Már fiatalon számos filmet látott, ismerte a vászonról és a – család által járatott – Film Színház Muzsika című újságból a színészeket, illetve az iskola könyvtárában is sokat olvasott. Középiskolába Debrecenbe járt, építészeti technikumba, de a műszaki természetű szakmákhoz semmi köze nem volt.…
Már fiatalon számos filmet látott, ismerte a vászonról és a – család által járatott – Film Színház Muzsika című újságból a színészeket, illetve az iskola könyvtárában is sokat olvasott. Középiskolába Debrecenbe járt, építészeti technikumba, de a műszaki természetű szakmákhoz semmi köze nem volt. Csak az irodalomórán érezte jól magát, ezért fokozatosan a színház és a mozi lett a menedéke.
1975-ben szerezte meg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán az oklevelet, de már harmadév végén Várkonyi Zoltán hívására a Vígszínházhoz szerződött, ahol akkor már fél éve gyakornokoskodott és melynek azóta is tagja. Először a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musicalbe ugrott be Bill szerepébe, de a Harmincéves vagyok című musicallel debütált. Pályafutása során Fejes Endre, Déry Tibor, Spiró György, Marton László és az egész Vígszínház „Európa-szigete” is nagy hatással volt rá.
Díjak, elismerések: Jászai Mari-díj (1980) Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1982) SZOT-díj (1983) EMeRTon-díj (1988) Érdemes művész (1989) Ajtay Andor-emlékdíj (1993, 1998, 2001, 2012, 2015, 2017, 2019) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996) Radnóti Miklós antirasszista díj (2005) Harsányi Zsolt-díj (2006) Ibrány díszpolgára (2006)[15] Kiváló művész (2007) Színikritikusok díja (2007) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2007) Roboz Imre-díj (2008) Gundel művészeti díj (2008) Kossuth-díj (2009) XIII. kerület díszpolgára (2011) Amfiteátrum díj (2014) Vígszínház-díj (2014)[16] Gábor Miklós-díj (a Vígszínház Julius Caesar című előadásának címszerepében nyújtott alakításáért, 2015) Bilicsi-díj (2015) Prima díj (2017)[18] Magyar Filmdíj (2018) – Legjobb férfi főszereplő (tévéfilm) Magyar Filmdíj (2019) – Legjobb férfi főszereplő (játékfilm) Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (2019) A Nemzet Színésze (2024)
Színházi szerepeiből: Carlo Goldoni: Mirandolina....Első szolga a lovagnál; Madách Imre: Az ember tragédiája....Ádám Páskándi Géza: Távollevők...Demeter; Harold Pinter: A gondnok....Mick; Aston Fejes Endre–Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem....Sötétruhás fiú; Viktor Székely János: Caligula helytartója....Probus; Gombrowicz: Operett....Hufnágel gróf William Shakespeare: Minden jó, ha vége jó....Első nemesúr; Szophoklész: Antigoné....Haimón Joseph Heller: A 22-es csapdája....Nately; Vámos Miklós: Háromszoros vivát!....Kun vitéz Heinrich von Kleist: Homburg hercege....Friedrich Arthur von Homburg herceg Székely János: Hugenották....Albert; Székely János: Protestánsok....Albert Pomerance: Az elefántember....Frederick Treves; Valló Péter: In memoriam Ö.I. Sarkadi I.–Szörényi L.–Bródy J.: Kőműves Kelemen....Kőműves Kelemen Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet....Orvos; Székely János: Vak Béla király....Gellért Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt....Szerep; Schiller: Don Carlos....Don Carlos Csurka István: Ki lesz a bálanya?....Csülögh Dorst: Merlin avagy a puszta ország....Sir Galahad Nádas Péter: Találkozás....Fiatalember; Sarkadi-Matkovic: A bosszú....Oresztész Behn: A kalóz....Belvile; Gorman: Rémségek kicsiny boltja....Orin; Dosztojevszkij: Bűnhődés....Rogozsin Dosztojevszkij–Albert Camus: Ördögök....Ivan Satov; Siposhegyi Péter: Mielőtt csillag lettem....Színész Miller: Az ügynök halála....Biff; John Whiting: Angyali Johanna....Barri atya Presser-Sztevanovity-Horváth: A Padlás....Barrabás, B. Barrabás a gengszter; Révész Williams: A vágy villamosa....Harold Mitchell; Arthur Koestler: Sötétség délben....Gletkin Bertolt Brecht: Koldusopera....Brown; Bicska Maxi; Schnitzler: A Bernhardi-ügy....Dr. Ebenwald William Shakespeare: Harmadik Richárd....Buckingham hercege; Ionesco: Rinocéroszok....Dudard Shakespeare: Ahogy tetszik....A száműzött idősebb herceg Frigyes; Spiró György: Elsötétítés....Barát Eliot: Gyilkosság a katedrálisban....Becket Tamás; Fábri Péter: Rinaldó Rinaldini....Rinaldo Rinaldini Kapás Dezső: Jób könyve....Bildád; George Bernard Shaw: Szent Johanna....Dunois Rigby: A domb....Roberts; Szophoklész: Oidipusz....Kreon; Békés Pál: Össztánc Kushner: Angyalok Amerikában....Joseph Porter Pitt; Prior I.; Ella Charper; Eszkimó Edmond Rostand: Cyrano....Guiche; Tolsztoj: Háború és béke....Mesélő; Spiró György: Dobardan....Mérnök Schiller: Haramiák....Maximilian Moor; Labiche-Michel: Olasz szalmakalap....Nonancourt Alföldi Róbert: A Phaedra-story....Theramenész; Miller: A salemi boszorkányok....John Proctor Harold Pinter: Árulás....Robert; Szigethy András: Kegyelem....Nagy Imre elvtárs Shakespeare: A vihar....Prospero; Réthly Attila: Élve vagy halva....Ottó; Henrik Ibsen: Nóra....Helmer Brecht: Kurázsi mama és gyermekei....Szakács; Shakespeare: Lóvátett lovagok....Boyet Lessing: Bölcs Náthán....A katona; William Shakespeare: Lear király....Kent gróf Gorkij: Nyaralók....Jakov Salimov; Tolsztoj: Legenda a lóról....Szerpuhovszkoj herceg Brecht: A kaukázusi krétakör....; Vajda Katalin: Anconai szerelmesek....Tomao Nicomaco McDonagh: Vaknyugat....Valene Connor; Örkény István: Tóték....Tót; Schiller: Stuart Mária...Melvil Maeterlinck: A kék madár....A Kenyér; A Legkövérebb Boldogság; Schimmelpfennig: Nő a múltból....Frank Vinterberg-Rukov-Hansen: Az ünnep....Helge; Gabriel García Márquez: Száz év magány....José Arcadio Buendía Csehov: Cseresznyéskert....Gájev; Garay János: Háry János....Narrátor; Molière: Úrhatnám polgár....Jourdain úr Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok....Gödel; Forgách András: Tercett (Janka, Zsigmond, Mária).... Letts: Augusztus Oklahomában....Steve Heidebrecht; Émile Zola: A nő vágya....Jean Jouve Bartis Attila: Romlás....Farkas András; Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline....Rauch Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn....Tevje; Pozsgai Zsolt: Kék-lila nyár....Jávor Pál Csehov: Ványa bácsi....Asztrov Mihail Lvovics; Henry Fielding: Tom Jones....Partridge Osztrovszkij: Jövedelmező állás; Spiró György: Príma környék....Sunyi bácsi
Színházi rendezéseiből: Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen (1988) Horváth Péter-Sztevanovity Dusán: A padlás (1991, 2001, 2008) James Joyce: Számkivetettek (1992, 2001) Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában (1992) Fábri Péter: Rinaldó Rinaldini (1992) Füst Milán: A néma barát (1993) Békés Pál: New-Buda (1994) Pozsgai Zsolt: A kölyök (1995) Rudyard Kipling: A dzsungel könyve (1996) Friedrich Schiller: Haramiák (1996) Tremblay: Sógornők (1997) Moises Kaufman: A nagy szemérmetlenség – Oscar Wilde három pere (1999) Billy Wilder: A mi kis városunk (1999) Marie Jones: Kövekkel a zsebében (2001) William Shakespeare: Antonius és Kleopátra (2002) Halász Imre: Egy csók és más semmi (2002) Dosztojevszkij: Lakodalom (2003) Arthur Miller: Ének belseje (Az ügynök halála) (2003) Ovidius: Istenek gyermekei (2003) Schnitzler: Körmagyar (2007) Forgách András: Tercett (Janka, Zsigmond, Mária) (2008) Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége (2008) Makszim Gorkij: Nyaralók (2008)
Játékfilmek: Egy kis hely a nap alatt (1973); Vállald önmagadat (1974); A csillagszemű I-II. (1977); Kísértés (1977); Legato (1978) Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1979); A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981) Az új földesúr (1988); Eldorádó (1988); Isten hátrafelé megy (1991); Kalaf (1996); Szezon (2004); Taxidermia (2005) A hét nyolcadik napja (2006); Egy kis esti mozi avagy Választás 2006 (2008); Made in Hungaria (2009); Coming out (2013) Isteni műszak (2013); Mancs (2014); Szabadesés (2014); Hurok (2016); Halj már meg! (2016); Vándorszínészek (2018) A hentes, a kurva és a félszemű (2018); Pesti balhé (2020); Így vagy tökéletes (2021) Műanyag égbolt (2023) Magasmentés (2023)
Tévéfilmek: Állványokon (1972); Embersirató (1974); Próbafelvétel (1974); Zöld dió (1974); A tanítvány (1977); Ingyenélők (1979) IV. Henrik király (1980); Egy hónap falun (1980); Nők iskolája (1982); Lélekvándorlás (1982); Liszt Ferenc (tévésorozat) (1982) Ítéletidő (1987); Malom a Séden (1988); Czillei és a Hunyadiak (1988); Freytág testvérek 1-5. (1989); Barbárok (1989) Csépel az idő (1992); Rizikó (1993); Két kiskutya barátkozik (1997); Erdély 1956 (2004); Tóték (2004) T.Ú.K. - Tanár úr kérem! (2011); Ármány és szerelem anno 1951 (2011); Hacktion: Újratöltve (2013); A Fekete Múmia Átka (2015) Árulók (2017);
CD-k és hangoskönyvek: Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós válogatott versei Ady Endre versei Az vagy nekem... Barbárok – Móricz Zsigmond novellái Csáth Géza: A varázsló kertje – Csáth Géza novellái Lélektől lélekig – Juhász Gyula és Tóth Árpád válogatott versei Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld Vörösmarty Mihály: Tündérvölgy – Vörösmarty Mihály válogatott romantikus költeményei
"Nekem szeretet kell" - Felolvasó est a Gelléri Andor Endre novelláiból
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
A dzsungel könyve
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
A színpadi változat kialakításában közreműködött
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ
A musical Rudyard Kipling azonos című könyvén alapul. Az eredeti színpadi változat kialakításában közreműködött
A DZSUNGEL KÖNYVE • AUDI ARÉNA • GYŐR • Vígszínház, Pesti Színház • BALU • REVICZKY GÁBOR
Általános
Réžia
A dzsungel könyve_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Balu
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
SZFE
Osztályvezető tanár
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Osztályvezető tanár
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
SZFE
Osztályvezető tanár
A humor háza - Sztorik a Fészek klubból
Zsidó Kulturális Fesztivál
Herec/čka
A Képzelt riporttól a Vígszínházig - Hegedűs D.Géza, Vecsei H. Miklós és Kiss Eszter Júlia önálló ze
Móricz Zsigmond Színház
Színművész
A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.
Nagy Tibor, Popeye
A magyar költészet napja
Vígszínház Nonprofit Kft.
A műsor rendezője
A Nyugat császára
Vígszínház Nonprofit Kft.
Michael
A pestis
Vígszínház
Herec/čka
A pestis
Vígszínház Nonprofit Kft.
Előadja
A pestis
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Herec/čka
A pestis
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Előadja
A pestis
Budaörsi Latinovits Színház
Herec/čka
A pestis
Veszprémi Petőfi Színház
Herec/čka
A pestis (Hegedűs D. Géza ea)
Ferencvárosi Pinceszínház
Játssza
A revizor
Vígszínház Nonprofit Kft.
Anton Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester
A Schroffenstein család
SZFE
Herec/čka
A vadkacsa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Az öreg Ekdal
A vihar kapujában
SZFE
Osztályvezető tanár
A vihar kapujában
SZFE
Osztályvezető tanár
A zöld kilences
Vígszínház Nonprofit Kft.
Saára, polgármester Fehérvárról
Ady Endre 100 - Költészet Napja
Vígszínház Nonprofit Kft.
Réžia
Akárki
Gyulai Várszínház
Halál & Bölcs
Albert Camus: A pestis
SZFE
Előadja
Anconai szerelmesek
Pécsi Nemzeti Színház
TOMAO Nicomaco, anconai polgár
Antigoné a görög színházról
Trio Kulturális Bt.
Rhapszodósz
Ármány és szerelem
Vígszínház Nonprofit Kft.
Von Walter, miniszterlenök egy német fejedelem udvarában
Ártatlanok
Gyulai Várszínház
Réžia
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
Gyulai Várszínház
Kner Imre; Narrátor II.
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
MOMkult
Kner Imre; Narrátor II.
Ártatlanok – Felolvasószínház | Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946)
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kner Imre; Narrátor II.
Athéni Timon
SZFE
Timon
Athéni Timon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Herec/čka
Audiencia
Vígszínház Nonprofit Kft.
Harold Wilson
Audiencia_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Harold Wilson
Augusztus Oklahomában
Vígszínház
Steve Heidebrecht
Augusztus Oklahomában
Vígszínház Nonprofit Kft.
Steve Heidebrecht
Az álomkommandó
Vígszínház Nonprofit Kft.
Frank Aurél Dr. M. szerepében
Az álomkommandó
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Frank Aurél, Dr. M. szerepében
Az ünnep
Vígszínház
Helge
Az ünnep
Vígszínház Nonprofit Kft.
Helge
BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE - Előadja: Hegedűs D. Géza - Mozsár Műhely
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Herec/čka
Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA
Thália Színház
Herec/čka
Bella M.-Karafiáth O.: A Macskadémon
Gyulai Várszínház
Herec/čka
Beszélő levelek - November
Műhely Produkció
Herec/čka
Bíborsziget
Vígszínház Nonprofit Kft.
Réžia
Billy világa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Apa
Camus: Pestis
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Előadja
CHURCHILL ÉS GARBO
Általános
Réžia
Churchill és Garbo
Móricz Zsigmond Színház
Réžia
Churchill és Garbo - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Rózsavölgyi Szalon
Réžia
Dávid király zsoltárai
Broadway Ticket Hungary Kft..
színművész
Diótörő
SZFE
Osztályvezető tanár
Diótörő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Osztályvezető tanár
Dob utcai duma-party: Hegedűs D. Gézával
Spinoza Színház
Herec/čka
Don Juan_
Vígszínház Nonprofit Kft.
SGANARELLE, Don Juan szolgálója
E.T.
Gárdonyi Géza Színház
Herec/čka
Egy csók és más semmi
Vígszínház Nonprofit Kft.
Réžia
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.
MENYHÉRT
Forgách András: Élő kötet nem marad Felolvasó színház és beszélgetés
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező
Gabriel Garcia Marquez: Bánatos kurváim emlékezete
Mozsár Műhely
Herec/čka
Garaczi László: Veszteg
Gyulai Várszínház
Réžia
GYEREKEK - Hegedűs D. Géza, Egri Márta, Kiss Mari
Rózsavölgyi Szalon
Bill
Hallgatni akartam
Vígszínház Nonprofit Kft.
Előadja
Hamlet
SZFE
Osztályvezető tanár
Hamlet
Vígszínház Nonprofit Kft.
Claudius
Hamlet-Budapest
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Osztályvezető tanár
Három Nővér Gyakorlatok
SZFE
Osztályvezető tanár
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház
Tevje, tejesember
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.
Tevje, tejesember
Hegedűs D. Géza bemutatja a Nemzet Színészeit
Általános 2
Herec/čka
Hegedűs D. Géza születésnapi koncertje
Móricz Zsigmond Színház
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi docens, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Réžia
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo (Rózsavölgyi Szalon)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Winston Churchill
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo / - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Általános
Réžia
Istenítélet
Vígszínház Nonprofit Kft.
Parris tiszteletes
John Gabriel Borkman
Vígszínház Nonprofit Kft.
John Gabriel Borkman
Jövedelmező állás Kortárs Drámafesztivál 2013 a Jurányiban
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Visnyevszkij
Jövedelmező állás TÁP Színház Humorfesztivál 2014
Thália Színház
Visnyevszkij
József Attila – Vers-estek a Müpában
Müpa
Herec/čka
Jubileumi gálaest - a tolerancia jegyében; házigazda: Kulka János
Zsidó Kulturális Fesztivál
Herec/čka
Julius Caesar
Vígszínház Nonprofit Kft.
Caesar
Karinthy - Kézdy emlékest
Zsidó Kulturális Fesztivál
Herec/čka
Karnyóné
SZFE
Osztályvezető tanár
Kaszás Attila-díjkiosztó Gála - VSZF 2012
Thália Színház
Herec/čka
Kedvenc költőim és verseim - Hegedűs D. Géza estje
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Herec/čka
Kinek az ég alatt már senkije sincsen
Vígszínház Nonprofit Kft.
Tanár úr
Koldusopera
Vígszínház Nonprofit Kft.
Peacock
Költészet Napja_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Herec/čka
Kovács Viktor - Kovács Dominik Jégtorta
Vígszínház Nonprofit Kft.
Réžia
Kvartett
Móricz Zsigmond Színház
Öreg
Kvartett
Vígszínház Nonprofit Kft.
Öreg
Kvartett_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Öreg
Lenni vagy nem lenni
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dobosh, színész és rendező
Leonce és Léna 21
SZFE
Osztályvezető tanár
Leonce és Léna 21
SZFE
Rendező, Osztályvezető tanár
Liliom - Vizsga
SZFE
Osztályvezető tanár
Macska a forró bádogtetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.
Big Daddy
Made in Hungária
Vörösmarty Mozi
Miltényi
Magyar Dráma Napja Esterházy Péter: Mercedes Benz_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Réžia
Márai Sándor: Hallgatni akartam
Gyulai Várszínház
Herec/čka
Márai Sándor: Hallgatni akartam
Zsámbéki Nyári Színház
Előadja
Márai Sándor: Hallgatni akartam (Vígszínház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Előadja
Márai-maraton | Lola naplója 1. rész
Vígszínház Nonprofit Kft.
Herec/čka
Márai-maraton | Lola naplója 2. rész
Vígszínház Nonprofit Kft.
Herec/čka
Márai-maraton | Lola naplója 3. rész
Vígszínház Nonprofit Kft.
Herec/čka
Marat/Sade
SZFE
Herec/čka
Marat/Sade // Színházak Éjszakája 2019
SZFE
Herec/čka
MASZK - jótékonysági gálaest
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Herec/čka
MASZK Gála
Thália Színház
Réžia
Mephisto
Vígszínház Nonprofit Kft.
Oskar H. Kroge, igazgató úr
Merlin avagy a puszta ország
SZFE
Osztályvezető tanár
Olympos High School
SZFE
Zeusz a tanár
Össztánc
Vígszínház
Herec/čka
Pár-Beszéd – zenével és irodalommal: Bátori Éva, Hegedűs D. Géza, Selmeczi György
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
Pozsgai Zsolt: Kék-Lila Nyár
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Herec/čka
Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.
Manny, rendező
Príma környék
Vígszínház Nonprofit Kft.
Sunyi Bá
Punk Rock
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dr. Richard Harvey
Rómeó és Júlia
Szegedi Szabadtéri Játékok
Réžia
Romlás
Vígszínház
FARKAS ANDRÁS - fotográfus
Romlás
Vígszínház
FARKAS ANDRÁS - fotográfus
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
Vígszínház
Gödel
Shakespeare 37-ből három
Gyulai Várszínház
Réžia
Shakespeare szonettek
SZFE
Szerkesztette, rendezte
SHAKESPEARE: TROILUS ÉS CRESSIDA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Osztályvezető tanár
SIRÁLY
Csiky Gergely Színház
Szorin
Sógornők
Vígszínház Nonprofit Kft.
Réžia
Sógornők_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Réžia
Suszter, szabó, baka, kém
Vörösmarty Mozi
George Smiley magyar hangja
Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű - magyar dráma
Gyulai Várszínház
Herec/čka
Száz év magány
Vígszínház
José Arcadio Buendia
Szentivánéji álom
Vígszínház Nonprofit Kft.
Gyalu, Oroszlán szerepében
Szerelmek városa
Vígszínház Nonprofit Kft.
A teáter igazgatója
Szívlapát - Találkozások tehetségprogram
Bethlen Téri Színház
Mentor rendező
Szívlapát versszínház - Bethlen Téri Színház - Manna
Bethlen Téri Színház
Mentor rendező
Táp Színház - Oleg és Vlagyimir Presznyakov:Áldozatot játszva - magyarországi ősbemutató
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Petya bácsi / Apa
TÁP Színház: A. Ny. Osztrovszkij: Jövedelmező állás