• Artyści


    Tibor Bényi

    Tibor Bényi

    Ur.: 1966 (Berettyóújfalu)

    Karmester, csellóművész.

    1978-ban és 1984-ben I. díjat nyert az országos csellóversenyeken. 1985 – től 1990 – ig a Soros Alapítvány által támogatott, Simon Albert vezetésével működő kamarazenei stúdióban vett részt tanulmányai mellett. 1990 Budapesten diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1990 – 1994 Bécsi Filharmonikusok vezető zenészeinek állandó…

     Więcej

    Aktualne tytuły


    Szerenádok 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen

    A Kodály Filharmonikusok kamarazenekara Mozart: Esz-dúr Gran Sestetto Concertante című művét adja elő a Pásti utcai zsinagógában. Vezényel: Bényi…

    Gyöngyszemek 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen

    Május 30-án a Kodály Filharmonikusok kamarazenekara Puccini, Debussy, Bartók és Mahler műveket játszik, Bényi Tibor állandó karmester vezényletével.

    Karmester, csellóművész.

    1978-ban és 1984-ben I. díjat nyert az országos csellóversenyeken. 1985 – től 1990 – ig a Soros Alapítvány által támogatott, Simon Albert vezetésével működő kamarazenei stúdióban vett részt tanulmányai mellett. 1990 Budapesten diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1990 – 1994 Bécsi Filharmonikusok vezető zenészeinek állandó kamarapartnere, Wilhelm Hübner rangidős koncertmester a legfőbb mentora az elkövetkező években. Az ő ajánlása tette lehetővé, hogy azóta is Karel Boromejsky Dvorak híres csellóján játszik. 1993 óta állandó szólistája a Millstatti Zenei Fesztiválnak. 1993 - Salzburgi Ünnepi Játékok megnyitó ünnepségének szólistája. 1994 Japánban, a 90-es évek legmodernebb repülőterének, az Osaka-Kansai Airport átadásának díszkoncertjén hangversenyezik az európai kultúra küldötteként a Swissair felkérésére.

    1995-1999 Salzburger Kammerphilharmonie – társ-művészeti vezetőként együtt dolgozott neves szólistákkal: Ciprien Katsaris, Paul Badura-Skoda, Mischa Maisky, Edith Mathis, Grace Bumbry, Pierre Amoyal, Irena Grafenauer, Wolfgang Schulz, Radovan Vlatkovic.
    Zenekarukkal Európa jelentős zenei centrumaiban koncertezik, többek között: Musikverein Bécs, Gasteig és Herkulessaal München, a Zürichi Tonhalle Svájc, Madridi Nemzeti Filharmónia, Gran Teatro de Liceu Barcelona, La Coruna, Sevilla, Valencia, Isztambul, Prága, Berlin.

    1995 debütál Párizs leghíresebb koncerttermében a Mozarteum vonósnégyessel. 1995 Jacques Santer személyes meghívására Luxemburgban – Schloß Bourglinster - ünnepi hangversenyen koncertezik - Ausztria felvétele az EU államok közé. 1996 –tól 2001-ig a Rosenkranz kvartett csellistájaként Olaszországban, Németországban, Hollandiában koncertezik.

    1996 - 2010 zenei fesztiválokon állandó kamarapartnerei többek közt: Jeremy Menuhin, Vladimir Mendelssohn, Karl Leister, Baiba Skride, Lisa Smirnova, Anthony Spiri, Luz Leskowitz, Jürgen Geise, Peter Langgartner, Alois Brandhofer, Gunter Teuffel, Jeanpierre Faber.

    1997 Passauban az Euregio Fesztivál szólistája (Beethoven: Hármasverseny) Passauban. 1998 – 2002 Bolzanoban tart mesterkurzusokat. 1999 óta minden évben Svájcban a St.Moritz-i Kultúrnapok vendége. 1999 – 2000 közös koncertek a Stuttgarti Radió szólistáival az Aix-en Provence Fesztiválon. 2000 – 2001 Fumiko Shiragaval és Luz Leskowitzcal triókoncertek a Ravello Fesztiválon. 2002 óta a Salzburgi Ünnepi Játékok bevezetőjeként rendezett Salzburgi Open Air Fesztivál művészeti vezetőjeként dirigálja minden évben a Salzburger Festival Orchester-t. 2002-2006 között több CD lemezt vesz fel a BIS lemeztársaságnál. 2003 – tól rendszeres kamarapartnere Berkes Kálmán, Takács Nagy Gábor, Nagy Sándor. A Hungarotonnál azóta megjelent két közös CD lemezük.

    2004 Gradus ad Parnassum nemzetközi zenei versenyen Feldkirchben vezényli a Sinfonietta Vorarlberg zenekarát a döntő műsorában, amelyröl CD felvétel is készült. 2004 - 2005 Budapesten a Zeneakadémián dirigálja a Salzburger Festival Orchester-t a Tavaszi Fesztiválon. 2006 meghívást kap a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválra - Mozart szimfóniák (Hummel átiratban) kamarazenei átiratait mutatta be (ösbemutató). 2006 Japán egyik leghíresebb koncerttermében debütál, a Toppan Hallban (kitüntetik a több lemezdíjat kapott Hummel CD lemezeiért). 2007 ismét a Toppan Hall-ban hangversenyezik Rainer Kußmaullal a Berlini Filharmónikusok koncertmesterével.

    1996 óta legfontosabb kamarapartnere, zenei példaképe és barátja Jürgen Geise, a Mozarteum vonósiskolájának vezető professzora. 2002 – től művészeti igazgatója a Salzburgi Kamarazene Akadémiának, szólistája és karmestere a Salzburgi Fesztivál Zenekarnak. Együttese első vendégkarmestere és állandó vendégszólistája Berkes Kálmán.

    A bécsi iskola 1.

    A bécsi iskola 1.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A bécsi iskola 2.

    A bécsi iskola 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A bécsi klasszika gyöngyszemei

    A bécsi klasszika gyöngyszemei

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A kamarazene gyöngyszemei 1.

    A kamarazene gyöngyszemei 1.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A kamarazene gyöngyszemei 2.

    A kamarazene gyöngyszemei 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A Kék Duna partján 1.

    A Kék Duna partján 1.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A Kék Duna partján 2.

    A Kék Duna partján 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A Kék Duna partján 3.

    A Kék Duna partján 3.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    A Kék Duna partján 3.

    A Kék Duna partján 3.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Barokk 1.

    Barokk 1.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Barokk 2.

    Barokk 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Barokk mesterek 1.

    Barokk mesterek 1.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Barokk mesterek 2.

    Barokk mesterek 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Barokk mesterek 2.

    Barokk mesterek 2.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Bécsi klasszikusok

    Bécsi klasszikusok

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Bécsi klasszikusok I.

    Bécsi klasszikusok I.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Bécsi klasszikusok II.

    Bécsi klasszikusok II.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Bényi

    Bényi

    Győri Filharmonikus Zenekar
    • Dyrygent
    Galaktikus mesterművek

    Galaktikus mesterművek

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Gyöngyszemek 1.

    Gyöngyszemek 1.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Vezényel és a sorozat művészeti vezetője
    Győri Filharmonikus Zenekar - Linzer

    Győri Filharmonikus Zenekar - Linzer

    Veszprémi Programiroda Kft.
    • Dyrygent
    Híres szerenádok

    Híres szerenádok

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Vezényel
    Híres szerenádok

    Híres szerenádok

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Kamarazenekari koncert  Mozart,Bach és Schubert műveiből

    Kamarazenekari koncert Mozart,Bach és Schubert műveiből

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Csellóművész-karmester
    Kamarazenekari koncert Mendelssohn, Haydn és Mozart műveiből

    Kamarazenekari koncert Mendelssohn, Haydn és Mozart műveiből

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Kamarazenekari koncert Schubert és Brahms műveiből

    Kamarazenekari koncert Schubert és Brahms műveiből

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Kamarazenekari koncert Vivaldi, Haydn és Grieg műveiből

    Kamarazenekari koncert Vivaldi, Haydn és Grieg műveiből

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Kedd esti házimuzsika

    Kedd esti házimuzsika

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Bényi Tibor, a Kodály Filharmonikusok kamarasorozatának művészeti vezetője
    Klasszika

    Klasszika

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft
    • Dyrygent
    Klasszikusok

    Klasszikusok

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft
    • Dyrygent
    Kodály Filharmónia Debrecen, Bach és Mozart koncert

    Kodály Filharmónia Debrecen, Bach és Mozart koncert

    C&M Hungary Kft.
    • Dyrygent
    Kodály Zenei Verseny NYITÓKONCERT

    Kodály Zenei Verseny NYITÓKONCERT

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Líra és epilógus

    Líra és epilógus

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Líra és epilógus - pótjegyek

    Líra és epilógus - pótjegyek

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Mozart-Brahms–Haydn koncert

    Mozart-Brahms–Haydn koncert

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Nagy korok - Nagy mesterek

    Nagy korok - Nagy mesterek

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Szerenád est

    Szerenád est

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Szerenádok 1.

    Szerenádok 1.

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent
    Ünnepi koncert a Város Napja alkalmából

    Ünnepi koncert a Város Napja alkalmából

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dyrygent

    Polecamy


    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016