• Program


    Aktuális előadások




    Az önbizalomhiány „vonzó” tulajdonság lehet azon partnerek számára, akik kontroll gyakorlásával érzelmileg, gazdaságilag vagy egyéb módon teszik kiszolgáltatottá társukat. Így válhatunk „nárcisztikus mágnessé”, vagy veszíthetjük el szép lassan önállóságunkat egy leépítő párkapcsolatban.

    A saját erőforrásainkba vetett bizalmunk, egy helyes belső iránytű kialakításával kezdődhet, majd lelki ellenállóképességünk növelésével stabilizálódhat. Az előadás során a résztvevők felismerhetik az áldozat-megmentő-üldöző játszmák szereplőiként önmaguk, illetve környezetük bántalmazó személyeinek lelki mintázatait, manipulációs módszereit. Ez a tudatosítás, majd néhány gyakorlati útmutató pedig elvezethet az adaptívabb megküzdésekhez: jobb párválasztáshoz, illetve a bántalmazó közegből való kilépéshez.

    Az előadó Kassai Éva rendszer- és integratív szemléletű pszichológus, senior tréner, master coach, mediátor egyrészt a témában végzett elméleti és több mint 100 résztvevővel végzett gyakorlati kutatási eredményeire, valamint több mint negyven év alatt szerteágazó területeken szerzett szakmai ismereteire, széles körű tudására, pszichológiai és párkapcsolati tanácsadó praxisában és
    magánemberként megélt tapasztalataira alapozva állította össze az egyes alkalmak tartalmát. Következő előadás:

    5. A női önbizalom hatása a párkapcsolatokra. Előadás március 26. 19:00 XI. TEMI Művház

    Ebben az előadásban Kassai Éva szakmai partnere Nagy Tamás, akivel közösen viszik párkapcsolati tanácsadó praxisukat. Nagy Tamás kommunikációs szakemberként, párkapcsolati, életvezetési, üzleti és ifjúsági coachként nem csak a téma kidolgozásában, hanem a bemutató dramatikusabbá tételében is aktívan részt vesz.


    Ajánló


    Amit bizonyosan tudunk a 21. századról, hogy ekkor fognak meghalni a holokauszt túlélői. Mindenki. Lassan elhagynak minket, és magunkra maradunk.…

    A sérelmek ára, és a megbocsájtás szabadsága Absztrakt Dr Tapolyai Emőke 2026

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016