• Madách Színház

    Madách Színház

    Madách Színház néven több színházi vállalkozás is létrejött századunkban Budapesten. 1919-ben a Zeneakadémia kistermében Madách Színház néven kísérletezett egy társulat, mely zömmel a frontról hazatért, szerződés nélküli színészekből alakult. Alig több mint egy évig működtek, új típusú programmal indultak, legnagyobb sikerük a százas szériát futó Holnap reggel című Karinthy Frigyes dráma előadása. A kísérletezés elvérzett, a társulatot 1920-ban kilakoltatták a Zeneakadémiáról.

    A következő Madách Színház 1940-ben nyílt meg az eredetileg mozinak épült, Madách tér 6. szám alatti épületben. Gerlóczy Gedeon tervezte, és gróf Károlyi István vállalkozásában kezdte meg működését a mai Madách Kamara őshelyiségében az akkor 600 személyes színház. Azóta jónéhány átépítést ért meg, és minden átépítéssel csökkent a férőhelyek száma. Az első igazgató Földessy Géza, őt követte 1941-ben Pünkösti Andor. A társulat olyan tagokból állt, mint Dajka Margit, Várkonyi Zoltán, Sulyok Mária, Gábor Miklós, Greguss Zoltán. Pünkösti antifasiszta tendenciájú, friss szellemű színházat teremtett. Színházi könyvsorozatával elméletileg is megalapozta színháza programját. Várkonyi Zoltán IV. Henrik-je, Hamlet-je, a Képzelt beteg beli alakítása máig ható színházi legenda.

    1944. március 19-én a német megszállással meghalt az éltető szellem. A színházat bezárták, Pünkösti öngyilkos lett. A háború után, 1945-ben Palasovszky Ödön kísérleti színházzal próbálkozott a Madách téren. 1946-ban Hont Ferenc igazgatásával a Színművészeti Főiskolának (akkor Színiakadémiának hívták) ítélték a Madáchot. 1947-ben a magyar színházak közül elsőnek államosították, Állami Madách Színház néven.

    1949-ben érdekes fordulat következett. Miközben abban az évben az összes magyar színházat államosították, a Madách címtáblájáról levették az "Állami" jelzőt, és a Főiskola hatásköréből kiválva, Madách Színház néven működhetett, természetesen továbbra is állami tulajdonban.

    1951-ben óriási változás történt a Madách életében. Az addigi kamara jellegű szervezet immár nagyszínházi körülmények közé került. Az akkori Izabella (ma Hevesi Sándor) téri Magyar Színház épületébe költözött, újjászervezett társulattal, új vezetéssel, Horvai István igazgatásával. A Madách téri helyiséget a Faluszínház kapta.

    1954-ben született meg a ma is működő konstrukció.

    Tovább 1073 Budapest, Erzsébet krt. 29-33.

    166 esemény


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016