• Umelec


    Károly Hajduk
    3

    Károly Hajduk

    Narodenie: 1979. január 29. (Békéscsaba)

    Színész

    Szentesen, a híres drámatagozatos osztályban érettségizett. A Bárka Színház stúdiósaként első szerepét Kaszás Gergőtől kapta, de találkozhattunk nevével a Merlin Színház előadásain is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójaként Bodó Viktor rendezésben mutatkozott be a Budapesti Katona József Színház közönségének. A diplomaszerzést követően, 2004-ben a Petőfi…

     Viac

    Aktuálne programy


    Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

    Színész

    Szentesen, a híres drámatagozatos osztályban érettségizett. A Bárka Színház stúdiósaként első szerepét Kaszás Gergőtől kapta, de találkozhattunk nevével a Merlin Színház előadásain is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójaként Bodó Viktor rendezésben mutatkozott be a Budapesti Katona József Színház közönségének. A diplomaszerzést követően, 2004-ben a Petőfi Sándor utcai teátrum szerződteti és rövidesen átvette Dévai Balázstól -a színház történetének legnagyobb szériában játszott darabjának- a Portugál főszerepét. 2011-ig több mint százötvenszer lépett színpadra az álmodozó "entellektüelt" megszemélyesítve. A színház sokat foglalkoztatott művésze, sokszínű szerepekben bizonyíthatta tehetségét. Címszereplője volt Shakespeare Macbeth című drámájának és jelentős feladatokat kapott kortárs alkotásokban (Vakond, Golden Dragon, Szirénének). Többször láthatta a nagyérdemű Bozsik Yvette és Szabó Réka táncdrámáiban.
    A "Katona" mellett szerepet vállalt-kapott többek között- a Krétakör Színház és a Táp Színház produkcióiban is. A 2010/2011-es évad végén távozott a "Katonából", a Sputnyik Társaságoz „igazolt”. 2015-2019 között a Vígszínház művésze volt.

    Díjak, elismerések:
    Máthé Erzsi-díj (2006)
    Vastaps-díj: Legjobb férfi mellékszereplő (2007)
    A Fővárosi Önkormányzat-díja (2008)
    Gábor Miklós-díj (2008)
    Soós Imre-díj (2008)
    Vastaps-díj: A legjobb férfi alakítás (2009)
    POSZT - a legjobb harminc év alatti színész (2009)
    Színikritikusok Díja: A legjobb férfi főszereplő (Az Éhség, megosztva - 2009)
    Jászai Mari-díj (2011)
    Vígszínház-díj (2017)
    A kiscsillag is csillag díj (2018)
    Magyar Filmdíj – Legjobb férfi főszereplő (2020)
    Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (2020)
    44. Magyar Filmszemle – Legjobb férfi színész-díj /Mesterjátszma/ (2025)

    Színházi szerepeiből:
    Bernard Shaw: A szerelmesek házai - Lickcheese
    Federico García Lorca: Don Cristobal és Donna Rosita tragikomédiája
    Tasnádi István: Titanic vízirevű
    Monnot-Breffort: Irma, te édes (Angol utazó; Férfi)
    Madách Imre: Az ember tragédiája
    Szép Ernő: Lila ákác (János, pincér és dzsiggelő fiú)
    Peter Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek (Genkuro; Muzo; Csavargó; Katona)
    Simon Balázs: Ablak-Zsiráf
    Bodó Viktor: Attack
    Vinnai András-Bodó Viktor: Motel
    Dosztojevszkij: Lakodalom (Mr. Dawson)
    Shakespeare: Troilus és Cressida (Ulysses); Macbeth (címszerep)
    Arthur Miller: Ének belseje (Az ügynök halála) (Willy Loman)
    Spiró György: Koccanás (Hajléktalan)
    Szorongás orfeum
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (**Szentivánéji álom (Kurrog))
    Weöres Sándor: Remek hang a futkosásban; Kétfejű fenevad (Baden; Szulejmán; Janicsár)
    Metró
    Bozsik Yvette: Commedia dell'arte
    Egressy Zoltán: Portugál (Bece)
    Euripidész: Médeia (Hírnök)
    Congreve: Így él a világ (Witzingham)
    Minden Rossz Varieté
    Suttogók
    Roland Schimmelpfennig: Előtte-utána
    TÁP Varieté
    Clübb bizárr örfeüm
    Papp András-Térey János: Kazamaták
    Quentin Tarantino: Tomik pizzicato
    A csillagász álma
    Molière: A nagy Sganarelle és tsa
    Sírás lesz a vége
    Szophoklész: Trakhiszi nők (Héraklész)
    Mi ez a hang? (Dzsesztetés)
    Kálmánchelyi Zoltán-Végh Zsolt-Stefanovics Angéla: Libiomfi
    Bozsik Yvette: Playground (Játszótér)
    Notóriusok
    Ödön von Horváth: Mit csinál a kongresszus? (Schminke)
    Koltés: A néger és a kutyák harca
    Edward Bond: Emberek (Valaki); Szék (Katona)
    Vinnai András: Vakond (Jeff Dawson)
    Knut Hamsun: Éhség
    Leonyid Andrejev: Kutyakeringő (Ivan)
    Peer Krisztián-Szabó Réka: Gyász
    Roland Schimmelpfennig: Golden Dragon
    Nádas Péter: Szirénének

    Film:
    FOMO – Megosztod, és uralkodsz (2019)
    Akik maradtak (2019)
    Indián (2016)
    A martfűi rém (2016)
    Félvilág (2015)
    A fekete múmia átka (2015)
    Isteni műszak (2013)
    Kolorádó Kid (2010)
    Az utolsó kép (2010)
    Halotti beszéd (2010)
    Adás (2009)
    Lora (2006)
    Lux úr szabadalma (2005)
    Fekete kefe (2004)
    Playing God (2004)
    Libiomfi (2003)
    Ébrenjárók (2002)
    Kisváros (1998)

    Ponuky





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016