• Program


    Zene+Vers - Hymnus177

    Zene+Vers - Hymnus177

    Három ünnep, három összművészeti koncert. A Várkert Bazár a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával igazi csemegékkel készül 2021 nyarára. A költészet és a zene kéz a kézben jár. Egy versnek is van zenéje, arról pedig érintőlegesen sem lenne egyszerű röviden beszélni, hogy mennyi zenét inspirált valamilyen költemény.  több

    Az első koncertünk témája országunk nemzeti éneke lesz, amelynek szövegét és dallamát minden magyar tudja, ha álmából ébresztik is fel.

    1844 tavaszán tizenhárom pályamű érkezett a Kölcsey Ferenc Hymnusának megzenésítésére kiírt pályázatra. A zsűri június 15-én hirdette ki az eredményt, amelynek értelmében az „Itt az írás forgassátok, / Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázat beküldője, Erkel Ferenc került ki győztesen. A Himnusz igen hamar nemzeti imádságunkká vált anélkül, hogy hivatalossá tették volna – erre a lépésre tulajdonképpen csak 1989-ben került sor, amikor bekerült az alkotmányba. A történeti részről ennyit kedvcsinálóként, hiszen a Várkert Bazár Öntőház udvarán Nyáry Krisztián irodalomtörténész, irodalmár vezeti be a közönséget a Himnusz kalandos keletkezéstörténetébe úgy, ahogyan az irodalomkönyvekből kimaradt, Kölcsey költeményén kívül pedig a kor számos más versével is megismerkedhetünk Mohai Tamás színművésznek köszönhetően. A másik főszerep természetesen a zenéé, és nemcsak a Himnuszé: Erkel és kora, valamint a 20. század elejének gazdag zenei termése, Kodály és Dohnányi legnépszerűbb zenekari művei szólalnak meg. Erkel Hunyadi Lászlójának híres „La Grange-áriáját” a Kossuth-díjas Sümegi Eszter szólaltatja meg, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara élén az est karmestere a szintén Kossuth-díjas Kovács János. Ha az idő is kedvez, akkor a magyar nép zivataros századairól egy forró nyári estén emlékezhetünk meg.

    Közreműködők:

    Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

    Vezényel: Kovács János, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester

    Sümegi Eszter - szoprán,opera-énekesnő

    Mohai Tamás – színművész,

    Az est házigazdája: Nyáry Krisztián – író, irodalmár

    Műsor:

    Liszt: Szózat és Himnusz – fantázia zenekarra, S. 353

    Erkel: Hunyadi László – Szilágyi Erzsébet áriája a második felvonásból („La Grange-ária”)

    Kodály: Marosszéki táncok

    Dohnányi: Szimfonikus percek

    Esőnap nincs

    Rossz idő esetén az előadás elmaradásáról a Várkert Bazár legkésőbb 3 órával az előadás előtt honlapján, illetve Facebook oldalán közleményt ad ki. Amennyiben közlemény kiadására nem kerül sor, úgy a Várkert Bazár az előadás megtartására készül. Szükség esetén az előadás megkezdésével vár.  

    A Várkert Bazár fenntartja a jogot, hogy az időjárás függvényében az előadást a helyszínen is lemondhatja, illetve a már megkezdett előadást megszakíthatja és később – az esőt követően – folytathatja. Az előadás elmaradása esetén a jegyek a kijelölt esőnapra érvényesek, amelynek időpontja az adott esemény leírásában található. Amennyiben az előadásnak kijelölt esőnapja is van, a megvásárolt jegyek visszaváltására nincs lehetőség.

    Amennyiben rossz idő miatt az előadás legalább 35 perc után szakad félbe, az előadás megtartottnak tekintendő.

    Amennyiben az elmaradt előadás rossz idő miatt az esőnapon is lemondásra kerül, az elmaradt előadás napján a jegyek visszaváltására nincs lehetőség. Az elmaradt előadásra szóló jegyek visszaváltásának módjáról és határidejéről Várkert Bazár közleményt ad ki.

    Ajánló


    A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban…

    A színpadon 24 ExperiDance táncművész, a mikrofonoknál 5 kiváló musicalszínész, a mese erősítésére…



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016