• Person


    Richárd Borbély
    2

    Richárd Borbély

    Fødsel: 1990 augusztus 18. (Miskolc)

    Zeneszerző, dalszövegíró, énekes és musicalszínész.

    2009-ben végzett a helyi Zrínyi Ilona Gimnáziumban. A Gór Nagy Mária Színitanodában tanult, majd tagja lett Gyöngyösi Tamás Kontúr fizikai testszínházának. Két évig járta Németországot egy német-magyar koprodukcióval. Az ország több vidéki színházán kívül, Budapest legnagyobb színpadain lépett és lép fel a…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Egyedül nem megy-Presser Gábor könyve alapján

    6SZÍN

    Az “Egyedül nem megy”, egy szórakoztató, elgondolkodtató, szcenírozott koncert-előadás.

    A makrancos hölgy

    Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

    Kata és Bianca egy gazdag páduai úr lányai. Egyik szelíd, mint a galamb, de a másik vad, indulatos, csípős…

    A Négyszögletű Kerek Erdő

    Madách Színház

    Lázár Ervin mesejátékát már számos változatban láthatták az író rajongó olvasói. Tévéjáték, könyv, vagy színházi formában, sőt egy generáció…

    Lúdas Matyi

    Madách Színház

    A történet Fazekas Mihály művén alapul, a mese régi, de a megközelítés módja merőben új, ugyanis Schwajda György a…

    Pretty Woman (Micsoda nő!)

    Madách Színház

    Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

    Zeneszerző, dalszövegíró, énekes és musicalszínész.

    2009-ben végzett a helyi Zrínyi Ilona Gimnáziumban. A Gór Nagy Mária Színitanodában tanult, majd tagja lett Gyöngyösi Tamás Kontúr fizikai testszínházának. Két évig járta Németországot egy német-magyar koprodukcióval. Az ország több vidéki színházán kívül, Budapest legnagyobb színpadain lépett és lép fel a mai napig. Évek óta szerepel zenés és prózai darabokban, a Madách Színház tagja.
    2014-ben szerepelt az RTL Klubon futó "X-Faktor" című zenés tehetségkutató műsorban, ahol az élő showban 7. helyen végzett. 2016 nyarán megalapította a négy tagú "Richie and the Mops" nevű zenekarát.

    Színházi munkáiból:
    2018 Hatalmas Aphrodité (Bemutató 2018. február 16.)
    2018 Talpra, magyar! - szereplő
    2018 Rocksuli (Bemutató 2018. szeptember 21.)
    2017 István, a király
    2017 Hét vezér
    2017 Jézus Krisztus szupersztár (Bemutató 2017. október 15.)
    2015 Doctor Herz (Bemutató 2015. október 9.)
    2015 A nyomorultak (Bemutató 2015. augusztus 14.)
    2015 A Tom Sawyer kaland
    2014 Ágacska (Bemutató 2014. május 16.)
    2014 Bármia
    2013 Koldus és királyfi (Bemutató 2013. december 22.)
    2013 Rozsda lovag (Bemutató 2013. január 20.)
    2013 Mirandolina (Bemutató 2013. március 9.)
    2012 A dzsungel könyve (Bemutató 2012. szeptember 22.)
    2012 Végállomás
    2010 Jézus Krisztus szupersztár (Bemutató 2010. szeptember 17.)
    A Szépség és a Szörnyeteg
    István, a király - rockopera keresztmetszet - előadó
    Musical plusz 70 - előadó
    Sybill

    Filmes és televíziós szerepeiből:
    Mintaapák (2020)
    Jóban Rosszban (2019)
    Drága örökösök (2019)
    Korhatáros szerelem (2018)
    Hét vezér ( színházi felvétel, 2015)
    Az utolsó betyár (színházi felvétel,  2015)
    Kincsem - A Magyar Lovas Színház előadásában (színházfilm, 2014)

    10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Csoportterápia („mjuzikelkámedi”)

    10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Csoportterápia („mjuzikelkámedi”)

    Általános 2
    • Skuespiller
    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Vörösmarty Színház
    • Éhfarkas - Férfi - Majom
    A padlás

    A padlás

    Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
    • BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
    A padlás

    A padlás

    Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    A padlás

    A padlás

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    A PADLÁS

    A PADLÁS

    Barátság Kulturális Központ
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    A padlás

    A padlás

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    A Szépség és a Szörnyeteg

    A Szépség és a Szörnyeteg

    Budapesti Operettszínház
    • A Szörnyeteg
    A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS

    A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    Anconai szerelmesek

    Anconai szerelmesek

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Tomao Nicomaco, anconai polgár
    Art Eger Feszt - Csoportterápia

    Art Eger Feszt - Csoportterápia

    Általános 2
    • Skuespiller
    Atilla, Isten kardja

    Atilla, Isten kardja

    Magyar Állami Operaház
    • Gyölte táltos
    BÁRMIA

    BÁRMIA

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Papa/Újság/Vihar/Harmónia
    Bármia

    Bármia

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Papa/Újság/Vihar/Harmónia
    Billy Elliot -  a Musical

    Billy Elliot - a Musical

    Magyar Állami Operaház
    • Tony
    Billy Elliot - a Musical

    Billy Elliot - a Musical

    Magyar Állami Operaház
    • Tony
    Egyedül nem megy

    Egyedül nem megy

    6szín
    • Skuespiller
    Évadzáró MusicalPlusz

    Évadzáró MusicalPlusz

    Általános
    • Fellépő
    Hatalmas Aphrodité

    Hatalmas Aphrodité

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Kar - fiúk
    István, a király koncert

    István, a király koncert

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Skuespiller
    IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Made in Hungária

    IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Made in Hungária

    Általános 2
    • Tripolisz
    Jacobi Viktor: Sybill

    Jacobi Viktor: Sybill

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Petrov
    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Papok/ Apostolok
    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Pap/Apostol
    Koldus és királyfi

    Koldus és királyfi

    Vörösmarty Színház
    • ST. JOHN, 25 éves, FOGADÓS
    Lear király

    Lear király

    Vörösmarty Színház
    • Skuespiller
    Les Misérables  A nyomorultak

    Les Misérables A nyomorultak

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Marius
    Makrancos hölgy - Turay Ida Színház

    Makrancos hölgy - Turay Ida Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Petrucchio
    Mazsola III.: Ágacska

    Mazsola III.: Ágacska

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Gomba, Dani kacsa
    Mézesvölgyi Nyár - A padlás

    Mézesvölgyi Nyár - A padlás

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
    MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

    MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

    MOMkult
    • Skuespiller
    Mirandolina

    Mirandolina

    Vörösmarty Színház
    • Pincér
    MusicalPlusz 91.

    MusicalPlusz 91.

    Általános
    • Anden
    Nemzeti Lovas Színház: István, a király

    Nemzeti Lovas Színház: István, a király

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • István
    Panka álomországban

    Panka álomországban

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Papa/Újság/Vihar/Harmónia
    Petőfi 200 zenés- verses est

    Petőfi 200 zenés- verses est

    Art Színtér
    • Skuespiller
    Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

    Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

    Hírös Agóra
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

    Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

    Gyulai Várszínház
    • Barrabás, B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
    Presser-Sztevanovity: A padlás

    Presser-Sztevanovity: A padlás

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    RICHIE AND THE MOPS: Madaram

    RICHIE AND THE MOPS: Madaram

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Ének/Gitár
    Rocksuli

    Rocksuli

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Dewey Finn
    Rozsda lovag

    Rozsda lovag

    Vörösmarty Színház
    • Hasbeszélő
    Rozsda lovag

    Rozsda lovag "E"

    Vörösmarty Színház
    • Hasbeszélő
    Tom Sawyer kalandjai

    Tom Sawyer kalandjai

    Szarvasi Vízi Színház
    • Skuespiller
    Valentin MusicalPlusz

    Valentin MusicalPlusz

    Általános
    • Anden
    Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

    Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ
    Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

    Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • BARRABÁS / RÉVÉSZ

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016