Várjon, Zimmermann, Widmann
Műsor:
Schumann: Tündérmesék, op.132.
Schumann: Fantáziadarabok, op. 73. /
Widmann: Hol volt, hol nem volt...
Schumann: Meseképek, op. 113.
Mozart: Esz-dúr („Kegelstatt”) trió, K. 498
Közreműködik:
Várjon Dénes – zongora
Tabea Zimmermann – brácsa
Jörg Widmann – klarinét
A klarinét – brácsa – zongora összeállítású trió nem tartozik a leggyakoribb kamarazene formációk közé. Robert Schumann számára talán éppen Mozart Kegelstatt triója szolgált inspirációként, mikor egyik utolsó alkotásaként megírta Tündérmesék (Märchenerzählungen) című kamaraművét. A darab – a zeneszerző felesége Clara állítása szerint – rendkívül gyorsan, mindössze három nap alatt készült el 1853 őszén. Címadása ellenére a négy tétel egyike sem programzene jellegű, inkább a saját karakterüknek megfelelően beszélteti a hangszereket. A klarinét és a mélyhegedű kombinációja különös sötétes színezetet ad a hangzásnak, de ennek ellenére derűs hangulatú a zenei anyag, melyet motivikus kapcsolódások tesznek egységessé.
A Fantáziadarabok (Fantasiestücke)1849-ből valók, eredendően klarinét – zongora duóra készültek, de hegedűvel, illetve csellóval is előadhatók. Ezúttal is jelentősége van a címnek, mert azt a romantikus felfogást hirdeti, hogy az alkotói kifejezés a művész korlátlan képzeletének terméke, így indokolttá válnak a zene hirtelen hangulatváltásai is. A három tétel meghatározója az A tonalitás. A kifejezően gyengéd nyitótétel a-mollban, a vidám és energikus második (némi kitérővel), valamint a szenvedélyes harmadik pedig A-dúrban íródott.
A nemcsak klarinétosként, hanem zeneszerzőként és karmesterként is nemzetközi hírű Jörg Widmann 2015-ben alkotta Hol volt, hol nem volt… (Es war einmal...) című trióját, melynek alcíme: öt darab meseszerű hangvételben. Ez esetben is nyilvánvaló az ihlető forrás, de Schumann példája mellett az is árulkodó, hogy a zürichi ősbemutatón a zeneszerző-klarinétos partnerei Tabea Zimmermann és Várjon Dénes voltak. A huszonhét perc időtartamú darabot azóta már számos jelentős koncertteremben és fesztiválon is megszólaltatták, partitúrája és CD-felvétele is megjelent.
Schumann négy lírai karakterdarabból álló Meseképek (Märchenbilder) című sorozata a nem túl gazdag eredeti brácsa – zongora repertoár egyik alapműve. Sokak véleménye szerint első két tétele a Grimm fivérek meséjére íródott, a harmadik Andrew Lang nyomán, a negyedik pedig Charles Perrault Csipkerózsikája alapján keletkezett. Mások Louis du Rieux berlini költő Schumannéval azonos című versciklusával hozzák összefüggésbe a darab megszületését. Az 1853-ban Bonnban bemutatott ciklus négy tételét egymással közeli kapcsolatban álló tonalitások kapcsolják össze (d-moll, F-dúr, d-moll, D-dúr).
Mozart Esz-dúr hangnemű Kegelstatt (tekepálya) triójának mellékneve feltételezhetően tévedésből került a darab mellé. A zeneszerző K. 487 jegyzékszámú 12 kürtduóját valóban kuglizás közben komponálta, de ugyanez a klarinét – brácsa – zongora kamaramű esetében csak feltételezés. Sokkal bizonyosabb, hogy a darab a baráti von Jacquin család számára készült 1786-ban. A különleges összeállítású trió három tétele sem a megszokott. Elsőként hagyományos gyors tétel helyett egy 6/8 metrumú, melodikus Andantét hallunk. Középen egy visszafogott Menüett áll, melynek trió része különösen tartalmas és leleményes. A Rondo finálé sem a szokásos körtánc jelleget hangsúlyozza, hanem kidolgozottságával, epizódjainak tematikus gazdagságával a mozarti szépség és zsenialitás különlegesen szép példája.
– baljos –
Jegyvásárlás
