• Artyści


    Ferenc Borbiczki
    3

    Ferenc Borbiczki

    Ur.: 1957. október 23.

    Színművész.

    Győrött született. 1981-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd ugyanebben az évben leszerződött a Veszprémi Petőfi Színházhoz. 1991 óta a Vígszínház tagja. Több mint 70 színházi szerepben nyújtott emlékezetes alakítást, de több filmben is játszott, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott hangjáték-, illetve szinkronszínész. 2009-ben…

     Więcej

    Aktualne tytuły


    Csoda

    Vígszínház

    Szívbemarkoló helyzetkomikumok, egymásért vállalt kölcsönös hazugságok és a közösségben megnyilvánuló emberség.

    Képzelt beteg

    Vígszínház

    Moliére komédiázik. Kifiguráz bennünket. Félelmeinket, öncsalásainkat, kicsinyességünket. Ez utolsó színdarabja. 1673. február 17-én a Képzelt beteg előadása közben a…

    A kastély

    Vígszínház

    elkafkásodás két részben

    Teatr  Inne

    Pinokkió

    Vígszínház

    zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

    Teatr  Inne

    Színművész.

    Győrött született. 1981-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd ugyanebben az évben leszerződött a Veszprémi Petőfi Színházhoz. 1991 óta a Vígszínház tagja. Több mint 70 színházi szerepben nyújtott emlékezetes alakítást, de több filmben is játszott, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott hangjáték-, illetve szinkronszínész. 2009-ben a Vígszínház „A kiscsillag is csillag"-díjával, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

    Szerepei:

    A dzsungel könyve: Akela
    Hegedűs a háztetőn: Lázár Wolf, mészáros
    Képzelt beteg: BÉRALDE, Argan öccse
    Túl a Maszat-hegyen: MAKULA BÁCSI
    A lovakat lelövik, ugye?: Roló, a jobbkeze
    Jóembert keresünk: Lin To, az asztalos
    Asszony a fronton: Szereplő
    Össztánc: Játsszák

    Fontosabb szerepei

    TAR MISKA - Móricz: Kismadár
    HUBERT - Bulgakov: A félnótás Jourdain
    ORLANDO - Shakespeare: Ahogy tetszik
    POMPEIUS - Shakespeare: Szeget szeggel
    ZUBOLY - Shakespeare: Szentivánéji álom
    SÁMSON - Shakespeare: Rómeó és Júlia
    MACDUFF - Shakespeare: Macbeth
    FÉRFI - Doriadis: Különös délután
    PEER - Ibsen: Peer Gynt
    GERGŐ - Zelk Zoltán: Az ezernevű lány
    MADÁR ÚR - Zilahy: Zenebohócok
    PAP - Sütő: Anyám könnyű álmot ígér
    MICIMACKÓ - Milne-Slade: Micimackó
    CSATÓ - Molnár: Doktor úr
    PÉTER - Sőtér: Júdás
    CROTALDO - Calderón: Úrnő és komorna
    ARTHUR - O'Neill: Ó, ifjúság!
    SZURKOV - Goncsarov-Rozov: Hétköznapi történet
    SELANUS - Háy: A ló
    BAGIRA - Kipling-Marton: A dzsungel könyve
    SZILVÁSY BÉLA - Schönthan: A szabin nők elrablása
    SANCHO PANZA - Vészi: Don Quijote utolsó kalandja
    NYILAS MADÁR, POKOL ANGYALA - Déry-Presser-Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
    LÁSZLÓ GRÓF - Bíró: A rablólovag
    MISKA - Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska
    JUHAR BÁLINT - Juhász-Ézsiás: Az unokaöcsém nagy csibész
    JÚDÁS - Balogh-Kerényi-Rossa: Csíksomlyói passió
    LOPAHIN - Csehov: Cseresznyéskert
    JÁNOS - Illyés: Dupla vagy semmi
    MR ALFRED JINGLE - Dickens-Mankowitz-Ornadel: A Pickwick klub
    KŐMŰVES KELEMEN - Sarkadi-Bródy-Szörényi-Ivánka: Kőműves Kelemen
    GUBERNÁTOR - Spiró: Az imposztor
    VAZUL - Sík: István király
    VOLODJA - Jančar: A nagy brilliáns valcer
    PENDERES - Gyurkovics: Boldogháza
    GYÖRGY - Kocsis: Árpádházi Szent Margit
    KOPJÁSS ISTVÁN - Móricz-Kovács: Rokonok
    RICHÁRD - Jókai-Tolcsvay-Böhm-Korcsmáros: A kőszívű ember fiai
    TISZT - Eörsi: Párbaj egy tisztáson
    JEAN DUNOIS, BAUDRICOURT - Shaw: Szent Johanna
    BRIGHELLA - Goldoni: Két úr szolgája
    AGÁRDI PÉTER - Heltai: A néma levente
    AUGUSTIN FERRAILLON - Feydeau: Bolha a fülbe
    FAVÁGÓ - Akutagava-Müller: A vihar kapujában
    NEMES BÖFFEN TÓBIÁS - Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
    KRUPKE - Bernstein: West side story
    WILSON FELÜGYELŐ - Rigby-Kapás: A domb
    ŐRNAGY - Miller: Közjáték Vichyben
    HÍRNÖK - Szophoklész: Oidipus
    ALONSO - Shakespeare: A vihar
    CORNWALL FEJEDELEM - Shakespeare: Lear király
    AKELA - Kipling-Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve
    KÁKONYI, PALIVEC KOCSMÁROS, WENDLER ÚR, VEZÉRŐRNAGY - Hašek-Spiró: Svejk
    PATO - McDonagh: Leenane szépe
    Békés-Marton: Össztánc
    Arisztophanész: Az Acharnaebeliek
    TOMAO NICOMACO - Vajda: Anconai szerelmesek
    MARMELADOV - Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
    Lázár: A hétfejű tündér
    Ovidius: Istenek gyermekei - jelenetek a Metamorphoses-ból
    MURRAY - Neil Simon: Furcsa pár
    SZTYEPAN ILJICS UHOVJORTOV, RENDORKAPITÁNY - Gogol: A revizor
    KUVIK DOKTOR, I.HOLLÓFEKETE GYÁSZNYÚL, I.MENYÉT - Collodi-Litvai-Simon: Pinokkió
    BÉRALDE, ARGAN ÖCCSE - Moliére: A képzelt beteg

    Díjai

    Jászai Mari-díj (1990)

    "A kiscsillag is csillag"-díj (2009)

    A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2010)

    Film/TV

    Négyes pálya

    Labirintus

    Özvegy és leánya (1983)

    Szigetvári vértanúk (1996)

    Ábel Amerikában (1998)

    Felhő a Gangesz felett (2001)

    Il tunnel della liberta (2004)

    A chioggai csetepaté

    A chioggai csetepaté

    Vígszínház
    • FORTUNATO, halászmester
    A dzsungel könyve_

    A dzsungel könyve_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Akela
    A lovakat lelövik, ugye?

    A lovakat lelövik, ugye?

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Roló, a jobbkeze
    A színházcsináló

    A színházcsináló

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Vendéglős
    A velencei kalmár

    A velencei kalmár

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Tubál, Shylock barátja
    Asszony a fronton

    Asszony a fronton

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Bakáts Feszt / A Herner Ferike faterja - a Pinceszínház előadásában

    Bakáts Feszt / A Herner Ferike faterja - a Pinceszínház előadásában

    Általános
    • Herda Pityu
    Bíborsziget

    Bíborsziget

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • IV. MEGRÁNCS KIRÁLY / HATEFRÁSZ
    Canterbury mesék

    Canterbury mesék

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Aktor
    Danton halála

    Danton halála

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Simon, Fouquier
    Dark Play

    Dark Play

    Vígszínház
    • CYBERHÍMEK
    Don Juan_

    Don Juan_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • COLIN, evezős
    Dzsungel könyve, A

    Dzsungel könyve, A

    Vígszínház
    • Akela
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Krecsák törvényszéki szolga
    Egy, kettő, három - Az ibolya

    Egy, kettő, három - Az ibolya

    Vígszínház
    • Dr. Pinsky/Maitre d Hotel
    Egy, kettő, három - Az ibolya

    Egy, kettő, három - Az ibolya

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Dr. Pinsky/Maitre d Hotel
    Éjjeli menedékhely

    Éjjeli menedékhely

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Andrej Mitrics Klescs, lakatos
    Furcsa pár

    Furcsa pár

    Vígszínház
    • Murray
    Háború és béke

    Háború és béke

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Kutuzov tábornok, az orosz seregek főparancsnoka
    Hegedűs a háztetőn

    Hegedűs a háztetőn

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Lázár Wolf, mészáros
    Hegedűs a háztetőn

    Hegedűs a háztetőn

    Vígszínház
    • Lázár Wolf, mészáros
    Istenítélet

    Istenítélet

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Giles Corey
    Jóembert keresünk

    Jóembert keresünk

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Képzelt beteg

    Képzelt beteg

    Vígszínház
    • BÉRALDE, Argan öccse
    Képzelt beteg_

    Képzelt beteg_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • BÉRALDE, Argan öccse
    Költészet Napja_

    Költészet Napja_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Össztánc

    Össztánc

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Össztánc

    Össztánc

    Vígszínház
    • Aktor
    Pán Péter

    Pán Péter

    Vígszínház
    • Smee
    Romlás

    Romlás

    Vígszínház
    • LAJOS - még egy hozzátartozó
    Romlás

    Romlás

    Vígszínház
    • Aktor
    Sok hűhó semmiért

    Sok hűhó semmiért

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Leonato, Messina kormányzója
    Tom Jones

    Tom Jones

    Vígszínház
    • Mr. Western
    Túl a Maszat - hegyen

    Túl a Maszat - hegyen

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • MAKULA BÁCSI
    Túl a Maszat-hegyen_

    Túl a Maszat-hegyen_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • MAKULA BÁCSI
    Vörös és fekete

    Vörös és fekete

    Vígszínház
    • De Renal

    Polecamy


    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016