• művész


    Faragó  András
    5

    Faragó András

    Született: 1964. március 16. (Orosháza)

    Színművész.

    1981-1986 között a Békés megyei Jókai Színház tagja.
    1989-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, operett-musical tanszakon, a főiskola alatt az Operettszínházban több szerepet játszott. Diploma után az egri Gárdonyi Géza Színházba szerződött, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor társulatának tagja volt, hét évig.
    1997-ben…

     Tovább

    Aktuális programok


    Esze Tamás a tarpai jobbágy nemes

    Tarpai Nagy-Hegy

    Esze Tamás emlékére, valóban méltó emléket állítunk Tarpán, melynek lakói a mai napig büszkén vallják magukat Esze Tamás kurucainak.

    Színművész.

    1981-1986 között a Békés megyei Jókai Színház tagja.
    1989-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, operett-musical tanszakon, a főiskola alatt az Operettszínházban több szerepet játszott. Diploma után az egri Gárdonyi Géza Színházba szerződött, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor társulatának tagja volt, hét évig.
    1997-ben szerződött a Budapesti Operettszínház együtteséhez, amelynek azóta is tagja. 2009-ben Nívódíjat kapott Az Év Operettszínésze kategóriában. Színházi szerepei mellett az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész.

    Díjai:
    Nívódíj - Az Év Operett Színésze (2009)
    Pepita-díj - arany fokozat (2014)

    Filmszerepei:
    2020 - Drága örökösök (sorozat) / portás
    2019 - Ízig-vérig (sorozat) / prímás
    2019 - Most van most / Biztonsági őr
    2018 - Valami Amerika 3. / Mónika
    2013 - Hacktion: Újratöltve (sorozat) / Szűcs
    2006-2009 - Gálvölgyi Show (sorozat) / változó szerepek
    2008 - Valami Amerika 2. / Mónika
    2008 - Rövid, de kemény... életem / szerető
    2007 - Tűzvonalban (sorozat) / Lajos
    2006 - Egy bolond százat csinál / biztonsági őr
    2004 - Nyócker! / Kolompár hangja
    1990-1991 - Angyalbőrben (sorozat) / Mamut
    1988 - Boszorkánypalánta (tévéfilm) / színész

    Néhány színpadi szerepe:
    2001. szeptember 21. - Budapesti Operettszínház - Marica grófnő / Kudelka, Bozsena grófnő inasa; Dragomir Popolescu Moritz herceg
    2002. október 2. - Budapesti Operettszínház - Csárdáskirálynő / Miska, főpincér
    2004. május 28. - Budapesti Operettszínház - Mária főhadnagy / Biccentő
    2005. szeptember 23. - Budapesti Operettszínház - Dr. Bőregér / Frank, fogházigazgató
    2006. március 16. - Budapesti Operettszínház - Menyasszonytánc / pap
    2006. október 19. - Budapesti Operettszínház - Csókos asszony / Kubanek, hentes
    2007. február 22. - Budapesti Operettszínház - Párizsi élet / Alfonz, Gardfeu inasa
    2008. július 25 - Budapesti Operettszínház - Szentivánéji álom / Orrondi
    2009. január 15. - Budapesti Operettszínház - Ibusár / Jénai Pali; Istensegítsy Kálmán
    2009. július 16. - Budapesti Operettszínház - Szép nyári nap / Tóth Antal, TSZ melléküzemág-vezető

    Szerepe a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
    Tóték

    Szerepei A Budapesti Operettszínházban:

    A régi nyár - Trafina, Mária szegény rokona 
    János vitéz - Csősz 
    Mágnás Miska - Korláth gróf 
    Menyasszonytánc - Pap 
    Viktória - Pörkölty, polgármester 

    Ajánlataink





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016