• művész

    Gerendás Péter

    Gerendás Péter

    Született: 1956. április 13. (Budapest)

    Zeneszerző, előadóművész, szövegíró.

    Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett.

    1976-ban megalakítja saját…

     Tovább

    Aktuális programok

    Bíró Eszter 30 - Exkluzív jubileumi koncert

    Eötvös10 Művelődési Ház

    BÍRÓ ESZTER 30 Exkluzív jubileumi koncert 30 év meghatározó emlékei zenében, történetekkel, vetítéssel, művész barátokkal.

    Zeneszerző, előadóművész, szövegíró.

    Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett.

    1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az L.G.T.-vel és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az L.G.T. angliai 83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygén nevű zenekarban.
    1987-ben tért vissza, és 88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Ír dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának.
    1992-ben jelenik meg első lemeze 908 címen, 94-ben pedig a Gerendás a deszkákon.
    2000-ben jelenik meg Kamaszkorom legszebb dala című albuma, melyen vonósnégyessel dolgozza fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. 2001-ben Radnóti Miklós díjat kap. Ez év őszén kerül a boltokba Új dimenziók című lemeze. 2003 novemberében jelenik meg a 2003. február 25-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert duplaalbum.
    2004-ben Budapestért-díjjal tüntetik ki. Az elmúlt években megjelent lemezei a Memento (2004), mely a holocaust áldozatainak állít emléket, az Apák könyve (2005), ami Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata, Faludy versek megzenésítései (2006) és az Ötvenes kő (2006)
    2008-ban jelent meg "Bartók országában" címet viselő albuma. 2010 végén került a boltokba legújabb, "Családregény" című lemeze.

    Díjai:
    1994: Liszt Ferenc-díj
    1999: Huszka Jenő-díj (Az év zeneszerzője)
    1999: EMeRTon-díj (Az év énekese)
    2001: Radnóti Miklós antirasszista díj
    2004: Budapestért díj
    2008: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
    2021: Emberi Hang díj

    Agyigó - Szabó Magda / nyugdíjas előadás

    Agyigó - Szabó Magda / nyugdíjas előadás

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Előadja
    Agyigó - Szabó Magda emlékére

    Agyigó - Szabó Magda emlékére

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Közreműködö(gitár) a bemutatón.
    Agyigó - színpadi est Szabó Magda emlékére

    Agyigó - színpadi est Szabó Magda emlékére

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Gitárművész
    Agyigó, Szabó Magda: az Ember

    Agyigó, Szabó Magda: az Ember

    Általános
    • Előadja
    Aranyborjú

    Aranyborjú

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Utazó
    Asamblea Mediterranean vendég: Gerendás Péter és Somló Tamás

    Asamblea Mediterranean vendég: Gerendás Péter és Somló Tamás

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Színész
    AVENTINUS ESTEK - KLUBKONCERT GERENDÁS PÉTERREL

    AVENTINUS ESTEK - KLUBKONCERT GERENDÁS PÉTERREL

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Liszt-díjas, Huszka Jenő-díjas, EMerton-díjas előadó, zeneszerző, szövegíró
    Bácskai Juli Pszichoszínháza - Azért, mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak

    Bácskai Juli Pszichoszínháza - Azért, mert a férjedet kenyérre lehet kenni, nem kell folyton vajnak

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Főszerepben
    BOOGIE! - Somló Tamás és barátai

    BOOGIE! - Somló Tamás és barátai

    Zsidó Művészeti Napok
    • Zenész
    Családregény - Gerendás Péter koncertje

    Családregény - Gerendás Péter koncertje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Zenész
    Családregény - Gerendás Péter koncertje

    Családregény - Gerendás Péter koncertje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Zenész
    Égigérő muzsika (a Millenárison) – A Müpa kihelyezett előadása - Mesekoncert

    Égigérő muzsika (a Millenárison) – A Müpa kihelyezett előadása - Mesekoncert

    Müpa
    • Öreg Király/ Old King
    Egy pesti lány

    Egy pesti lány

    Spinoza Színház
    • Zene
    Egy pesti lány...

    Egy pesti lány...

    Belvárosi Színház
    • Zene
    Fehér Karácsony - Gerendás Péter koncertje

    Fehér Karácsony - Gerendás Péter koncertje

    Csili Művelődési Központ
    • Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
    Gerendás Családi Zenekar koncertje

    Gerendás Családi Zenekar koncertje

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Zenész
    Gerendás Péter - Bob Dylan magyarul

    Gerendás Péter - Bob Dylan magyarul

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Zenész
    Gerendás Péter - Életmű koncert

    Gerendás Péter - Életmű koncert

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
    Gerendás Péter arcai - koncert

    Gerendás Péter arcai - koncert

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Zenész, énekes
    Gerendás Péter és ifj.Szakcsi Lakatos Béla duó

    Gerendás Péter és ifj.Szakcsi Lakatos Béla duó

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Liszt díjas zeneszerző, gitáros, énekes
    Gerendás Péter és Moran Magal estje

    Gerendás Péter és Moran Magal estje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • zenész
    Gerendás Péter és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

    Gerendás Péter és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

    Csokonai Rendezvényház
    • Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
    Gerendás Péter koncert

    Gerendás Péter koncert

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Liszt-díjas, eMeRTon díjas (év énekese), Huszka Jenő díjas (év zeneszerzője) énekes, gitáros előadóművész, zeneszerző,szövegíró
    Gerendás Péter koncert - zenés színpadi előadás

    Gerendás Péter koncert - zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Zenész
    Gerendás Péter Nőnapi koncert

    Gerendás Péter Nőnapi koncert

    Csili Művelődési Központ
    • Egyéb
    Hívásra szól a csönd

    Hívásra szól a csönd

    Csiky Gergely Színház
    • Közreműködik
    Ikercsillagok - Papp János és Gerendás Péter közös estje

    Ikercsillagok - Papp János és Gerendás Péter közös estje

    Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
    • Zeneszerző
    Imák és dalok - Jótékonysági koncert Ukrajnáért és minden szenvedőért

    Imák és dalok - Jótékonysági koncert Ukrajnáért és minden szenvedőért

    Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
    • Ének és gitár
    Ismert magyar slágerek másként - Gerendás Péter koncertje

    Ismert magyar slágerek másként - Gerendás Péter koncertje

    Csányi5
    • Előadó
    Költőnk és Kora

    Költőnk és Kora

    Vörösmarty Színház
    • Színész
    Kövek a  zsebben

    Kövek a zsebben

    Centrál Színház
    • Zene
    Miért szeretjük a magyar irodalmat? bérlet - 09.13, 10.18, 11.22. Turczi István és vendégei

    Miért szeretjük a magyar irodalmat? bérlet - 09.13, 10.18, 11.22. Turczi István és vendégei

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő- és EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
    Miért szeretjük a magyar irodalmat? Turczi István és  Gerendás Péter - zenés irodalmi délután

    ROCK, BEAT ÉS JAZZ KLASSZIKUSOK MÁSKÉPP /Gerendás Péter Koncert

    ROCK, BEAT ÉS JAZZ KLASSZIKUSOK MÁSKÉPP /Gerendás Péter Koncert

    Általános
    • Zenész
    SZELÍDEN ÉS SZILÁRDAN Szabó Magda: az Ember

    SZELÍDEN ÉS SZILÁRDAN Szabó Magda: az Ember

    Általános
    • Gitárművész
    TÁJAK ÍZEK ZENÉK SOROZAT - IZRAEL

    TÁJAK ÍZEK ZENÉK SOROZAT - IZRAEL

    Blega Rendezvényszervezés
    • Egyéb
    Társtaláló - Gerendás Péterrel Kánya Kata beszélget

    Társtaláló - Gerendás Péterrel Kánya Kata beszélget

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Színész
    ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar

    ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar

    Jakobi Koncert Kft.
    • Színész
    Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba

    Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba

    Jakobi Koncert Kft.
    • Színész
    Volt 1x1 Ifipark - Gerendás Péter, LGT emlékzenekar

    Volt 1x1 Ifipark - Gerendás Péter, LGT emlékzenekar

    GAG Management Kft.
    • Énekes-gitáros előadóművész
    Zene az kell! - Gerendás Péter - Gerendás Hanna

    Zene az kell! - Gerendás Péter - Gerendás Hanna

    Csili Művelődési Központ
    • Liszt Ferenc-díjas, Huszka Jenő-díjas, EMeRTon-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, szövegíró.
    Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János

    Zorán - Volt egy tánc - vendég: Gerendás Péter és Kulka János

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Vendég

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016