• Program


    Aktuális előadások



    Csikorgó, sarkaiból végérvényesen kifordult világ, a pillanatnyi megnyugvás is hűtlen barát. Minden ütést állnunk kellene. Erre most összetársulunk. Hamlet egyedül van. Ebben a punk-rockoperában is. Erre szokták mondani: tetézik a bajt ezek a fiatalok. Megsejtettek valamit és most ezt kajtatják, megállíthatatlanul. Hamlet előtt megjelenik halott apjának szelleme és egy csapásra felismerni véli végzetét: a kínzó gyötrelem eredete, a büntetésért kiáltó tett nem maradhat feltáratlan, ez a seb nem forr össze magától.

    Ebben a punk-rockoperában sem. Ha pedig kimondják, hogy ez a sejtelem a szellemi közösség fontosságáról szól, amiben még jól is érzik magukat, az egykönnyen kiábrándult gúnykacajra nyújt okot. Hamlet útja során egyre kevesebb társra számíthat, akire igen, azokat ő zárja ki az életéből. Ebben a punk-rockoperában sem számíthat túl sok jóra.

    Mindenki hazug, mindenki ellenszenves, mindenki átveri. Aztán Vilmosnak eszébe jut, hogy az ebédlőasztal mellett oly sokszor szólt ez a Gyarlóság, asszony a neved, ez miből is van?

    Ebből a ’85-ben kiadott punk-rockoperából, amiben dühösek, csapzottak, aljasak, kegyelmet nem ismerők és végtelenül viccesek leszünk, hogy kizökkentsük magunkat egy picit, hogy elindítsunk valamit. Nem vagyunk egyedül. Hogy mindent ütést álljunk.

    SZEREPOSZTÁS

    Hamlet: Turi Péter
    Claudius: Liber Ágoston 
    Gertrud: Sas Zoltán 
    Ophélia: Gálhidy Sára/Orbán Nelli 
    Guildenstern, Laertes, Színész király: Kerek Dávid 
    Polonius: Vatamány Atanáz 
    Hamlet atyjának szelleme, Rosenkrantz, Színész királyné: Fülöp Kristóf

    Ajánló


    félig mese, félig musical 9-99 éves korig

    A friss hangvételű operettben lesz vágyakozás, humor, könnyek és szerelem – és természetesen felcsendülnek a közönségkedvenc slágerek:

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016