• művész


    Eszenyi Enikő
    4

    Eszenyi Enikő

    Született: január 11.

    Színésznő, rendező, színházigazgató

    Eszenyi Enikő Csengerben született, Szabolcs-Szatmár-Megyében. Tanulmányait a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol színésznőként szerzett diplomát 1983-ban. Mesterei Horvai István és Kapás Dezső voltak. A Vígszínházban töltötte két éves főiskolai gyakorlatát majd 1983-ban oda szerződött.

    Színészként számos fontos szerepet eljátszott már…

     Tovább

    Aktuális programok


    Sylvia

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

    A Broadway-siker szellemes, kifinomult és időnként fanyar vígjáték a kapcsolatokról, a házasság természetéről és az öregedésről, ahol egy házasság…

    Színésznő, rendező, színházigazgató

    Eszenyi Enikő Csengerben született, Szabolcs-Szatmár-Megyében. Tanulmányait a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol színésznőként szerzett diplomát 1983-ban. Mesterei Horvai István és Kapás Dezső voltak. A Vígszínházban töltötte két éves főiskolai gyakorlatát majd 1983-ban oda szerződött.

    Színészként számos fontos szerepet eljátszott már a drámairodalom remekműveiből, elsősorban Shakespeare nőalakjai közül Lady Annát, Lady Machbeth-et, Kleopátrát, Rosalindát, Violát, a Lear királyban pedig Cordéliát és a Bolondot. Emlékezetes alakításai között szerepel Szent Johanna (Shaw: Szent Johanna), Nasztya (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Blanche (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Margaret (Tennesse Williams: Macska a forró tetőn), Alison (Osborne: Dühöngő ifjúság), Nóra (Ibsen: Nóra), Lulu (Frank Wedekind: Lulu), Ranyevszkaja (Csehov Cseresznyéskert). Színészi munkáját  a szakma több előadásban is a legjobb alakításért járó díjjal jutalmazta. Az elmúlt évadokban három új szerepben lépett színpadra: Hadar Galron Mikve és Yasmina Reza Az öldöklés istene című darabjában, valamint Bertolt Brecht Jóembert keresünk című drámájában, melyben főszerepet játszik. Ez az alakítása, Sen Te / Sui Ta megformálása az elmúlt évek egyik legnagyobb színészi sikere lett.

    Eszenyi Enikő 1991-ben kezdett rendezni. Első bemutatójára a Budapesti Kamaraszínházban került sor, ahol Büchner Leonce és Lénáját állította színpadra, mely hét díjat nyert az 1991-es Országos Színházi Találkozón – köztük a legjobb rendezésért járó elismerést és a legjobb férfi illetve legjobb női főszereplőnek járó díjakat is –, és nagy sikerrel játszották további öt évadon keresztül.

    Következő évadban Marton László igazgató felkérésére a Vígszínház nagyszínpadán megrendezte A West Side Story-t, mellyel ismét elnyerte a legjobb rendezés díját. Következő munkája – Kleist Heilbronni Katicája – is hasonló szakmai- és közönségsikert aratott és elnyerte a legjobb díszlet és a legjobb jelmez díját, és az egyik színész munkáját a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjjal honorálták. 

    Shakespeare-rendezéseinek első állomása a Pozsonyi Nemzeti Színház Ahogy tetszik című előadása volt, melynek bemutatójára 1996-ban került sor, és ez elnyerte a Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb női- illetve férfi-főszereplőknek járó díjat és a legjobb rendezésért járó elismerést is. Öt évvel később, 2002-ben ismét jelölték erre a rangos díjra, az Antonius és Kleopátráért, amit a pozsonyi Nemzeti Színházban rendezett. A kétezres évek elején a prágai Nemzeti Színházban és a Vígszínházban is megrendezte a Sok hűhó semmiért című vígjátékot, és Prágában színpadra állította a Tévedések vígjátékát illetve a Vízkereszt vagy amit akartok című műveket. Shakespeare-rendezéseinek fontos darabja az Othello, amit 2009 őszén mutatott be a Vígszínház, Eszenyi Enikő első igazgatói évadának nyitó- és programadó előadásaként. 2011 márciusában pedig az ő rendezésében mutatták be a Rómeó és Júliát, melyet azóta is sikerrel játszanak, és már több mint 35.000 látták.

    Külföldi rendezői karrierjének folytatásaként 2003 őszén a prágai Bez Zábrádli Színházban megrendezte Örkény István Tóték című abszurdját, 2005-ben pedig Lope de Vegától A kertész kutyáját a prágai Nemzeti Színházban. Európai rendezői sikereinek köszönhetően meghívást kapott a washingtoni Arena Stage-től, ahol 2004 januárjában színpadra állította Brecht Egy fő az egy fő című drámáját

    Külföldi munkái mellett fáradhatatlanul rendezett Budapesten a Vígszínházban illetve a Pesti Színházban. A klasszikus drámairodalom remekművei közül színpadra állította Osztrovszkij Négy lába van a lónak, mégis megbotlik és Beumarchais Figaro házassága című drámáját; a kortársak közül pedig Grumberg Varrónők; Winterberg-Rukov-Hansen Az ünnep és Tracy Letts Augusztus Oklahomában című művét. Az Augusztus Oklahomában rendezése több szakmai elismerést illetve díjat kapott, és sikerrel szerepelt a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Kortárs drámák iránti vonzalmának jele, hogy 2011-ben megrendezte Simon Stephens Punk Rock-ját, most pedig Hanoch Levin Átutazók című színművének rendezésén dolgozik.

    Eszenyi Enikő otthonosan mozog a zenés színházi műfajokban is. Az utóbbi pár évben két operetett is rendezett: a Bál a Savoybant a Budapesti Operettszínházban és a Marica grófnőt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A legutóbbi vígszínházi rendezései közül a Hegedűs a háztetőn és A lovakat lelövik, ugye? nagy közönségsiker, és kivívta a kritika elismerését is.

    Több mint 25 nagyjátékfilmben és legalább ugyanennyi tévéfilmben szerepelt. Filmes alakításaiért több szakmai- és közönségdíjat is magáénak tudhat. Önálló estjeivel pedig – melyből öt készült – országszerte nagy sikereket aratott.

    Eszenyi Enikő munkásságát nemcsak szakmai díjakkal és elismerésekkel, de több állami kitüntetéssel jutalmazták: a Jászai Mari-díj és az Érdemes Művész elismerés után 2002-ben megkapta a Kossuth-díjat, ami a legrangosabb magyar állami kitüntetés, 2007-ben pedig a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét. 2010-ben a Magyar Kultúra Nagykövetének választották. 2012 januárjában az Év Embere díjazottjai közé választották, és elnyerte az Év Művésze 2011 díjat.

    2009. február 1-jén a Vígszínház igazgatójának nevezték ki. Igazgatóként fontos számára, hogy a társulattal közösen, a hagyományokat megőrizve, új energiákkal szülessen újra a színház, mely erőteljes, friss, mai hangon tud szólni közönségéhez.

     
    Díjai:
    Ruttkai Éva-díj 1989
    Jászai Mari-díj 1989
    Színikritikusok Díja 1989
    Ajtay Andor-díj 1989
    legjobb epizódalakítás díja 1990
    tv-kritikusok díja Színházi Találkozó legjobb női epizódalakítás díja 1990
    Ajtay Andor-dí 1990
    színikritikusok díja 1990, 1991, 2000
    Színházi Találkozó legjobb rendezés díja 1991, 1995
    Ajtay Andor-díj 1992
    Erzsébet-díj 1993
    színikritikusok díja 1993
    Tv-nívódíj 1993
    Hekuba-díj 1994
    Érdemes művész 1996
    Filmszemle legjobb női alakítás díja 1996
    Legjobb rendezés díja (Nyitrai Fesztivál) 1996
    Súgó Csiga -díj 2001
    Ajtay Andor-díj 2001
    Hevesi Sándor-díj 2001
    Kossuth-díj 2001
    Súgó Csiga-díj 2004
    Legjobb színészi alakítás díja (Szarajevói Nemzetközi Színházi Fesztivál) 2004
    Colombina-díj a legjobb női alakításért (Vidor Fesztivál) 2004

    Fontosabb színházi szerepek:
    Shakespeare: Szentivánéji álom - Tündér
    Szép Ernő: Május - a lány
    Beckett: Az utolsó tekercs - Nő
    Csurka: Ki lesz a bálanya? - A lány
    Jellicoe: A csábítás trükkje Nancy (Zalaegerszeg)
    Mrozek: Tangó - Ala
    Kern András-Sándor Pál: Ragyogj, ragyogj, csillagom! - Kriszja
    Vörösmarty: Csongor és Tünde - Tünde (Eger)
    Hampton: Veszedelmes viszonyok - Tourvelné
    Ionesco: A különóra - A tanítvány
    A kopasz énekesnő - Mary
    Gyurkovics: Fekvőtámasz - Ibi
    Levin: Veronica szobája - Lány
    Csurka: Vizsgák és fegyelmik - Szenci Éva
    Kornis: Kozma - Csilla
    Kornis: Körmagyar - fiatalasszony
    Gorkij: Éjjeli menedékhely - Nasztya
    Dolly Roll-Böhm György: Egy tenyér, ha csattan - Janet Shirley (Rock Színház)
    Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek - Brazilka hölgyvendég
    Niccodemi: Hajnalban, délben, este - Anna
    Ibsen: A nép ellensége - Petra
    Brecht-Weill: Koldusopera - Lucy
    Eisemann-Zágon: Fekete Péter - Claire
    Feydeau: Balek - szobalány
    Shakespeare: III. Richárd Lady - Anna
    Shakespeare: Ahogy tetszik- Rosalinda
    Shakespeare: Macbeth - Lady Macbeth
    Shakespeare: Ahogy tetszik - Rosalinda (Miskolc)
    Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok - Viola
    Molnár: Játék a kastélyban - Annie
    Molnár: Liliom - Juli
    Osborne: Dühöngő ifjúság - Alison
    Turgenyev: Egy hónap falun - Natalja
    Békés Pál: Össztánc
    Shaw: Szent Johanna - Johanna
    Szomory: Hermelin - Tóth Hermin
    Gurney: Sylvia - Sylvia
    Szigligeti: Liliomfi - Mariska
    Anouilh: Colombe - Colombe
    Tennessee Williams: A vágy villamosa - Blanche
    Tennessee Williams: Macska a forró tetőn - Margaret
    Henrik Ibsen: Nóra a babaházban - Nóra
    Shakespeare: Antonius és Kleopátra - Kleopátra
    Eisemann-Békeffi-Éri Halász: Egy csók és más semmi - Annie
    Dodo Gombár: Ég és nő között - A nő
    Schiller: Stuárt Mária - Stuart Mária
    Lope de Vega: A kertész Kutyája - Diana, Belflor grófnője
    Csehov: Cseresznyéskert - Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna, földbirtokosnő
    Frank Wedekind: Lulu - Lulu
     
    Filmszerepek:
    Cha-cha-cha (1981)
    Hatásvadászok (1982)
    Boszorkányszombat (1983)
    Az élet muzsikája (Kálmán Imréről) (1984)
    Angyali üdvözlet (1984)
    Megfelelő ember kényes feladatra
    Eldorádó (1988)
    Hanussen (1988)
    Tanmesék a szexről (1988)
    Eszterkönyv (1989)
    Hecc (1989)
    Legényanya (1989)
    Orfeusz
    Csapd le csacsi! (1990)
    A skorpió megeszi az ikreket reggelire (1991)
    Halálutak és angyalok (1991)
    Sztracsatella (1995)
    Szappanbuborékok (1995)
    Csajok (1995)
    Szeressük egymást gyerekek! - Ég a város, ég a ház is (1995)
    Papsajt (2001)
    Torzók (2001)
    Kontroll (2003)
    Alterego (2007)
    Overnight (2007)

    Tv szerepek:
    Heten Budapest ellen
    Én és a kisöcsém
    Börtönkarrier
    A hét akasztott
    A kaméliás hölgy
    A hirdetés
    Szakíts helyettem
    Területrendezés
    Liszt Ferenc élete (sorozat)
    A szembesítés eredménytelen
    Fürdő show
    Síremlék Pilinszky János színművének
    Csalással nem!
    A lázadó
    A tribádok éjszakája
    A félelem fokozatai
    Az ibolya
    Lement a hold
    Kémeri (sorozat)
    Rutinmunka
    Molitor-ház
    Szemet szemért
    Gül baba
    Szarkofág
    Biblia
    Szomorú keringő (szlovák film)
    Csodálatos vadállatok

    Színházi rendezései:
    Büchner: Leonce és Léna (Budapesti Kamaraszínház)
    Bernstein: West Side Story (Budapest, Vígszínház)
    Kleist: A heilbronni Katica avagy a tűzpróba (Budapest, Vígszínház)
    Brecht: Baal (Budapest, Vígszínház)
    Labiche: Olasz szalmakalap (Budapest, Vígszínház)
    Brecht: Kispolgárnász (Budapest, Pesti Színház)
    Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Vígszínház és Cseh Nemzeti Színház)
    Shakespeare: Ahogy tetszik (Szlovák Nemzeti Színház)
    Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Cseh Nemzeti Színház, Vígszínház)
    Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok ( Cseh Nemzeti Színház)
    Shakespeare: Antonius és Kleopátra (Vígszínház és Szlovák Nemzeti Színház)
    Örkény István: Tóték (Prága, Bez Zabradli)
    Grumberg: Varrónők (Pesti Színház)
    Brecht: Egy fő az egy fő (Washington, Arena Stage)
    Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Budapesti Operettszínház)
    Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Vígszínház)
    Osztrovszkij: Négy lába van a lónak mégis megbotlik (Pesti Színház)
    Lope de Vega: A kertész kutyája (Cseh Nemzeti Színház)
    Beaumarchais: Figaro házassága (Vígszínház)

    Lemeze:
    E-tango
    Micimackó

    Könyve:
    Igyime Prága ( 2001 Argumentum Kiadó)

    Önálló Produkciók:
    - Önálló est
    - A combok csókja
    - PingSzving
    - Dodo Gombar: Ég és Nő között
    - A gyönyörben nincs középút
     

    1914

    1914

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A gyönyörben nincs középút

    A gyönyörben nincs középút

    Gárdonyi Géza Színház
    • Színész
    A gyönyörben nincs középút - Eszenyi Enikő estje

    A gyönyörben nincs középút - Eszenyi Enikő estje

    Általános
    • Színész
    A Játékszín bemutatja: Csodálatos vagy, Júlia!

    A Játékszín bemutatja: Csodálatos vagy, Júlia!

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Julia Lambert, színésznő
    A kertész kutyája

    A kertész kutyája

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • DIANA, Belflor grófnője
    A kertész kutyája

    A kertész kutyája

    Vígszínház
    • DIANA, Belflor grófnője
    A lovakat lelövik, ugye?

    A lovakat lelövik, ugye?

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    A testőr

    A testőr

    Móricz Zsigmond Színház
    • Színész
    A testőr

    A testőr

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • A színésznő
    A TESTŐR

    A TESTŐR

    Vörösmarty Színház
    • A színésznő
    A testőr_

    A testőr_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • A színésznő
    A vágy villamosa

    A vágy villamosa

    Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
    • Blance
    A vágy villamosa

    A vágy villamosa

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Blanche DuBois
    A vágy villamosa_

    A vágy villamosa_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Blanche DuBois
    Átutazók

    Átutazók

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Augusztus Oklahomában

    Augusztus Oklahomában

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Az öldöklés istene

    Az öldöklés istene

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Annette Reille
    Az öldöklés istene

    Az öldöklés istene

    Vígszínház
    • Annette Reille
    Az ünnep

    Az ünnep

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Cirkuszhercegnő

    Cirkuszhercegnő

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Átdolgozta és rendezte
    Csodálatos vagy, Júlia!

    Csodálatos vagy, Júlia!

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Julia Lambert, színésznő
    Csodálatos vagy, Júlia!

    Csodálatos vagy, Júlia!

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Julia Lambert, színésznő
    Csodálatos vagy, Júlia! - Játékszín

    Csodálatos vagy, Júlia! - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Julia Lambert, színésznő
    Down Világnap 2012 - Jótékonysági Gála

    Down Világnap 2012 - Jótékonysági Gála

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • A nap házigazdája
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Annie
    Egy csók és más semmi

    Egy csók és más semmi

    Vígszínház
    • Annie
    Egy éj a Paradicsomban

    Egy éj a Paradicsomban

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Mignon, a felesége
    Élet rapszódia

    Élet rapszódia

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színész
    Eszenyi Enikő önálló estje

    Eszenyi Enikő önálló estje

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Színész
    Eszenyi Enikő:

    Eszenyi Enikő: "A gyönyörben NINCS középút"

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező
    Földrengés Londonban

    Földrengés Londonban

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Forgách András: Élő kötet nem marad Felolvasó színház és beszélgetés

    Forgách András: Élő kötet nem marad Felolvasó színház és beszélgetés

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező
    Ha majd egyszer mindenki visszajön...

    Ha majd egyszer mindenki visszajön...

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Hamlet

    Hamlet

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Hegedűs a háztetőn

    Hegedűs a háztetőn

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Jóembert  keresünk

    Jóembert keresünk

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Sen Te / Sui Ta
    Jóembert keresünk

    Jóembert keresünk

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Koldusopera

    Koldusopera

    Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Koldusopera Bemutató

    Koldusopera Bemutató

    Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Költészet Napja_

    Költészet Napja_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Liliom

    Liliom

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Muskátné
    Lövölde tér - Kern András estje

    Lövölde tér - Kern András estje

    Koncert.hu
    • Vendég
    Lulu

    Lulu

    Vígszínház
    • LULU
    Lumpáciusz Vagabundusz

    Lumpáciusz Vagabundusz

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Mágnás Miska

    Mágnás Miska

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Magyar Dal napja 2014

    Magyar Dal napja 2014

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Meddig él egy fa? - Örkény 100

    Meddig él egy fa? - Örkény 100

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Mikve

    Mikve

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Shira
    Mikve

    Mikve

    Vígszínház
    • Shira
    Mikve

    Mikve

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • SHIRA
    Mikve - A megtisztulás fürdője

    Mikve - A megtisztulás fürdője

    Vörösmarty Színház
    • Magyar változat
    Mikve_

    Mikve_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • SHIRA
    Össztánc

    Össztánc

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Össztánc

    Össztánc

    Vígszínház
    • Színész
    Pár-beszéd a Krasznahorkai művekkel: Krasznahorkai, Máté Gábor, Fullajtár Andrea

    Pár-beszéd a Krasznahorkai művekkel: Krasznahorkai, Máté Gábor, Fullajtár Andrea

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    Popfesztivál 40

    Popfesztivál 40

    Gyulai Várszínház
    • Rendező
    Popfesztivál 40

    Popfesztivál 40

    Gyulai Várszínház
    • Rendező
    Popfesztivál 40

    Popfesztivál 40

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Premier

    Premier

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Myrtle Gordon, színésznő
    Punk Rock

    Punk Rock

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Rómeó és Júlia

    Rómeó és Júlia

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Rómeó és Júlia - színmű

    Rómeó és Júlia - színmű

    Vígszínház
    • Rendező
    Sylvia

    Sylvia

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Sylvia
    Sylvia

    Sylvia

    Vígszínház
    • Sylvia
    Sylvia

    Sylvia

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Sylvia
    Sylvia

    Sylvia

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Sylvia
    Sylvia

    Sylvia

    Vörösmarty Színház
    • Sylvia
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Pukk
    Találkozás

    Találkozás

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Találkozás_

    Találkozás_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Tévedések vígjátéka

    Tévedések vígjátéka

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Túl a Maszat - hegyen

    Túl a Maszat - hegyen

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Művészeti vezető
    Túl a Maszat-hegyen_

    Túl a Maszat-hegyen_

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Művészeti vezető
    UDVARSZÍNHÁZ - A gyönyörben nincs középút

    UDVARSZÍNHÁZ - A gyönyörben nincs középút

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rendező
    Várkonyi 100 - dokumentumszínház

    Várkonyi 100 - dokumentumszínház

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Vígegyetem - Jóembert keresünk

    Vígegyetem - Jóembert keresünk

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Sen Te / Sui Ta
    W. Shakespeare: III. Richárd

    W. Shakespeare: III. Richárd

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    William Somerset Maugham: Csodálatos vagy, Júlia!

    William Somerset Maugham: Csodálatos vagy, Júlia!

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Julia Lambert, színésznő

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016