• Program


    Aktuális előadások




    Suszter és a karácsonyi manók
    A Grimm testvérek meséje nyomán.
    A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása.

    Szegénységben, de szeretetben telnek Marci bácsi és Matild néni napjai. Marci bácsit valaha a vidék legjobb, legkeresettebb suszterének tartották. Ám mára már annyira elszegényedtek, hogy éppen csak egy cipőre való bőre maradt. Ekkor toppan be a házukba három kis manó, akik az éjszaka leple alatt elkészítik Marci bácsi helyett a cipőt. Másnap reggel az öregek nem hisznek a szemüknek. Nem akarják elhinni a csodát. A cipőt a Nagyságos Virgonc Elemér Úr veszi meg, aki olyannyira elégedett, hogy bőségesen megfizeti az árát. Így már két cipőre való bőrt tud venni Marci bácsi. Amint éjfélt üt az óra, a manók ismét megérkeznek, elkészítik a cipőket, és ez így megy egészen addig, amíg Matild néni tanácsára meg nem lesik, ki a titkos jótevőjük.

    A manócskák közül Csálé egy kicsit rövidlátó, Prüsző állandóan tüsszög – persze zsebkendő híján mindenhová – és Zizinek bizony szerteágazóak a fogacskái. Karácsony este van. Matild néniék már tudják, hogy melyik manócskát mivel lepjék meg, hiszen mindenképpen viszonozni szeretnék a jóságukat. A feldolgozás klasszikus formában mutatja be a gyerekeknek – karácsonyi hangulattal fűszerezve – ezt a tanulságos,megható és mégis vidám, kacagtató mesét.

    Ajánló


    Az előző évad önálló szuperprodukciója 2025-ben is ámulatba ejti a Dóm tér nézőit: visszatér a Rebecca, a Grammy-díjas Sylvester Lévay…

    zenés tragikomédia pokoli fordulatokkal és irdatlan csattanóval

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016