• Søg: nap

    89 Programmer

    Listevisning

    A 7 nap című kortárs angol regényadaptáció tűpontosan írja le az iskolai zaklatás folyamatát, váltogatva a támadó és az áldozat nézőpontját. 7 nap minden szépítés nélkül!

    Bálint nap alkalmából egy vidám sétára hívjuk Önöket , ahol a hangulat inkább barátibb, mint száraz szakmai lesz. Párokat-házaspárokat, szerelmeseket vagy akár baráti párokat várunk, hogy kiderítsék mennyire bízhatnak a párjukban, rá mernék-e bízni magukat illetve, hogy milyen ügyesek is Önök, együtt!

    A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület zenés-bábos előadása. Ezúttal a egy csillogó-villogó üvegpalotában játszanak a vihar hangjaival egy viharos történetben.

    Színes pöttyös párnákból hogyan lesz elefánt, oroszlán, zsiráf, egér és még sok-sok állat?

    A Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti esemény nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden témát egy meghívott vendéggel jár körbe és mutat be a közönségnek.

    A gödöllői Erzsébet királyné fénykert visszatér – még nagyobb, még fényesebb és még varázslatosabb, mint valaha.

    Story of Lights a Göcseji Falumúzeumban – Fényfalu, amilyet még soha nem tapasztaltál

    Story of Lights a Göcseji Falumúzeumban – Fényfalu, amilyet még soha nem tapasztaltál

    Játékos, önfeledt, spontán, a szó legjobb értelmében véve gátlástalan a gyerekközönség: éppen ez vonzza és hajtja lassan két évtizede Szalóki Ágit a kicsik, kisebbek, legkisebbek közé.

    A Dalszerelőműhely és az ISON bemutatja: TAYLOR SWIFT AKADÉMIA 2.0 // Kétnapos swiftológia-kurzus Fazekas Gergely zenetörténész vezetésével

    A Dalszerelőműhely és az ISON bemutatja: TAYLOR SWIFT AKADÉMIA 2.0 // Kétnapos swiftológia-kurzus Fazekas Gergely zenetörténész vezetésével.

    A kávé- és teakultúra kiemelkedő eseménye, ahol a látogatók a specialty kávék, különleges teák, modern eszközök, gasztronómiai újdonságok és élményprogramok széles választékával találkozhatnak. A fesztivál több ezer érdeklődőt és 50–60 kiállítót vonz a hazai és nemzetközi szcénából.

    Ez a színmű szinte minden csehovi motívumot felvonultat: szenvedélyesen váltakozik a dráma, a tragédia és groteszk között.

    Olasz sanzonok, népszerű slágerek töltik meg az előadást, ami a legnemesebb érzelemről; az anyai szeretetről szól. [március 27-én végleg bezár a FÉM. már csak 4 alkalommal látható az előadás]

    Valenti-napi vegán házibuli afrikai előzenekarral, dobtanulással, svédasztallal

    Az ember alapvetően társas lény, ezért életét nagymértékben meghatározzák a kapcsolatai. Ezek közül az egyik legfontosabb a párkapcsolat: azzal a személlyel való kapcsolatunk, akit társul választunk, akivel összekötjük az életünket, aki hitvesünkként ott van velünk a mindennapokban.

    Izgalmas színek, változatos zöldségek, rizsek, tészták, illatos fűszerek, pikáns fogások – egy fergeteges este új, gluténmentes receptekkel, örömteli alkotás és találkozás új emberekkel!

    VÉNUSZ KLUB Solti Hanna újságíró-klubvezető-moderátorral A Föld napja – A klímakrízis női arca

    A program kifejezetten Nintendóra fókuszáló videojátékos esemény, melynek célja a Nintendo népszerűsítése, és hogy a rajongók összegyűljenek, együtt játszanak. Új- és retro Nintendo konzolok egyaránt ki lesznek állítva, a játékok kipróbálhatók lesznek.

    Mese a legkisebb királyfiról, aki vándorlása során végigjárja a népmese törvényszerűen „előírt” állomásait, kiállja a próbatételeket és lélekben megtisztulva elnyeri a Világszép Nádszálkisasszony kezét. Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

    Megható, humoros és inspiráló igaz történet barátságról, összetartásról, és arról, hogy néha a legmerészebb ötletek hoznak valódi változást.

    A többféle feldolgozást is megélt alapművet most Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg a Budapesti Operettszínház nézői.

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016