Szerb Antal Száz verse. A cím megtévesztő. Nem száz vers hangzik el, hanem egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő, végtelenül szerény és éppannyira csodálatos író-olvasó-szerkesztő-fordító-tanárember elevenedik meg a színpadon.
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Szerb Antal a magyar kulturális élet megkerülhetetlen alakja, akit maga alá gyűrt a történelem. 75 évvel ezelőtti halála tragikus volt és értelmetlen. De amíg van nézője-olvasója, Szerb Tóni – „mert az Antal az olyan komoly, mint egy tanköltemény, és olyan csúnya hangzású, mint egy cseh szonett” – félbeszakadt életművén keresztül Szerb Antal tovább él.
“Ez az este Szerb Antalé.
Az Utas és holdvilág, a Pendragon legenda, a Királyné nyaklánca mindig is kedvenc olvasmányaim voltak, és gyakran lapoztam föl Magyar irodalomtörténetét és A világirodalom történetét.
Szerb szellemes regényíró, szenvedélyes és művelt olvasó, az irodalom szerelmese, a magyar kultúra megszállottja. Sorsa tragikus: a balfi munkatáborban ölték meg 1945 januárjában.
Száz vers című világirodalmi antológiáját, mely 1944. februárban jelent meg, így vezeti be: >Alig van e versek között olyan, amelyhez ne fűzne valami egészen személyes megrendülés emléke… Kedves olvasó, ki tudja, mit tudsz megmenteni ezekben a szörnyű időkben, de ha kedves verseid veled lesznek, nem maradsz üres kézzel az üres ég alatt.<
Kamaszkoromban ez a könyv vezetett be a költészet világába, csinált kedvet a versolvasáshoz, így a versmondáshoz is.
Levelek, regény- és naplórészletek, emlékezések, anekdoták és versek idézik fel Szerb Antal alakját, és ahogy eddigi önálló estjeimben, ezúttal is nagyon személyesen szeretnék megszólalni.”
Fordította: Szenes Iván
vígjáték, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadása
Jean de Létraz francia drámaíró egyik leghíresebb vígjátéka, melynek eredeti címe Moumou, a XX. századi bohózatok nagyszerűségei közül való. Még a legártatlanabbnak tűnő környékre sem lehet igaz Franciaországban, hogy unalmas lenne, hiába hiszi ezt Claudine, a szobalány és Legrande felügyelő, akik semmi másra nem vágynak, csak a párizsi életre, és valami szaftos, erkölcstelen bűn leleplezésére a Chauvinet-birtokon. Szerencséjükre a Primavera villa lakói hamarosan gyanús események sorával szolgálnak a füllentéstől kezdve a hamis személyazonosságon át a pénzügyi csalásig, nem beszélve a számtalan házasságtörési kísérletről, amely a legnagyobb kavarodást okozza a hétvége folyamán. Mire képes egy gyanakvó feleség, egy váratlan vendég, a gumi és hártyapapír nagyhatalom, Az elefánt és a kolibri, és Jules Latouche Bayeux-ből? Hogyan lesz a nőktől rettegő, meg nem értett költőből egyetlen éjszaka alatt a legnagyobb Casanova? És vajon hogy élik túl a már kissé ellaposodott házasságok ezt az őrült hétvégét?
„A férfiak, ha már biztosak a dolgukban, kényelmessé válnak. A bizonytalanság teszi számukra a szerelmet érdekessé.”
„Világi dalok szólóénekesekre és kórusokra, hangszerkísérettel és mágikus képekkel” – így álmodta meg Carl Orff szcenikus kantátáját, a zenetörténet egyik legismertebb és legnépszerűbb művét.
„A tenger. Az elem, ami legalább annyira veszély, mint otthon. Ez a megnyugtató benne: a konstans veszély, ami otthonos” - olvasható Márai Sándor Naplójában (Napló 1968–1975. 78.), míg Fodor Ákos így fogalmaz: „Szerelemről és / tengerről igazán csak / hallgatni tudok.”
