumai végül felvetik a kérdést: lehet, hogy a világtörténelem legnagyszabásúbb politikai gyilkosságának vagyunk tanúi?

    Szereposztás:
    Zrínyi Miklós gróf................................. SASVÁRI SÁNDOR – Jászai díjas
    Cserenkó Ferenc, kamarás................. CSENGERI ATTILA
    Salm gróf, osztrák fővezér................... BLASKÓ BALÁZS – Jászai díjas
    Szokoli Mehmed, török nagyvezér....... BELEZNAY ENDRE
    Anna, szakácsnő.................................. DÉVÉNYI ILDIKÓ
    Rosenberg Éva, Zrínyi felesége........... FÜREDI NIKOLETT
    Lahib /Pribék János/ janicsár............... HÜSE CSABA
    Novák János, hadnagy........................ KELEMEN CSABA
    Nádasdyné, a nádor özvegye.............. IVÁN ILDIKÓ
    Kecskés György, hadnagy................... VÁRHELYI DÉNES
    Dandó Ferenc, hadnagy...................... GÖTZ ATTILA
    Radován Jakab, hadnagy.................... GREGOROVICS TAMÁS
    Gerecs Bartolus, hadnagy................... VIDÁKOVICS SZLÁVEN
    Orsits István........................................ TUNYOGI PÉTER
    Kata, szolgálólány............................... BODONYI BEÁTA
    Lulla, török háremhölgy....................... MAGYAR CECÍLIA
    Perván, janicsár aga........................... BLASKÓ BÁLINT
    Borbála, szolgálólány.......................... KOVÁTS DÓRA
    Csenge, szolgálólány.......................... LÁSZLÓ REBEKA
    Ali, török aga....................................... RADVÁNSZKI SZABOLCS
    György, Zrínyi Miklós fia...................... SZABÓ ARNOLD
    Apród................................................... FODOR SZABOLCS

    IH EuroDance Táncszínház
    Zrínyi 1566 Táncegyüttes tagjai
    Zrínyi Gárda Csáktornya – Zrinska Garda Cakovec
    Zrínyi Vitézek Hagyományőrző Szakosztályának tagjai

    Művészeti titkár: Takács Lilla
    Rendezőasszisztensek: Moravetz Péter – Omódi Marianna – Takács Kíra
    Díszlet: Bényei Miklós
    Jelmez: Molnár Gabriella
    Koreográfus: Halmi Zoltán

    Zeneszerző: Horváth Krisztián, Balásy Szabolcs, Papp Zoltán

    írta: Moravetz Levente
    Segédrendező: Oláh-Fenyvesi Judit
    Executive Producer: István Gábor
    Producer: Somogyvári Andrea
    RENDEZŐ-PRODUCER: Moravetz Levente

    Ajánló


    Traccs! Szombathely legújabb beszélgető-est sorozatának negyedik vendége Sebestyén Balázs! Utánaszámoltunk, és meglepődve láttuk:…



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016