• Person


    Attila Czitor
    2

    Attila Czitor

    Fødsel: 1982. július 01. (Kecskemét)

    Színművész, rendező, rendezőasszisztens.

    Középiskolai tanulmányait is itt végezte, ekkor kezdett diákszínjátszással foglalkozni. Részt vett Zalaszentgróton a nyári színjátszótáborban, melynek vezetői Gáspár Tibor és Merő Béla voltak. A Veszprémi Egyetem színháztörténeti szakán tanult két évig, majd 2002-ben jelentkezett és felvételt nyert a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Szakközépiskolába, ahol Kovács…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Színművész, rendező, rendezőasszisztens.

    Középiskolai tanulmányait is itt végezte, ekkor kezdett diákszínjátszással foglalkozni. Részt vett Zalaszentgróton a nyári színjátszótáborban, melynek vezetői Gáspár Tibor és Merő Béla voltak. A Veszprémi Egyetem színháztörténeti szakán tanult két évig, majd 2002-ben jelentkezett és felvételt nyert a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Szakközépiskolába, ahol Kovács Edit és Jancsik Ferenc voltak a mesterei. 2004-től szerepelt a színház előadásaiban. Miután végzett, a békéscsabai társulat tagja lett, rendezőasszisztensként kezdett dolgozni. 2014-től a Békéscsabai Jókai Színház színművésze.

    Díjai:
    Évad Színművésze díj (2015)
    Gálfy László-Gyűrű díj (2018)

    Színpadi szerepeiből:
    Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak – Samu (2017)
    Maurice Hennequin – Pierre Veber: Törvénytelen randevú – Octave Rosimond (2017)
    Molnár Ferenc: Az üvegcipő – Császár Pál (2017)
    Anthony Marriott – Alistair Foot: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! – Peter Hunter (2017)
    Ivan Kušan – Tasnádi István: Balkán kobra – Borisz Mozsbolt (2017)
    Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila: Diótörő és Egérkirály – Egér báró (2016)
    Katona József: Bánk bán – Ottó (2016)
    Szép Ernő: Lila ákác – Majmóczy (2016)
    Shakespeare: Tévedések vígjátéka – második kereskedő (2015)
    Orbán János Dénes: Szabadság, kolbász, szerelem – Péter, a szent; másik garabonciás (2015)
    Neil Simon: Mezítláb a parkban – Paul Bratter (2015)
    John Steinbeck: Egerek és emberek – Slim (2014)
    Kurt Weill – Bertold Brecht: Koldusopera – Horgasujjú Jakab (2014)
    Sütő András: Advent a Hargitán – Gábor
    Tennessee Williams: Üvegfigurák – Tom Wingfield
    Alexandre Dumas – Pozsgai Zsolt  – Szomor György: Monte Cristo grófja – Napoleon
    Bóbita-fantáziák – Mala
    William Shakespeare: Lear király – Edgar
    Jókai Mór: A kőszívű ember fiai – Jenő
    Árni Ibsen: Mennyország – Tryggvi
    Greifenstein János: A kiskakas gyémánt félkrajcárja – Török császár
    Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása – Ill fia
    Georges Feydeau: Bolha a fülbe – Camille Chandebise
    Friedrich Schiller: Stuart Mária – George Talbot
    William Shakespeare: Lóvá tett lovagok – Don Adriano de Armando
    Drago Jancar: Hallstatt – Honza
    Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Endrei
    Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél – a részeges polgár
    Zalán Tibor – Greifenstein János: Csínom Palkó – Fürjessy báró
    Arisztophanész – Hamvai Kornél – Nádasdy Ádám: Lüzisztraté – Galaxidórosz
    Farkas Ferenc: Csínom Palkó – Koháry gróf
    Henrik Ibsen: A vadkacsa – Molvik
    Stendhal: Vörös és fekete – De Croisenois
    Bartus Gyula: Életek árán – Angyal István
    William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Benvolió
    Szente Béla – Gulyás Levente: Rigócsőr Király – Gábor, szögedi király

    Rendezései:
    Mikó Csaba: Kövérkirály
    Podmaniczky Szilárd: Próbafeltámadás-feltámadáspróba
    William Shakespeare: Lóvá tett lovagok (társrendező)
    Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon
    Kocsis István: Árva Bethlen Kata (Az újrakezdő)

    Rendezőasszisztensi munkái:
    Szomor György – Román Sándor: Frank Sinatra – A hang
    Alexandre Dumas – Czitor Attila  – Szomor György: Monte Cristo grófja
    Greifenstein János: A kiskakas gyémánt félkrajcárja
    Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
    Wassermann – Leigh – Darion: La Mancha lovagja
    Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
    Ivan Holub: Javor vitéz, avagy mese a régmúlt időkből
    Zalán Tibor – Greifenstein János: Csínom Palkó
    Farkas Ferenc: Csínom Palkó
    Móra Ferenc – Zalán Tibor: Rab ember fiai
    Elton John – Tim Rice: Aida
    Henrik Ibsen: A vadkacsa – Molvik
    Szente Béla – Gulyás Levente: A kolozsvári bíró

    Filmek, tv:
    William Shakespeare: Lear király (színházi előadás tv-felvétele)
    Friedrich Schiller: Stuart Mária (színházi előadás tv-felvétele, 2011)
    A kör négyszögesítése (2013)
    Katona József: Bánk bán (színházi előadás tv-felvétele, 2016)

    A beszélő köntös

    A beszélő köntös

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Lestyák Mihály – hol Kecskemét főbírája, hol nem
    A hang

    A hang

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Instruktør assistent
    A kiskakas gyémánt félkrajcárja

    A kiskakas gyémánt félkrajcárja

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Török Császár
    A kiskakas gyémánt félkrajcárja

    A kiskakas gyémánt félkrajcárja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Instruktør assistent
    A kiskakas gyémánt félkrajcárja - mesejáték

    A kiskakas gyémánt félkrajcárja - mesejáték

    Gyulai Várszínház
    • Instruktør assistent
    A kolozsvári bíró

    A kolozsvári bíró

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør assistent
    A kolozsvári bíró

    A kolozsvári bíró

    Szarvasi Vízi Színház
    • Instruktør assistent
    A kőszívű ember fiai

    A kőszívű ember fiai

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Jenő
    A pillangók szabadok

    A pillangók szabadok

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Don Baker
    Advent a Hargitán

    Advent a Hargitán

    Nemzeti Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán  - Blaha L. 1.

    Advent a Hargitán - Blaha L. 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán  - Blaha L. 2.

    Advent a Hargitán - Blaha L. 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán  - Pilinszky 1.

    Advent a Hargitán - Pilinszky 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán  - Pilinszky 2.

    Advent a Hargitán - Pilinszky 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán  - Pilinszky 3.

    Advent a Hargitán - Pilinszky 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán A3

    Advent a Hargitán A3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán B3

    Advent a Hargitán B3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán B4

    Advent a Hargitán B4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán C4

    Advent a Hargitán C4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán D4

    Advent a Hargitán D4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Advent a Hargitán E4

    Advent a Hargitán E4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Alul semmi

    Alul semmi

    Békéscsabai Jókai Színház
    • TEDDY SLAUGHTER, Pam élettársa
    Árgyélus királyfi

    Árgyélus királyfi

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Árgyélus királyfi
    Árva Bethlen Kata

    Árva Bethlen Kata

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør
    Árva Bethlen Kata

    Árva Bethlen Kata

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør
    Árva Bethlen Kata

    Árva Bethlen Kata

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør
    Az öreg hölgy látogatása

    Az öreg hölgy látogatása

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør assistent
    Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

    Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

    Békéscsabai Jókai Színház
    • SAMU, annak fia
    BALKÁN KOBRA

    BALKÁN KOBRA

    Békéscsabai Jókai Színház
    • BORISZ MOZSBOLT, földhivatali gyakornok
    Bánk bán

    Bánk bán

    Békéscsabai Jókai Színház
    • OTTÓ,  merani herceg, Gertrudis testvéröccse
    Békéscsabai Jókai Színház: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG -musical

    Békéscsabai Jókai Színház: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG -musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Felnőtt Nyilas Misi (filmen)
    Bóbita-fantáziák

    Bóbita-fantáziák

    Békéscsabai Jókai Színház
    • MALA
    Bóbita-fantáziák

    Bóbita-fantáziák

    Szarvasi Vízi Színház
    • Mala
    Bolha a fülbe

    Bolha a fülbe

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Camille Chandebise
    Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk

    Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Peter Hunter, az Egyesült Királyi Nemzeti Bank fiókvezetője
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Endrei
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør assistent
    Csínom

    Csínom

    Békéscsabai Jókai Színház
    • KOHÁRY GRÓF, császári marsall
    Csínom Palkó

    Csínom Palkó

    Békéscsabai Jókai Színház
    • KOHÁRY GRÓF, császári marsall
    Csínom Palkó

    Csínom Palkó

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Skuespiller
    Diótörő és Egérkirály

    Diótörő és Egérkirály

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Egér báró
    Diótörő és Egérkirály - Családi musical

    Diótörő és Egérkirály - Családi musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Egér báró
    Egerek és emberek

    Egerek és emberek

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Slim
    Elnémult harangok

    Elnémult harangok

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 03

    Elnémult harangok 03

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 04

    Elnémult harangok 04

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 05

    Elnémult harangok 05

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 09

    Elnémult harangok 09

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 10

    Elnémult harangok 10

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 11

    Elnémult harangok 11

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 12

    Elnémult harangok 12

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 13

    Elnémult harangok 13

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 14

    Elnémult harangok 14

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Simándy Pál
    Elnémult harangok 16

    Elnémult harangok 16

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 17

    Elnémult harangok 17

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 18

    Elnémult harangok 18

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 20

    Elnémult harangok 20

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 21

    Elnémult harangok 21

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Simándy Pál
    Elnémult harangok 22

    Elnémult harangok 22

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 23

    Elnémult harangok 23

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 24

    Elnémult harangok 24

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 27

    Elnémult harangok 27

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 28

    Elnémult harangok 28

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Simándy Pál
    Elnémult harangok 29

    Elnémult harangok 29

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 30

    Elnémult harangok 30

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 31

    Elnémult harangok 31

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 32

    Elnémult harangok 32

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Simándy Pál
    Elnémult harangok 35

    Elnémult harangok 35

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 36

    Elnémult harangok 36

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 37

    Elnémult harangok 37

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elnémult harangok 38

    Elnémult harangok 38

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Elvásik a veres csillag

    Elvásik a veres csillag

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tanító / Hadnagy / Magyar jegyző
    Frank Sinatra - A Hang

    Frank Sinatra - A Hang

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør assistent
    Hajnalban, délben, este

    Hajnalban, délben, este

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Mario
    Hajnalban, délben, este

    Hajnalban, délben, este

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Mario
    Kakukkfészek

    Kakukkfészek

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Billy Bibbit
    KAKUKKFÉSZEK

    KAKUKKFÉSZEK

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Billy Bibbit
    Karády est

    Karády est

    Szarvasi Vízi Színház
    • Egyed Zoltán, azaz X (Hangját adta az előadáshoz)
    Koldusopera

    Koldusopera

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Horgasujjú Jakab (Banda)
    Koldusopera A2

    Koldusopera A2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Horgasujjú Jakab
    Koldusopera B2

    Koldusopera B2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Koldusopera C3

    Koldusopera C3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Kövérkirály

    Kövérkirály

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør
    Kövérkirály

    Kövérkirály

    Szarvasi Vízi Színház
    • Instruktør
    La Mancha lovagja

    La Mancha lovagja

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør assistent
    Lear király

    Lear király

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDGAR, Gloucester gróf fia
    Légy jó mindhalálig

    Légy jó mindhalálig

    Szarvasi Vízi Színház
    • Felnőtt Nyilas Misi (filmen)
    Légy jó mindhalálig

    Légy jó mindhalálig

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Felnőtt Nyilas Misi, (filmen)
    Lila ákác

    Lila ákác

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Majmóczy
    Lila ákác

    Lila ákác

    Szarvasi Vízi Színház
    • Majmóczy
    Lóvátett lovagok

    Lóvátett lovagok

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør assistent
    Lüzisztraté

    Lüzisztraté

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GALAXIDÓROSZ, közgazdász
    MENNYORSZÁG

    MENNYORSZÁG

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tryggvi, Gudjon barátja
    Mezítláb a parkban

    Mezítláb a parkban

    Szarvasi Vízi Színház
    • Paul Bratter, a férj
    Mezítláb a parkban 1.

    Mezítláb a parkban 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 10.

    Mezítláb a parkban 10.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 11.

    Mezítláb a parkban 11.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 12.

    Mezítláb a parkban 12.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 13.

    Mezítláb a parkban 13.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 14.

    Mezítláb a parkban 14.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 15.

    Mezítláb a parkban 15.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 16.

    Mezítláb a parkban 16.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 18.

    Mezítláb a parkban 18.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 19.

    Mezítláb a parkban 19.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 2.

    Mezítláb a parkban 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 20.

    Mezítláb a parkban 20.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 21.

    Mezítláb a parkban 21.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 23.

    Mezítláb a parkban 23.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 24.

    Mezítláb a parkban 24.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 3.

    Mezítláb a parkban 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 4.

    Mezítláb a parkban 4.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 5.

    Mezítláb a parkban 5.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Mezítláb a parkban 6.

    Mezítláb a parkban 6.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter
    Mezítláb a parkban 7.

    Mezítláb a parkban 7.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter
    Mezítláb a parkban 8.

    Mezítláb a parkban 8.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter
    Mezítláb a parkban 9.

    Mezítláb a parkban 9.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Paul Bratter
    MONTE CRISTO GRÓFJA

    MONTE CRISTO GRÓFJA

    Broadway Ticket Hungary Kft.
    • Napoleon
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør assistent
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Instruktør assistent
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • NAPOLEON
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Instruktør assistent
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Instruktør assistent
    MONTE CRISTO GRÓFJA

    MONTE CRISTO GRÓFJA

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Instruktør assistent
    MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

    MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Napóleon
    Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház  közös produkciója

    Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója

    Általános 2
    • Instruktør assistent
    Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

    Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • NAPOLEON
    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Veres 1 Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Veres 1 Színház
    • Paul Bratter, a férje
    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Paul Bratter, a férje
    ORSZÁGÚTON

    ORSZÁGÚTON

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Bolond
    Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében

    Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Egyed Zoltán, azaz X
    Stuart Mária

    Stuart Mária

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Sütő András: Advent a Hargitán

    Sütő András: Advent a Hargitán

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Gábor, Zetelaki Dániel fia
    Tamási Áron: Vitéz lélek

    Tamási Áron: Vitéz lélek

    Gyulai Várszínház
    • Balla Péter
    Tévedések vígjátéka

    Tévedések vígjátéka

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Skuespiller
    Tévedések vígjátéka

    Tévedések vígjátéka

    Szarvasi Vízi Színház
    • Skuespiller
    Tizenhárom almafa

    Tizenhárom almafa

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Magyar tiszt/Adószedő/Fiatalember/Tizedes/Bőrkabátos
    Törvénytelen randevú

    Törvénytelen randevú

    Békéscsabai Jókai Színház
    • OCTAVE ROSIMOND, Gaudet kabinetfőnöke
    Tóték

    Tóték

    Móricz Zsigmond Színház
    • Őrnagy
    Trianon

    Trianon

    Szarvasi Vízi Színház
    • Fiatal költő
    Trianon - a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

    Trianon - a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

    József Attila Színház
    • Fiatal költő
    Üvegfigurák - Blaha L. 1.

    Üvegfigurák - Blaha L. 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák - Díszbemutató 1.

    Üvegfigurák - Díszbemutató 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák - Pilinszky 1.

    Üvegfigurák - Pilinszky 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák - Pilinszky 2.

    Üvegfigurák - Pilinszky 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák 1

    Üvegfigurák 1

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák 2

    Üvegfigurák 2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák 3

    Üvegfigurák 3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák 4

    Üvegfigurák 4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák A1

    Üvegfigurák A1

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák B1

    Üvegfigurák B1

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák B2

    Üvegfigurák B2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák B3

    Üvegfigurák B3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák C1

    Üvegfigurák C1

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák C2

    Üvegfigurák C2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák D1

    Üvegfigurák D1

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák D2

    Üvegfigurák D2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák D3

    Üvegfigurák D3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák E1

    Üvegfigurák E1

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Üvegfigurák E2

    Üvegfigurák E2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tom Wingfield, a fia
    Vénusz nercben

    Vénusz nercben

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tamás
    Vörös és fekete

    Vörös és fekete

    Békéscsabai Jókai Színház
    • De Croisenois, léhűtő
    VÖRÖS ÉS FEKETE Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

    VÖRÖS ÉS FEKETE Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

    Új Színház
    • DE CROISENOIS, léhűtő
    VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

    VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

    Thália Színház
    • EDGAR, Gloucester gróf fia
    VSZF 2016. (Békéscsaba) Bánk bán

    VSZF 2016. (Békéscsaba) Bánk bán

    Thália Színház
    • Ottó, merani herceg, Gertrudis testvéröccse
    Weöres Sándor: Bóbita - mese-táncjáték

    Weöres Sándor: Bóbita - mese-táncjáték

    Gyulai Várszínház
    • MALA
    Zorba, a görög

    Zorba, a görög

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Niko, az angol író

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016