• Artyści


    Balázs Pohl

    Balázs Pohl

    Ur.: 1970 (Budapest)

    Művészeti vezető, rendező.

    A gimnáziumi évek alatt a Pinceszínház társulatának tagja volt, majd hallgatója lett egy frissen alakult színi-tanodának. Ezt film-, rádiójáték- és szinkronszerepek követték, miközben kisebb színtársulatokban is játszott. A solymári Waldorf-tanárképzés négyéves nappali tagozatán szerzett osztálytanítói és dráma-tanári diplomát, ahová 8 év waldorf-iskolai tanítás, és…

     Więcej

    Aktualne tytuły


    Mennyi Kávézó-kisoperett

    Tóth József Színház

    Élőzenés vígjáték a leghíresebb Zerkovitz-slágerekkel

    Művészeti vezető, rendező.

    A gimnáziumi évek alatt a Pinceszínház társulatának tagja volt, majd hallgatója lett egy frissen alakult színi-tanodának. Ezt film-, rádiójáték- és szinkronszerepek követték, miközben kisebb színtársulatokban is játszott. A solymári Waldorf-tanárképzés négyéves nappali tagozatán szerzett osztálytanítói és dráma-tanári diplomát, ahová 8 év waldorf-iskolai tanítás, és diákszínjátszó csoportok vezetése után tért vissza, tanárként. Itt, egyéb tanítási tartalmak mellett, a hallgatókkal közösen színielőadásokat hozott létre és darabokat írt, ennek folytatásaként alapította meg a SVUNG – Bécsi Magyar Színházat (még Bécsi Magyar Színkör néven) 2015-ös, Bécsbe való kiköltözése után.

    Polecamy


    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016