• művész


    Bódi  Barbara
    2

    Bódi Barbara

    Született: 1982. június 19. (Szikszó)

    Színésznő.

    Már iskolásként szolfézs-zeneelméletet, éneket tanult, és 7 évig zongorázott.
    A gimnázium elvégzése után Budapestre került, és sikeresen végzett a Színművészeti Akadémia színész szakán, 2003-ban.
    Itt ismerkedett meg egyébként a klasszikus- és jazzbalettel, step- és társastánccal, valamint szinkronszínész-képesítést is szerzett.

    Egy meghallgatás során…

     Tovább

    Aktuális programok


    NYUSZIKÁM, ÁRTATLAN VAGYOK!

    Turay Ida Színház

    Georgo Faloni - Maráth Viktor - Topolcsányi Laura: Nyuszikám, ártatlan vagyok! zenés vígjáték két felvonásban

    CSÓKOS ASSZONY

    Turay Ida Színház

    A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet, mely Budapesten játszódik Józsefvárosban. Az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból…

    A MAKRANCOS HÖLGY

    Turay Ida Színház

    zenés vígjáték 2 felvonásban Az előadás hossza: 150 perc

    ANCONAI SZERELMESEK

    Turay Ida Színház

    Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek,…

    ÖRÖMSZÜLŐK

    Turay Ida Színház

    Ha sírva akar nevetni, ezt az előadást ne hagyja ki!

    Örömszülők

    Miskolc Művészetek háza

    Jerry Sloan reklámdal szerző, felesége sikeres ügyvéd. A boldog párral él együtt Alice apja, aki egy nyugdíjas taxisofőr és…

    Bordányi Színházi Esték / Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK

    Bordány

    Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek,…

    A makrancos hölgy

    AGORA - Művelődési és Sportház

    Kata és Bianca egy gazdag páduai úr lányai. Egyik szelíd, mint a galamb, de a másik vad, indulatos, csípős…

    PÁRATLAN PÁROS

    Turay Ida Színház

    Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta ezt a hihetetlenül…

    Színésznő.

    Már iskolásként szolfézs-zeneelméletet, éneket tanult, és 7 évig zongorázott.
    A gimnázium elvégzése után Budapestre került, és sikeresen végzett a Színművészeti Akadémia színész szakán, 2003-ban.
    Itt ismerkedett meg egyébként a klasszikus- és jazzbalettel, step- és társastánccal, valamint szinkronszínész-képesítést is szerzett.

    Egy meghallgatás során került a Budapesti Operettszínházhoz, felvették az Operett Akadémia tanulói közé, s tehetségének köszönhetően a színház szerződtette. Shakespeare Színművészeti Akadémia, Operett Akadémia (Színész I. minősítést szerzett)

    2001-től játszik a Budapesti Operettszínház színpadán.
    2012-től a Turay Ida Színház társulatának tagja is.

    Fontosabb szerepei:
    A mosoly országa (Bécsi kislány), Bál a Savoyban (Daisy Parker), Luxemburg grófja (Juliette),
    Csárdáskirálynő (Stázi), Marica grófnő (Liza), Dr. Bőregér (Ida); Menyasszonytánc (Janka), Csókos asszony (Hédi),
    Párizsi élet (Metella), Mária főhadnagy (Panni), A víg özvegy (Olga).

    Turnék:
    Japán - Dr. Bőregér, Frankfurt - Csárdáskirálynő, Sanghaj, München - Operett gála, Marica grófnő - Jekatyerinburg.



    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Térden állva jövök hozzád - zenés vígjáték

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Térden állva jövök hozzád - zenés vígjáték

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Barbara, bárénekesnő
    2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Örömszülők - vígjáték

    2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Örömszülők - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
    A Bajadér

    A Bajadér

    Budapesti Operettszínház
    • Marietta
    A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!

    A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!

    Turay Ida Színház
    • JUCI, fiatal nő
    A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!

    A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!

    Turay Ida Színház
    • JUCI, fiatal nő
    A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!

    A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!

    Turay Ida Színház
    • JUCI, fiatal nő
    A makrancos hölgy

    A makrancos hölgy

    NS Produkció
    • Kata (Baptista nagyobbik lánya)
    A víg özvegy

    A víg özvegy

    Budapesti Operettszínház
    • Olga, Kromov felesége
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    Turay Ida Színház
    • Színész
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    Turay Ida Színház
    • Színész
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    Turay Ida Színház
    • Színész
    A vöröslámpás ház

    A vöröslámpás ház

    Turay Ida Színház
    • Színész
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    Turay Ida Színház
    • Darinka
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

    Turay Ida Színház
    • Darinka
    A vöröslámpás ház

    A vöröslámpás ház

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Darinka, örömlány
    A vöröslámpás ház

    A vöröslámpás ház

    NS Produkció
    • Darinka, örömlány
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ  zenés vígjáték két részben

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben

    Általános
    • Darinka, örömlány
    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ  zenés vígjáték két részben

    A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben

    Általános
    • Darinka, örömlány
    A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház

    A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Darinka, örömlány
    Anaconai szerelmesek

    Anaconai szerelmesek

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Színész
    ANCONAI SZERELMESEK

    ANCONAI SZERELMESEK

    Turay Ida Színház
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Turay Ida Színház
    • Színész
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Szarvasi Vízi Színház
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Turay Ida Színház
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Turay Ida Színház
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Turay Ida Színház
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    C&M Hungary Kft.
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Turay Ida Színház
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Tatai Szabadtéri Játékok
    • Viktoria, magyar lány
    Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház

    Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása

    Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Viktória, magyar lány
    Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház

    Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Viktória, magyar lány
    APÁCÁK

    APÁCÁK

    Turay Ida Színház
    • Amnézia nővér
    Apácák

    Apácák

    Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    Apácák

    Apácák

    NS Produkció
    • Amnézia nővér
    Apácák - Turay Ida Színház

    Apácák - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Amnézia nővér
    BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA

    BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA

    Turay Ida Színház
    • Fellép
    BALKÁN KOBRA

    BALKÁN KOBRA

    Turay Ida Színház
    • Ankica, a felesége
    Bordányi Színházi Esték / Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK

    Bordányi Színházi Esték / Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK

    Bordány Sportkör
    • Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
    BUBAMARA

    BUBAMARA

    Turay Ida Színház
    • SÁRA BUBAMARA, cigánylány
    BUBAMARA

    BUBAMARA

    Turay Ida Színház
    • SÁRA BUBAMARA, cigánylány
    BUBAMARA

    BUBAMARA

    Turay Ida Színház
    • SÁRA BUBAMARA, cigánylány
    Bubamara

    Bubamara

    Turay Ida Színház
    • SÁRA BUBAMARA, cigánylány
    BUBAMARA

    BUBAMARA

    Turay Ida Színház
    • SÁRA BUBAMARA, cigánylány
    Cigányprímás

    Cigányprímás

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Sári, Rácz lánya
    Cigányprímás

    Cigányprímás

    Turay Ida Színház
    • Sári, Rácz lánya
    Cigányprímás

    Cigányprímás

    Turay Ida Színház
    • Sári, Rácz lánya
    Cigányprímás

    Cigányprímás

    Turay Ida Színház
    • Sári, Rácz lánya
    CIGÁNYPRÍMÁS

    CIGÁNYPRÍMÁS

    Turay Ida Színház
    • Sári, Rácz lánya
    CIGÁNYPRÍMÁS

    CIGÁNYPRÍMÁS

    Turay Ida Színház
    • Sári, Rácz lánya
    Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

    Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Sári, Rácz lánya
    Csakazértis szerelem

    Csakazértis szerelem

    Turay Ida Színház
    • Színész
    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    Turay Ida Színház
    • Hilda
    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    Turay Ida Színház
    • Hilda
    Csakazértis szerelem

    Csakazértis szerelem

    Turay Ida Színház
    • Hilda
    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    Turay Ida Színház
    • Hilda
    Csakazértis szerelem

    Csakazértis szerelem

    Szarvasi Vízi Színház
    • Hilda
    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    Turay Ida Színház
    • Hilda
    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    CSAKAZÉRTIS SZERELEM

    Turay Ida Színház
    • Hilda
    Csakazértis szerelem!

    Csakazértis szerelem!

    Turay Ida Színház
    • Színész
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Budapesti Operettszínház
    • Stázi
    CSÓKOS ASSZONY

    CSÓKOS ASSZONY

    Thália Színház
    • Hédi, orfeumi lány
    Csókos asszony

    Csókos asszony

    Budapesti Operettszínház
    • Hédi, orfeumi lány
    Csókos asszony

    Csókos asszony

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Hédi, orfeumi lány
    DOKTORNŐK

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Színész
    DOKTORNŐK

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Színész
    DOKTORNŐK

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Bíbor Kató
    DOKTORNŐK

    DOKTORNŐK

    Turay Ida Színház
    • Színész
    EGEREK

    EGEREK

    Turay Ida Színház
    • Cibyll
    Ez Hungarikum - A magyar operett története

    Ez Hungarikum - A magyar operett története

    Budapesti Operettszínház
    • Színész
    Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

    Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

    Budapesti Operettszínház
    • Színész
    FÉRJ NÉLKÜL TÖKÉLETES

    FÉRJ NÉLKÜL TÖKÉLETES

    Turay Ida Színház
    • Sylvie
    FÉRJ NÉLKÜL TÖKÉLETES!

    FÉRJ NÉLKÜL TÖKÉLETES!

    Turay Ida Színház
    • Sylvie
    FRANCIA SZOBALÁNY

    FRANCIA SZOBALÁNY

    Turay Ida Színház
    • Francoise, Eric felesége
    FRANCIA SZOBALÁNY

    FRANCIA SZOBALÁNY

    Turay Ida Színház
    • Francoise, Eric felesége
    FRANCIA SZOBALÁNY

    FRANCIA SZOBALÁNY

    Turay Ida Színház
    • Francoise, Eric felesége
    GÜL BABA

    GÜL BABA

    Turay Ida Színház
    • Leila
    GÜL BABA

    GÜL BABA

    Turay Ida Színház
    • Leila
    Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából

    Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színész
    HELLO, DOLLY!

    HELLO, DOLLY!

    Turay Ida Színház
    • Miss Minnie Fay
    HELLO, DOLLY!

    HELLO, DOLLY!

    Turay Ida Színház
    • Miss Minnie Fay
    Hello, Dolly!

    Hello, Dolly!

    Szarvasi Vízi Színház
    • Miss Minnie Fay
    HELLO, DOLLY! - Turay Ida Színház

    HELLO, DOLLY! - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Miss Minnie Fay
    HELLO,DOLLY!

    HELLO,DOLLY!

    Turay Ida Színház
    • Miss Minnie Fay
    HOTEL MIMÓZA

    HOTEL MIMÓZA

    Turay Ida Színház
    • Magali, Moncey szeretője
    HOTEL MIMÓZA

    HOTEL MIMÓZA

    Turay Ida Színház
    • Magali, Moncey szeretője
    HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház

    HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház

    Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
    • MAGALI, MONCEY SZERETŐJE
    Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában

    Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában

    Bordány Sportkör
    • Magali, Moncey szeretője
    Huszka Jubileumi Gála

    Huszka Jubileumi Gála

    Budapesti Operettszínház
    • Színész
    IKREK ELŐNYBEN

    IKREK ELŐNYBEN

    Turay Ida Színház
    • Barby
    IKREK ELŐNYBEN

    IKREK ELŐNYBEN

    Turay Ida Színház
    • Színész
    IKREK ELŐNYBEN

    IKREK ELŐNYBEN

    Turay Ida Színház
    • Barby
    IKREK ELŐNYBEN

    IKREK ELŐNYBEN

    Turay Ida Színház
    • Barby
    IKREK ELŐNYBEN!

    IKREK ELŐNYBEN!

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Barbie
    IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!

    IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!

    Turay Ida Színház
    • Victoria
    IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI! zenés vígjáték

    IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI! zenés vígjáték

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Victoria
    István, a király

    István, a király

    Budapesti Operettszínház
    • Boglárka
    J. Deval: FRANCIA SZOBALÁNY

    J. Deval: FRANCIA SZOBALÁNY

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Francoise, Eric felesége
    Jacques Devall: Francia szobalány - vígjáték

    Jacques Devall: Francia szobalány - vígjáték

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Francoise, Eric felesége
    KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)

    KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)

    Turay Ida Színház
    • Boris, cselédlány
    KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)

    KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)

    Turay Ida Színház
    • Boris, cselédlány
    Király Színház: Operett Gála

    Király Színház: Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Király Színház: Operett Gála

    Király Színház: Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Királyi Operettgála

    Királyi Operettgála

    RaM Colosseum
    • Színész
    Klasszikus és Operett slágerek / A 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének koncertje

    Klasszikus és Operett slágerek / A 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének koncertje

    Argos Art Kft.
    • Vendég
    Körmendi Bérlet: Na, de államtitkár úr

    Körmendi Bérlet: Na, de államtitkár úr

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Zádori Zizi, táncosnő
    Koronázási Operett Gála

    Koronázási Operett Gála

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Szubrett
    LILIOMFI

    LILIOMFI

    Turay Ida Színház
    • Erzsike, a leánya
    LILIOMFI

    LILIOMFI

    Turay Ida Színház
    • Erzsike, a leánya
    Liliomfi

    Liliomfi

    Turay Ida Színház
    • Erzsike, a leánya
    Liliomfi

    Liliomfi

    Pólus Film-Színház
    • Erzsike, a leánya
    Liliomfi

    Liliomfi

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Erzsike, a leánya
    Liliomfi

    Liliomfi

    Turay Ida Színház
    • Erzsike, a leánya
    LILIOMFI Turai Ida Színház

    LILIOMFI Turai Ida Színház

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Erzsike, a leánya
    Luxemburg grófja

    Luxemburg grófja

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Juliette
    MAGA LESZ A FÉRJEM!

    MAGA LESZ A FÉRJEM!

    Turay Ida Színház
    • Veronika
    MAGA LESZ A FÉRJEM!

    MAGA LESZ A FÉRJEM!

    Turay Ida Színház
    • Veronika
    MÁGNÁS MISKA

    MÁGNÁS MISKA

    Turay Ida Színház
    • Marcsa
    MÁGNÁS MISKA

    MÁGNÁS MISKA

    Turay Ida Színház
    • Marcsa
    Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti

    Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti

    Hagymaház
    • Virág
    Makói Nyár - Gül baba

    Makói Nyár - Gül baba

    Hagymaház
    • Leila
    Makrancos hölgy - Turay Ida Színház

    Makrancos hölgy - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Kata (Baptista nagyobbik lánya)
    Mária főhadnagy

    Mária főhadnagy

    Budapesti Operettszínház
    • Panni
    Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK

    Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK

    Általános
    • Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
    Marshall Karp: Örömszülők

    Marshall Karp: Örömszülők

    Hankó István Művészeti Központ
    • Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
    Maugham: Imádok férjhez menni - zenés vígjáték

    Maugham: Imádok férjhez menni - zenés vígjáték

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Victoria
    Menyasszonytánc

    Menyasszonytánc

    Budapesti Operettszínház
    • Janka
    Menyasszonytánc

    Menyasszonytánc

    Budapesti Operettszínház
    • Janka
    MESÉS OPERETT

    MESÉS OPERETT

    Turay Ida Színház
    • Színész
    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    Turay Ida Színház
    • Színész
    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    Turay Ida Színház
    • Színész
    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

    Turay Ida Színház
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Budapesti Operettszínház
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Egyéb
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operett Gála

    Operett Gála

    Általános
    • Színész
    Operettparádé

    Operettparádé

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    OPERETTPARÁDÉ

    OPERETTPARÁDÉ

    Turay Ida Színház
    • Színész
    Örömszülők

    Örömszülők

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Alice Sloan, Abe lánya ügyvéd
    Örömszülők

    Örömszülők

    Tatai Szabadtéri Játékok
    • Alice Sloan, Abe lánya, ügyvéd
    PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

    PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

    Turay Ida Színház
    • Nicole, Montmarte-i fiatal lány
    PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

    PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

    Turay Ida Színház
    • Nicole, Montmarte-i fiatal lány
    PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

    PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

    Turay Ida Színház
    • Nicole, Montmarte-i fiatal lány
    PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása

    PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Magali, Moncey szeretője
    PénteK13 – Jacques Deval: Francia szobalány

    PénteK13 – Jacques Deval: Francia szobalány

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Színész
    Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres

    Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Jolán, a felesége
    Salsa, szivar, szerelem

    Salsa, szivar, szerelem

    Turay Ida Színház
    • Arianna, Carolina nővére
    SALSA, SZIVAR, SZERELEM

    SALSA, SZIVAR, SZERELEM

    Turay Ida Színház
    • Arianna, Carolina nővére
    SALSA, SZIVAR, SZERELEM

    SALSA, SZIVAR, SZERELEM

    Turay Ida Színház
    • Arianna, Carolina nővére
    Salsa, szivar, szerelem

    Salsa, szivar, szerelem

    Szarvasi Vízi Színház
    • Arianna, Carolina nővére
    SALSA, SZIVAR, SZERELEM...

    SALSA, SZIVAR, SZERELEM...

    Turay Ida Színház
    • Arianna, Carolina nővére
    SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A FELESÉGEM!

    SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A FELESÉGEM!

    Turay Ida Színház
    • Terézia, Géza barátnője
    SUGAR - Broadway musical -a

    SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház

    Kölcsey Központ
    • Virág
    SUGAR - Van, aki forrón szereti

    SUGAR - Van, aki forrón szereti

    Turay Ida Színház
    • Virág
    Sugar - Van, aki forrón szereti

    Sugar - Van, aki forrón szereti

    C&M Hungary Kft.
    • Virág
    SUGAR, Van, aki forrón szereti

    SUGAR, Van, aki forrón szereti

    Turay Ida Színház
    • Virág
    SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

    SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

    Turay Ida Színház
    • Színész
    Szilveszteri operett gála

    Szilveszteri operett gála

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Színész
    Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera

    Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera

    Budapesti Operettszínház.
    • Picur, Koppány felesége
    SZTÁR LESZEL!

    SZTÁR LESZEL!

    Turay Ida Színház
    • Linda Hamilton, professzor
    SZTÁR LESZEL!

    SZTÁR LESZEL!

    Turay Ida Színház
    • Linda Hamilton, professzor
    Tamási Áron: Vitéz lélek

    Tamási Áron: Vitéz lélek

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Rozali, a felesége
    Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

    Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Hilda
    TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

    TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

    Turay Ida Színház
    • Barbara, bárénekesnő
    TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

    TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

    Turay Ida Színház
    • Barbara, bárénekesnő
    TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

    TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

    Turay Ida Színház
    • Barbara, bárénekesnő
    Térden állva jövök hozzád

    Térden állva jövök hozzád

    Szarvasi Vízi Színház
    • Színész
    Tihanyi Szabadtéri Játékok  / Úrilány szobát keres - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Úrilány szobát keres - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Jolán, a felesége
    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Zádori Zizi, táncosnő
    Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház

    Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Darinka, örömlány
    Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

    Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

    Hagymaház
    • Színész
    Topolcsányi-Berkes: A férfiak a fejükre estek - zenés vígjáték

    Topolcsányi-Berkes: A férfiak a fejükre estek - zenés vígjáték

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • JUCI, fiatal nő
    Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek

    Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Viktória, magyar lány
    ÚRILÁNY SZOBÁT KERES

    ÚRILÁNY SZOBÁT KERES

    Turay Ida Színház
    • Jolán, a felesége
    Úrilány szobát keres

    Úrilány szobát keres

    Szarvasi Vízi Színház
    • Jolán, a felesége
    Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

    Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Viktória, magyar lány
    Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

    Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban

    Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Viktória, magyar lány
    VAN, AKI FORRÓN SZERETI

    VAN, AKI FORRÓN SZERETI

    Turay Ida Színház
    • Virág
    Van, aki forrón szereti

    Van, aki forrón szereti

    Turay Ida Színház
    • Virág
    Van, aki forrón szereti!

    Van, aki forrón szereti!

    Turay Ida Színház
    • Virág
    VITÉZ LÉLEK

    VITÉZ LÉLEK

    Turay Ida Színház
    • Rozali, a felesége
    VITÉZ LÉLEK

    VITÉZ LÉLEK

    Turay Ida Színház
    • Rozali, a felesége
    VITÉZ LÉLEK

    VITÉZ LÉLEK

    Turay Ida Színház
    • Rozali, a felesége
    Vitéz lélek - Turay Ida Színház

    Vitéz lélek - Turay Ida Színház

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Rozali, a felesége
    Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical

    Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical

    Hagymaház
    • Miss Minnie Fay

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016