• Umelec


    Zsófia Embey-Iszti

    Zsófia Embey-Iszti

    Embey-Isztin Zsófia zenei tanulmányát a Szobi Zeneiskolában kezdte,első tanárai Király Tibor és Mundi Margit voltak. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Szebenyi János növendéke volt, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kovács Imre és Bálint János voltak a tanárai.1994-ben szerezte meg diplomáját. Ebben az évben Rómában a Valentino Bucchi nemzetközi…

     Viac

    Aktuálne programy


    Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

    Embey-Isztin Zsófia zenei tanulmányát a Szobi Zeneiskolában kezdte,első tanárai Király Tibor és Mundi Margit voltak. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Szebenyi János növendéke volt, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kovács Imre és Bálint János voltak a tanárai.1994-ben szerezte meg diplomáját. Ebben az évben Rómában a Valentino Bucchi nemzetközi fuvolaversenyen 3.díjat nyerte.1994-2001-ig a Máv Szimfonikus Zenekar szólófuvolása volta.1996-ban az év zenekari művészének választották.2001-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fuvolása. Rendszeresen közreműködik a zenekar kamarazene hangversenyein.

    Ponuky


    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016