• Program


    Négy negyed
    4

    Négy negyed

    A Miskolci Nemzeti Színház az ősszel pályázatot hirdetett ifjú alkotók számára azzal a céllal, hogy a legújabb koreográfusnemzedék tagjai és a társulat táncművészei lehetőséget kapjanak egy-egy közös munkára illetve, hogy a kortárs táncszínházi áramlatok a miskolci közönséghez eljussanak. Ennek a pályázatnak, együttműködésnek eredményeként létrejött egy négy egyéni koncepciót összefogó előadás.

    Nincs aktuális előadás

    Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

    Utolsó előadás dátuma: 2013. december 20. péntek, 16:00

    A Négy Negyed, melyet április 9-én két részben láthat a közönség, négy fiatal alkotó munkája. Újvári Milán a színház és a film műfaját keresztező szkeccsét, Kulcsár Noémi a politikai hatalom embertorzító hatásairól szóló munkáját mutatja be, míg Góbi Rita, az egész testet megmozgató nevetésről, Kerényi Miklós Dávid pedig az előadásra készülődés állapotáról készített egy-egy 20 perces koreográfiát.

    A négyNEGYED koreográfusai és táncosai:

    Első negyed: KERÉNYI MIKLÓS DÁVID koreográfiája
    Másfél perc

    Táncolja: Papp Bálint

    Asszisztensek: Tóth Barbara, Karczag Márton
    Zenei munkatárs: Solti Csaba

    Egy táncos készül az előadására.
    Verejtékes magányos munkával, hogy az esti másfél perces szólója minél tökéletesebben sikerüljön. Mit csinál valójában? Ismétel. Ismétel. Nézi magát a tükörben.

    Mi mindent lehetne kihozni ebből a szólóból, ha a koreográfus és a zeneszerző nem kötné meg a kezét. Mivé válhatnak a begyakorolt mozdulatok, ha más körülmények közé kerülnek? A tükör nem felel, miközben a képzelet szárnyra kap.

    Második negyed: GÓBI RITA koreográfiája
    Bruhaha
    Táncszínházi előadás azoknak, akik önmagukon is tudnak nevetni.

    Táncolják: Dörnyei Éva, Fűzi Attila, Gál Lóránt, Gulyás Anna, Kocsis Andrea, László Lívia,
    Lukács Ádám, Muresan Aurel, Papp Bálint, Streicher Péter, Szalay Olimpia

    Zene: Mozart /zenei tréfa/

    „Figyeljük meg jól a nevetést: nem valami tiszta, befejezett, artikulált hang; inkább olyasmi, ami állandóan visszaverődve egyre folytatódni akar, ami robbanással kezdődik, hogy aztán dobpergésszerűen folytatódjék, akárcsak az égzengés a helyekben. De ez a visszahangzás nem folytatódhat vég nélkül…” (Henri Bergson: A nevetés)

    Nevetés alatt az egész testünk berezonál, megmozdul…
    Imádom ezt az állapotot, ezt a pozitív létet, létszükségletem.
    Felszabadít, kinyit, mélyről érkezik, önmagamat vállalva, egy durranó energiabombának élem meg, ami szerencsére ragályos, lehet hozzá csatlakozni…

    Harmadik negyed: KULCSÁR NOÉMI koreográfiája
    Glam - úr

    Táncolják: Steicher Péter, Muresan Aurel, Gál Lóránt, Papp Bálint, Lukács Ádám, Kocsis Andrea, Gulyás Anna

    Zene : Montázs

    „A legfőbb vezetőnek – értsd: a politikai hatalom mindenkori birtokosának – igazságosnak kell lennie önmagában, s mindazonáltal embernek kell maradnia. Ez a feladat talán a legnehezebb, s nem is lehetséges tökéletes megoldás; az olyan görcsös fát, amilyenből az ember van, nem lehet teljesen egyenesre faragni.”
    A fenti sorokat Immanuel Kant írta le 1784-ben, s hát kivételesen pontos próféciának bizonyult. Az azóta eltelt közel 230 év megannyi bizonyítékot szolgáltatott arra nézve, hogy a hatalommal való élés elsősorban visszaélés, az önkény kontroll nélküli tobzódása, vagyis senki se volt képes ellenállni a benne rejlő kísértésnek. Igen, a hatalom megrészegíti birtokosát, s úgy – ittasan – már esély sincs az önuralomra. A „görcsös fa” nemhogy egyenesre nem faragható, de még addigi „görcseire” is kártékony hatással lehet.

    Táncszínházi előadásunk a mindenkori hatalom ön- és embertorzító hatásáról fog szólni tehát, arra a metamorfózisra fókuszál, mely szemünk előtt történik „legfőbb vezetőinkkel”. A maga módján szenvedélyes szeretne lenni, a szó melléknévi értelmében „politikus”, így határozott és szilárd állásfoglalás korunk antihumánus tendenciáival szemben. A „fékek és ellensúlyok” intézményi szinten megszüntethetők ugyan, de akkor a művészet veszi át majd azok szerepét, egészen addig, míg lehetőséget – fórumot – kaphat, s nem ítélik a renitens alkotókat éhhalálra. Reménykedjünk!

    Negyedik negyed: ÚJVÁRI MILÁN koreográfiája
    Milyen volt?

    Táncolják: Kocsis Andrea, Dörnyei Éva, Szalay Olimpia, László Lívia, Füzi Attila, MuresanAurel, Streicher Péter

    Zenei szerkesztés: Újvári Milán
    Asszisztens: Egyed Bea, Andrássy Máté
    Külön köszönet: EnKnapGroup

    A darabban elhangzó zenék: Tom Waits: Way down inthehole / Budapest Bár: Nékem csak Budapest kell / Percy Sledge: When a man loves a woman / Tom Waits: Alice / BillyHoliday: I’m gonnalockmyheart / Kid Koala: Drunktrumphet / Red Hot Chili Peppers: Giveitaway /

    „Rossz olyan országban élni, ahol nincs humor. Azonban még rosszabb az az ország, ahol csak humorral lehet élni.” – (Aldous Huxley)

    A hét táncosra készült kompozíció, nyolc rövid, hétköznapi szituációból kialakuló drámai vagy komikusan abszurd jelenet, a szerelem az önreprezentáció és a szabadság témakörében.
    Érdeklődésem középpontjában, a 20. század eleji színjáték és filmjáték összeházasítására irányuló műfaji kísérlet, a szkeccs stílusjegyeivel való játék áll, a táncszínház kreatív technikáinak segítségével.

    Ajánlatunk


    Brindsley és Carol fiatal pár. A férfi feltörekvő szobrász, és menyasszonyával kölcsönvettek pár elegáns bútordarabot és műtárgyat a szomszédban lakó Harold Gorringe-től, hogy lenyűgözzék Carol vendégségbe érkező apját, Melkett ezredest, illetve egy gazdag műgyűjtőt, Lembergert. Azonban váratlanul elmegy az áram, így teljes sötétségben kell fogadni és megnyerni az illusztris vendégeket. Mindeközben beállít a sötéttől rettegő felsőszomszéd, Miss Furnival, felbukkan Brindsley korábbi szeretője, Clea, ráadásul Harold Gorringe, a szomszéd is idő előtt állít haza…

    Giuseppe Verdi TRAVIATA Opera két részben, olasz nyelven, magyar, angol felirattal

    Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes és utánpótlás csoportjainak gálaműsora I. Műsor : 2026.05.25 15:30 II. műsor : 2026.05.25 18:30

    Ajánló


    Egy amerikai kisvárosban élő egyetemista társaság minden hétvégén vacsorát ad, ahol egy-egy meghívott vendéggel vitaestet tartanak a világ megjavításának lehetőségeiről.…

    Szophoklész: Oidipusz király című drámája nyomán írta: Pintér Béla

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016