• Artist


    Irén Ábrahám
    3

    Irén Ábrahám

    Birth: 1949. október 31. (Kikinda)

    Színésznő.

    A kanizsai Mezőgazdasági Szakközépiskola befejezése után iratkozott a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára, ahol 1975-ben szerzett diplomát, Gergely Géza és Csorba András osztályában.
    1977 óta tagja az Újvidéki Színház társulatának.
    Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának alapítótagja, nyolc évig vezetője, és ma is tevékenyen részt vesz…

     Continue

    Current programs


    No program is currently running.

    Színésznő.

    A kanizsai Mezőgazdasági Szakközépiskola befejezése után iratkozott a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára, ahol 1975-ben szerzett diplomát, Gergely Géza és Csorba András osztályában.
    1977 óta tagja az Újvidéki Színház társulatának.
    Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának alapítótagja, nyolc évig vezetője, és ma is tevékenyen részt vesz a munkában.

    Fontosabb szerepei:
    Mária királynő (Hay Gyula: Mohács) – Szabadkai Népszínház
    Zilia (Heltai Jenő: A néma levente) – Szabadkai Népszínház
    Martirio (Lorca: bernarda Alba háza ) – Szabadkai Népszínház
    Kata (Nagyszájú Kata) – Tanyaszínház
    Blanka (Deák Ferenc: Légszomj) – Szabadkai Népszínház
    Donna Elvira (Moliere: Don Juan)
    Natalija Ivanovna (Csehov: Három nővér)
    Pia (Ugo Betti: Bűntény a kecskeszigeten)
    Varja (Csehov: Cseresznyéskert)
    Jenny (Edward Albee: Mindent a kertbe)
    Sophie Barger (Bertold Brecht: Baal)
    Madame (Jean Genet: Cselédek)
    Amál (Majtényi Mihály: Harmadik ablak)
    Asszony (Tolnai Ottó: Brilliáns)
    Feleség (Slawomir Mrožek: Ház a határon)
    Illné (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása)
    Ambra (Aldo Nicolaj: Hárman a padon)
    Babett (Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók)
    Lysistrate (Arisztophanész: Lüszisztraté)
    Nagybőgő (Jean Anouilh: Női zenekar)
    Elvira (Noel Coward: Vidám kísértet)
    Az anya (Albert Camus: A félreértés)
    Borbála (Schönthan-Kellér: A szabin nők elrablása)
    Kate Keller (Arthur Miller: Édes fiaim)
    Sarah (Harold Pinter: A szerető)
    Fema (Jovan Sterija Popović: Felfuvalkodott tökfej)
    Martha Boll (Dürrenmatt: Fizikusok)
    Éj (Moliere: Amphitryon)
    Viktória (Péreli-Aldobolyi-G.Dénes: Roncs-derby)
    Karnyóné (Csokonai V. Mihály: Az özvegy Karnyóné)
    Lucy (Brecht-Weil: Koldusopera)
    Miss Furnival (Peter Schaffer: Komédia a sötétben)
    Mama (Örkény István: Pisti a vérzivatarban)
    Kormányzóné (Végel László: Judit)
    Gizi (Örkény István: Macskajáték)
    Dekanozov (Matei Vişniec: A kommunizmus története…)
    Mme Charpennet (Hamvai Kornél: Hóhérok hava)
    Varvara Volkova (Galin: Verseny)
    Sári (Góli Kornélia: Orfeum)
    Poncia (Lorca: Bernarda Alba háza)
    Feleség (Hét nap a világ)

    Díjak:
    2006: Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiválja, Kisvárda, Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ÉLETMŰ DÍJA

    Fanny és Alexander

    Fanny és Alexander

    József Attila Színház
    • Fanny, 8 éves
    Gilles Leroy: Alabama Song

    Gilles Leroy: Alabama Song

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Minni Sayre, Zelda anyja
    Ingmar Bergman: Fanny és Alexander

    Ingmar Bergman: Fanny és Alexander

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Fanny, 8 éves
    Madách I. - Gyarmati K. - Kokan M. : Az ember tragédiája

    Madách I. - Gyarmati K. - Kokan M. : Az ember tragédiája

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Kar

    Recommendations


    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016