• Podujatie


    Aktuálne podujatia



    Mire gondol az ember, ha a pszichológiára és a humorra egy mondatban hivatkoznak? Valószínűleg arra, hogy itt valami igazán egyedi és szórakoztató dolog készül.

    Az este során Elek Péter hozza a megszokott sziporkázó humorát és hétköznapi sztorijait, tele emberi hibákkal, saját laikus megfigyeléseivel és elméleteivel, életünk apróbb-nagyobb abszurditásaival, melyekre Baranyi Dorka pszichológus, és szakképzett sématerapeuta reflektál, a szakmai objektivitás szemüvegén keresztül.

    Emellett közösen mutatnak be tipikus szituációkat, munkahelyi, párkapcsolati, illetve egyéb területekről, melyek szórakoztató módon világítanak rá, hogyan legyünk tudatosabbak, boldogabbak és hogy tényleg kelljen túl nagyot hazudnunk, amikor egy kérdésre azt feleljük: "Velem minden rendben!"


     Az előadást keresleti alapon árazzuk! További tájékoztatásért, kérjük, látogassanak el az ehhez kapcsolódó információs oldalunkra:

    Kereslet alapú (dinamikus) árazás GYIK

    Tipy


    A világszerte ismert filmvígjáték először magyar színpadon!

    A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert. Számtalan film és…

    A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a…

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016