• Program


    Tompos Kátya Emlékest

    Tompos Kátya Emlékest

    Kátya… Mit is írhatnánk Róla, amit még nem írtak meg? Mit is mesélhetnénk el Kátyáról, amit még nem hallhattunk másoktól? Talán semmit és ugyanakkor a mindent! Mert Ő az volt, aki mindannyian lenni szeretnénk. Egy elképesztő tehetség, kérkedés nélkül. Egy igazi bohóc, aki véresen komolyan tudott csak játszani. Egy szertelen, bájos, e világban sokszor elveszett lány, aki másoknak mégis utat mutatott. És Ő volt a fény, akinek hatalmában állt elűzni a mindennapok nyomorúságát.

    Őt idézzük meg és köszöntjük születésnapja alkalmából, ragyogó művészek segítségével, egy páratlan emlékest keretében.  több

    Aktuális előadások



     

    A Tompos Kátya Alapítvány gondozásában, immár második alkalommal kerül átadásra a tragikusan fiatalon elhunyt színművész és énekes emlékére életre hívott Tompos Kátya-díj. Az elismerést az Alapítvány olyan fiatal előadóművészek elismerésére hozta létre, akik személyiségükben Kátya szellemiségét és elhivatottságát tükrözik, tehetségüknél fogva pedig a színházi és zenei előadóművészeti ágakban egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtanak. Az Alapítvány a Tompos Kátya-díjat a magyar színházi társulatok jelölései alapján adja át, minden évben egy Kátyát felidéző emlékkoncert keretében. A koncert egyúttal jótékonysági célokat is szolgál, bevételét a Tompos Kátya Alapítvány, a Kátya végakarata szerinti karitatív feladatokra fordítja.

    Ajánló


    A háború mindent elvett tőlük – az otthonukat, a családjukat, a gyermekkorukat. Bandába verődve, éhesen és fázva járják az utcákat,…

    A szabadság és a szerelem szívmelengető találkozása látványos elemekkel, lovakkal, artistákkal, lendületes táncokkal és sodró erejű színészi játékkal.

    Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016