• Umelec


    Katinka Egres
    5

    Katinka Egres

    Narodenie: 1984. január 5.

    Kaposváron született, általános- és középiskoláját  itt végezte.
    Gimnazistaként került be a Déryné Vándorszíntársulatba, amelynek azóta is visszatérő tagja.
    2006-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás
    színészosztályában. Negyedéves gyakorlatát a budapesti Örkény Színházban végezte,
    első évét pedig a debreceni Csokonai Színházban…

     Viac

    Aktuálne programy


    Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

    Kaposváron született, általános- és középiskoláját  itt végezte.
    Gimnazistaként került be a Déryné Vándorszíntársulatba, amelynek azóta is visszatérő tagja.
    2006-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás
    színészosztályában. Negyedéves gyakorlatát a budapesti Örkény Színházban végezte,
    első évét pedig a debreceni Csokonai Színházban töltötte.
    Jelenleg szabadúszóként többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Játékszínben, az Örkény Színházban és a Nemzeti Táncszínházban játszik.
     

    Színházi szerepei:

    Csodálatos "M" /tánc/ GNM Kontúr Fizikai Táncszínház    
    Diótörő/ Nemzeti Színház    
    Élektra/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)    
    Hamlet/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)    
    Hippolütosz/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)    
    Kellemes Húsvéti Ünnepeket/ Játékszín    
    Királyasszony lovagja/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)    
    Kun László/ Csokonai Színház    
    A lázadó/ Vörösmarty Színház    
    Lüzisztraté/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)    
    Magyar Carmen /tánc/ Honvéd Színház    
    Pathelin Mester/ Millenáris    
    Poppea megkoronázása/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)    
    A tavasz ébredése/ Fortedanse    
    Tuttugu og tvier/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)    
    Az üvegcipő/ Örkény István Színház    
    Vőlegény/ Vörösmarty Színház    
    West Side Story/ Csokonai Színház    
    44 FEET/ Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)

    Filmszerepei:
         
    A tavasz ébredése (TV film)
    9 és 1/2 randi (2008)
    Megy a gőzös (2007)

    Ponuky





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016