• Program


    Aktuális előadások



    Közreműködik:
    Bodor János – hegedű

    Niccolò Paganini a zenetörténet legnagyobb hatású hegedűvirtuóza, aki előszeretettel komponált is hangszerére – természetesen olyan darabokat, amelyeket valójában csak ő maga volt képes eljátszani. Káprázatos virtuozitásával és lehengerlően szuggesztív előadásmódjával egyaránt kiérdemelte az ördög hegedűse címet. A 24 Caprice olyan szólóhegedűre készült karakterdarabok sorozata, amelyek mindegyike más és más technikai kihívást helyez a középpontjába, ugyanakkor egy határozott hangulatot, érzelmet is megjelenít.

    Napjainkban a Caprice-ok egy-egy tagja elsősorban ráadásként hangzik el a világ hangversenytermeiben; a teljes sorozatot egyazon koncerten ritkán hallani, hiszen előadásuk még két évszázaddal keletkezésük után is szinte emberfeletti teljesítményt követel a hegedűsöktől. Magyarországon eddig kétszer volt ilyen jeles alkalom: az 1970-es években Szenthelyi Miklós, az 1990-es évek közepe táján pedig Lendvay József hegedűművész vállalkozott arra, hogy meghódítsa a szólóhegedű-irodalom Mount Everestjét. Az ő nyomdokukba lép most Bodor János, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagja és megbízott koncertmestere, a Danubia Zenekar állandó koncertmestere, aki Paganini születésének évfordulójára tűzte ki lélegzetelállító expedícióját.

    Ajánló


    Egyszerre bábműsor, cirkusz, zenélő játszótér és családi táncolda. Bori színpompás horgolt bábjaival kelti életre a mesedalokat. Palacsintavonatokkal érkezünk Kukutyinba, tenyeres-talpas…

    Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016