• művész


    Szabó  Dorottya

    Szabó Dorottya

    Született: 1994. július 15. (Budapest)

    Színésznő.

    Középiskolai tanulmányait az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, jazz-ének szakon. 2004 óta tevékenykedik a Szigetszentmiklósi Sziget Színházban. Kezdetben Musical Stúdiós növendékként , majd 2008-tól társulati tagként vesz részt a színház életében. 2006-2012 a Komáromi Magyar Lovas Színház színésze. 2013-ban megalapított Nemzeti Lovas Színház társulatának a tagja.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    Színésznő.

    Középiskolai tanulmányait az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, jazz-ének szakon. 2004 óta tevékenykedik a Szigetszentmiklósi Sziget Színházban. Kezdetben Musical Stúdiós növendékként , majd 2008-tól társulati tagként vesz részt a színház életében. 2006-2012 a Komáromi Magyar Lovas Színház színésze. 2013-ban megalapított Nemzeti Lovas Színház társulatának a tagja.

    Színpadi szerepei:
    Pierre Barillet – Jean-Pierre Grédy : A kaktusz virága…. AntoniaSimonet
    Kálmán Imre : Csárdáskirálynő… Stázi grófnő
    Zágon István – Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj…. Mimi
    Petőfi Sándor: János vitéz…. Francia királylány
    Presser Gábor – Sztevanovity Dusán- Horváth Péter: A padlás…. Süni
    GeromeRagni-GaltMacDermot- James Rado: Hair….Jeannie
    Dés László – Geszti Péter- Békés Pál: A dzsungel könyve…..Ká,
    Dés László – Geszti Péter- Békés Pál: A dzsungel könyve….. Bagira
    Trója Rockopera….Briseis
    Mészáros László- Galambos Attila: Gladiátor…. Múzsa
    Mich Leigh- Joe Darion-DaleWasserman: La Mancha lovagja… Aldonza/Dulcinea
    Mészáros László- Pintér Tibor: Dózsa, a nép fia…. Halál
    Mészáros László- Pintér Tibor: Dózsa, a nép fia…. Báthory Zsófia
    Ludas Matyi… Galiba
    Szűts István- Pintér Tibor : Mátyás, az igazságos… Beatrix királyné
    Gömöry Zsolt-Pataky Attila-Oravecz János: Edda muscial: A Kör….Angóra
    Szűts István: Az utolsó betyár…. Hajnal, a bíró leánya
    Szűts István – KoltayGergely : Honfoglalás Rockopera…. Besenyőlány
    Szűts István – KoltayGergely : Honfoglalás Rockopera…. Hajnal
    José Fernandez- Steve Margoshes-JacquesLevy: Fame…. Carmen Diaz
    Szörényi- Bródy: István, király…. Gizella
    Barabás Pál- Frenkó Zsolt: Egy szoknya, egy nadrág … Pintér Ibolya

    Szerepei a Kecskeméti Katona József Színházban:
    Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Sandra) - 2019/2020
    Eugene O'Neill: Amerikai Elektra (Hazel) - 2019/2020
    Madách Imre: Az ember tragédiája „junior” (Szereplő) - 2019/2020
    László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Szereplő) - 2019/2020
    Bob Fosse - Fred Ebb - John Harold Kander: Chicago (Liz, Velma Kelly , Roxie Hart ) - 2019/2020
    Szenes Iván - Gádor Béla - Darvas Szilárd - Barabás Tibor - Kerekes János: Állami áruház (Őze Margit, a kalauz felesége, Turay Zsuzsanna, eladó a női konfekció osztályon, Lorán Márta, idősebb nő) - 2018/2019
    Hamvas Béla: Ördöngösök (Kleofás) - 2018/2019
    Carlo Goldoni: Nyaralás (Tita, szobalány) - 2018/2019
    Varsányi Péter - Rusznyák Gábor: Jancsi és Julis (Anya, Anya) - 2018/2019
    Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (Szereplő) - 2018/2019
    Réczei Tamás: Mengele törpéi (Ovics Frida) - 2017/2018
    Pataky Attila - Oravec János - Gömöri Zsolt: A kör (Angóra) - 2012/2013
    Koltay Gergely - Szűcs István: Honfoglalás (Besenyő lány) - 2010/2011

    Ajánlataink





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016