Kodály Zoltán 1906-ban komponálta lírai hangulatú szimfonikus költeményét, amelynek érdekessége, hogy még a magyar népzenével átitatott kompozíciói előtt született – ajánlása annak az Arturo Toscanininek szól, aki a New York-i Filharmonikusokkal is bemutatta. Dohnányi Ernő szimfóniája a késő romantikus stílus jegyében íródott, a fiatal titán lenyűgöző tudásával, lendületével és zsenialitásával. Bartók és Kodály pár évvel idősebb kortársa, a 20. század első felének egyik legjelentősebb zongoraművész–zeneszerzője és karmestere ezzel az alkotással állt először közönség elé, mint szimfonikus szerző. Liszt Ferenc az Esz-dúr mellett kétségkívül „szelídebb” hangvételű, poétikusabb pillanatokban gazdagabb, de nem kevésbé magával ragadó zongoraversenye a szólóhangszer és zenekar szimbiózisára épül, ebben is rejlik varázsa. Ránki Dezső pedig az a művész, aki Liszt zenéjének nemcsak csillogó felszínét mutatja meg, hanem gondolati mélységét is értő módon tárja fel a hallgatónak, felejthetetlen élményt nyújtva. A hagyományosan Bartók Béla halálozási évfordulójának előestéjén rendezendő koncerten mutatkozik be márciusi beiktatása után hivatalosan is a zenekar Kocsis Zoltánt követő zeneigazgatója, Hamar Zsolt.
Hamar Zsolt zeneszerző
Kodály: Nyári este
Liszt: Zongoraverseny A-dúr
Dohnányi: I. szimfónia
Ránki Dezső zongora
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
