"Elsősorban azért szeretem Cziczó Attila Fészek Színházát, mert harmóniában dolgoznak együtt profik és diákszínjátszókból lett „amatőrök”, és mert olyan kamaszos hévvel és rácsodálkozással nyúl a tabukhoz, ahogyan azok az ifjak, akiket még nem rontott meg a felnőtt léttel járó sanda „mindenre tekintettel levés”. Továbbá azért szeretem, mert elfogulatlanul és humorral gyúrja eleven életjátékká a darabjait, így nyúl a tabukhoz is. Elfogulatlanul – vagyis kizárólag az emberi alapértékektől vezérelve - és humorral teszi föl sorra az alapkérdéseket darabjaiban: milyen a szerelem, mit jelent magyarnak lenni, miért fáj a felnőtté válás, lehet-e megbocsátani a tönkretett életet, és így tovább.
Legújabb darabja „búbánatos cigánymese a szerencsétlen muzsikusról, akit nem csak az ág, de még a gádzsógyerek nyavalygása is húz”. Mai történet cigányokról, mézes szirupban, folklorisztikus sallangokkal, de negédesség és hamis romantika nélkül, eleven humorral. Benne van az „ők” és a „mi” minden képtelensége és tragikuma. „Abszurd ismeretterjesztés a 'magyar' és 'cigány' viszonyok jelenlegi állásáról.” – mondja darabjáról a szerző. És sok-sok szerelem. Jaj, csak az a vége ne lenne olyan…!" (Mihalicz Csilla, Nők lapja)
Az özvegy Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával éli a húszas évek Londonjának felső tízezer-beli életét. A kényelmüket szolgáló szakácsnő, az inas, a komornyik, a szobalány legalább olyan színes egyéniség, mint a ház urai.
Az Én és a kisöcsém című operettből általában csak a címadó dalt szokás ismerni. Pedig ez az édes történet tele van szerelemmel, humorral, szerelemmel, komédiába illő tévedésekkel, szerelemmel, utazással, szerelemmel, egy cseppnyi ármánnyal, szerelemmel, atyai aggodalmakkal, szerelemmel, féltékenységgel, szerelemmel, rengeteg dallal, tánccal, ja, és szerelemmel is!