• Program


    Aktuális előadások



    Hamarosan negyed évszázados fennállását ünnepli az annak idején egyetemi baráti társaságból kialakult Talamba Ütőegyüttes. Műfajközi, vagy ahogy ők mondják, az egyes műfajokat „kibékítő” vállalásaik a szó szoros értelmében ütős koncerteket eredményeznek: a legnagyobb klasszikusok újragondolása mellett a népzenétől vagy a jazztől sem idegenkednek. Vivaldi A négy évszak című darabja a világ egyik legismertebb klasszikus zeneműve. Számtalan verzióban hallhattuk már, és nyilván fogjuk is még hallani, de az a kaland, amelyre a Talamba Ütőegyüttes most mindannyiunkat invitál, kétségtelenül különleges esemény a sorban. Vivaldi művéből évszakonként egy-egy tételből készítettek átdolgozást, majd jött az újabb ötlet: saját szerzeményeik közül megkeresték azokat, amelyek hangulatukban leginkább idomulnak a barokk komponista művéhez, de persze mindegyik esetben kissé megbolondították az eredeti felállást. A négy évszak „megduplázásának” ötlete a pandémiás időszak kezdetére esett, amikor hirtelen nemcsak a fellépési, hanem még a próbalehetőségek is megszűntek. Régi tervük volt Vivaldi 1725-ben hegedűre és vonószenekarra írt művének átültetése a saját terepükre, a bezártság idején pedig megtették az első lépéseket. A Talamba nyara a tengerpartra kalauzol, az őszhöz népi dallamot párosítottak, a tél virtuóz taktusai az évszak leglényegét ragadják meg, hogy végül a tavasz egy vízcsepp hosszú útját kövesse végig a születéstől addig, amíg az óceánba ér.

    ELŐADÓK:

    Talamba Ütőegyüttes
    V. Nagy Tamás
    Grünvald László
    Szitha Miklós
    Zombor Levente


    MŰSOR:

    Vivaldi - Talamba: 4 évszak - Tavasz, I. tétel
    Grünvald László: Brazil ritmustanulmány
    Vivaldi - Talamba: 4 évszak - Nyár, III. tétel
    Szitha Miklós - Talamba: Ibéria
    Vivaldi - Talamba: 4 évszak - Ősz, II. tétel
    Szitha Miklós - Talamba: Magyar Képek
    Vivaldi - Talamba: 4 évszak - Tél, I. tétel
    Szitha Miklós -Talamba: 2 gitár

     

    Ajánló


    2026. október 10-én különleges zenei élmény várja a közönséget Budapesten: a világhírű zongoravirtuóz, Péter Bence az MVM Dome színpadán adja…

    Hans Zimmer filmzenei koncert Debrecenben! Ne hagyja ki ezt az egyedülálló estét, amely a legikonikusabb filmzenék világába kalauzolja el Önt.…

    Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016