• Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

    A Zenthe Ferenc Színház Salgótarján első, önálló státuszú színháza. Névadója, Zenthe Ferenc a város szülöttje. A teátrum 2012-ben, a művész születése évfordulóján, április 24-én alakult meg, nyitóelőadása 2012. május 29-én Plautus: A hetvenkedő katona című vígjáték volt. A szombathelyi színház megalakulása után már csak Nógrád megye volt fehér folt a hazai színházi palettán, pedig az amatőr színjátszás és a színes kulturális, művészeti élet hagyományai, az alkotók alkalmassá tették volna a megyeszékhelyet. A salgótarjáni színjátszás csírái a Salgótarjáni Acélgyár Rt. által 1878-ban alapított Acélgyári Olvasóegyletben jelentek meg, majd a 20. századtól kezdve számos műkedvelő színjátszó csoport alakult a városban, melyek főként gyári értelmiségiek és szakmunkások színjátszó csoportjai voltak. Közülük is kiemelkedett az 1946-tól már Petőfi Színjátszó Szakosztály néven működő amatőr színtársulat, de professzionális színházat mégsem sikerült létrehozni a városban. Az 1966-ban átadott művelődési központ is csak vendégelőadásokat fogadott be. Az utóbbi évtizedek legjelentősebb helyi amatőr színjátszó csoportja a Vertich Színpad Stúdió volt. A salgótarjáni kulturális élet meghatározó személyiségeinek kezdeményezésére az ezredfordulót követően fogalmazódott meg újra az igény egy professzionális színház létrehozására, melynek dr. Horváth István múzeumigazgató által vezetett Salgótarjáni Polgári Kör és a Vertich Színpad Stúdió vezetői voltak a szószólói: a néhai T. Pataki László, P. Kerner Edit, Sándor Zoltán, Susán Ferenc és Molnár Ernő. A kezdeményezők a professzionális színház megalapításának szándékához 2012-ben Székyné dr. Sztrémi Melinda akkori polgármester részéről kaptak támogatást, partneri együttműködést, önkormányzati támogatást. Salgótarján produkciós színháza a salgóbányai születésű színészóriás, Zenthe Ferenc nevét vette fel. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012 februárjában döntött a színház támogatásáról. A színházat 2013. március 1-jétől egy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság működteti, mely 2018. szeptember 1-jétől a Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft. nevet viseli. A Zenthe Ferenc Színház a sokszínű szellemi örökség alapján határozta meg műsorpolitikáját, mely a nívósan szórakoztató népszínház filozófiáját vallja magáénak, itt-ott művészszínházi színekkel keverve. Visszanyúlunk a klasszikus hazai és külföldi szerzők darabjaihoz, hagyományokat ápoló, ízlés- és igényformáló, olykor kortárs, de konvencionális színházi nyelven fogalmazó teátrumként határozzuk meg önmagunkat. A színház rövid működése alatt megtalálta a helyét és szerepét a helyi és a Nógrád megyei színházi életben, de egyre erősödik az országosan betöltött, betölthető szerepe is. A társulat színész- és nézőközpontú egyben nívósan szórakoztató, klasszikusan modern, mindennapi sorskérdéseinkkel foglalkozó, izgalmas mai áthallást magában hordozó, életigenlő, felemelő előadásokat kíván évadról-évadra színpadra állítani. A színház a megalakulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elsősorban nógrádi vagy Nógrád megyéből elszármazott művészekkel, munkatársakkal, a nógrádi közönség számára készítsen igényes színházi produkciókat, ezért létrejöttétől kezdve a helyi színházi szakemberekre, helyi vagy innen elszármazott színészekre alapozva működik. Ennek megfelelően a társulat művészeti, kreatív és technikai csapatának 80%-a salgótarjáni, illetve Nógrád megyei. A társulat törekszik arra, hogy a salgótarjáni, nógrádi kulturális és művészeti élet minden szövetében jelen legyünk. „Közösségben a közönséggel” elvet szem előtt tartva nyitva áll a színház ajtaja átvitt és a szó valós értelmében, ha rendhagyó drámaóráról, nyitott/nyílt napokról, jótékonysági eseményekről, fiatalok fesztiváljairól, társadalmilag kiemelt jelentőségű rendezvények támogatásáról vagy hátrányos helyzetűek, nagycsaládosok színházi élményhez juttatásáról van szó. A társulat szoros kapcsolatot ápol több városi, megyei kulturális, művészeti intézménnyel, kiemelendő a Nógrád Táncegyüttessel való szoros, szakmai együttműködés, melynek eredményeként eddig mintegy tíz önálló és közös táncprodukciót vittünk színre. Állandó résztvevői vagyunk a városi ünnepélyeknek, ünnepségeknek, közösségi és egyéb kulturális rendezvényeknek. A jövő közönségének „felnevelése” fontos prioritása a teátrumnak, ennek megfelelően a tudatos, napi kapcsolaton alapuló közönségszervezői és marketingmunka eredményeként a 18 évesnél fiatalabb korosztályokban évről-évre bővül a bérletesek köre. A Zenthe Ferenc Színház szívesen vendégszerepel. A magyarországi jelenlét mellett kiemelten kezeljük a határon túli magyarlakta településeket is. A Zenthe Ferenc Színház otthona és állandó játszóhelye Salgótarján belvárosában, a Fő tér 5. szám alatt található, ahol a színházterem mellett a Zenthe Szalon is működik. A színházterem 562 néző befogadására alkalmas, a Zenthe Szalon 100 fős kamaraterem, mely 2016 márciusában nyílt meg.
    Tovább 3100 Salgótarján, Fő tér 5.

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

    14 esemény


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016