• Person


    Edit Klukon

    Edit Klukon

    Fødsel: 1959. február 22. (Budapest)

    Zongoraművész.

    Zongoratanulmányait Teöke Mariann és Hambalkó Edit, majd Kadosa Pál, Jandó Jenő és Kurtág György irányításával végezte. Zongoraművészi diplomáját 1982-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tizenhat évesen egyike volt annak a három fiatal zongoristának, aki bemutatta Kurtág György Játékok című sorozatát. Szólókoncertjei mellett neves énekesekkel…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Der er p.t. ingen forestillinger

    Zongoraművész.

    Zongoratanulmányait Teöke Mariann és Hambalkó Edit, majd Kadosa Pál, Jandó Jenő és Kurtág György irányításával végezte. Zongoraművészi diplomáját 1982-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tizenhat évesen egyike volt annak a három fiatal zongoristának, aki bemutatta Kurtág György Játékok című sorozatát. Szólókoncertjei mellett neves énekesekkel dolgozott együtt (Gulyás Dénes, Polgár László, Lucia Popp), ezenkívül évtizedek óta koncertezik Ránki Dezső kamarapartnereként is; a magyarországi hangversenyek mellett felléptek többek között Párizsban, Münchenben, Londonban, Tokióban, Washingtonban, Sao Paulo-ban, a luzerni, a La Roque d Anthéron-i és a Lockenhaus-i fesztiválon is.

    Közösen mutatták be 1986-ban Liszt Via crucis című ciklusának négykezes, 1990-ben pedig a Faust szimfónia eddig publikálatlan kétzongorás változatát. Repertoárjuk magában foglalja a zongoraduó-irodalom jelentős részét, többek között Bach, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Brahms, Liszt, Debussy, Ravel, Bartók, Erik Satie és Messiaen műveit. Liszt Ferenc Via Crucis és Erik Satie Socrate című művének kétzongorás átirata 2005-ben jelent meg hanglemezen.

    Díjai:
    2016 — Liszt Ferenc-díj
    2016 — Zrínyi Ilona-díj
    2017 — Újbuda díszpolgára Ránki Dezsővel megosztva

    A méltóság hangja - Jótékonysági koncert a 30 éves Magyar Hospice Alapítványért

    Általános
    • Liszt Ferenc- és Zrínyi Ilona-díjas zongoraművész.

    Dukay70 / I. Hála

    Budapest Music Center
    • zongora

    Dukay70 / II. Jóság

    Budapest Music Center
    • zongora

    Dukay70 / III. Derű

    Budapest Music Center
    • zongora

    Dukay70 / IV. Békesség

    Budapest Music Center
    • zongora

    EMLÉKHANGVERSENY BARTÓK BÉLA HALÁLÁNAK ÉVFORDULÓJÁN

    Bartók Béla Emlékház
    • Liszt Ferenc- és Zrínyi Ilona-díjas zongoraművész.

    Liszt Fesztivál: Klukon Edit és Ránki Dezső koncertje

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Zongoraművész

    Liszt Fesztivál: Ránki Dezső és Klukon Edit koncertje

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Zongoraművész

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016