• Umelec

    Gábor Hollerung
    5

    Gábor Hollerung

    Karmester.

    Hollerung Gábor 1954. augusztus 18-án született Budapesten. Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője, a Dohnányi Akadémia nemzetközi karmesterkurzus alapítója…

     Viac

    Aktuálne programy

    Megérthető zene 2023-24/5 - Isten mégsem halott!

    Zeneakadémia

    Előad és vezényel: Hollerung Gábor Műsor: Richard Strauss: Imígyen szóla Zarathustra

    Énekel az Ország - 2024.

    Interkultur Hungária

    Évről évre az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is több száz kórusénekes gyűlik össze, hogy több hónapos felkészülést…

    LA VOCE VITA

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar

    Szekeres Adrien és László Boldizsár szimfonikus dal-estje

    Carl Orff: Carmina Burana - Jótékonysági koncert a tiszta lélegzetért

    Müpa

    A Budafoki Dohnányi Zenekar jótékonysági koncertet ad a közel 30 éve működő Tüdőgyógyászatért Alapítvány javára, amely az Országos Korányi…

    Karmester.

    Hollerung Gábor 1954. augusztus 18-án született Budapesten. Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője, a Dohnányi Akadémia nemzetközi karmesterkurzus alapítója és vezetője.

    Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte karvezetés és karmester szakon, ahol Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Kórodi András voltak a tanárai, majd Eric Ericson, Kurt Masur és Somogyi László mesterkurzusain képezte tovább magát.

    1979 és 1981 között a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarmestere volt, 1981 és 1983 között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított zeneelméletet, zenetörténetet és karvezetést, valamint vezette a nőikart. 2001-től 2008-ig a Honvéd Együttes zeneigazgatója, majd művészeti vezetője volt. 1989-től 2000-ig tevékenykedett a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestereként, majd 2001 óta folyamatosan a zenekar ügyvezető zeneigazgatójaként is.

    Karmesterként külföldön is aktív. 2002 és 2005 között a Jerusalem Symphony Orchestra első vendégkarmestere volt, 2002-től 2007-ig a Philharmonia Singers Tel Aviv zenei tanácsadója. Számos európai zenekarral való fellépésén kívül szerepelt az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Cincinnati Szimfonikus Zenekar, a Brazil Szimfonikus Zenekar, a Shanghai Szimfonikus Zenekar, a Guangzhou Szimfonikus Zenekar és a Tajvani Nemzeti Szimfonikus Zenekar vendégkarmestereként.

    Kitüntetései: Érdemes művész (2015), Jeruzsálem-díj (2006), Liszt Ferenc-díj (2004), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2002)

    60 éves a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Dvorak: Stabat Mater

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    8. szimfónia

    8. szimfónia

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    A 20 éves Budafoki Dohnányi Zenekar jubileumi hangversenye

    A 20 éves Budafoki Dohnányi Zenekar jubileumi hangversenye

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    A BDZ újévi koncertje a Müpában

    A BDZ újévi koncertje a Müpában

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    A BDZ újévi koncertje a Müpában!

    A BDZ újévi koncertje a Müpában! RÁADÁS!

    • Iné
    A Budafoki Dohnányi Zenekar ünnepi koncertje

    Pesti Vigadó
    • Dirigent
    A frivol- „A szerelem arcai” / BTF

    A frivol- „A szerelem arcai” / BTF

    Müpa
    • Dirigent
    A gólyakalifa (hangv.)

    A gólyakalifa (hangv.)

    Magyar Állami Operaház
    • Iné
    A honvágy zenéje / Bartók: Concerto / Matinékoncert / Műhelytitkok

    A honvágy zenéje / Bartók: Concerto / Matinékoncert / Műhelytitkok

    Müpa
    • Dirigent
    A magasztos - „A szerelem arcai” bérlet

    A magasztos - „A szerelem arcai” bérlet

    Müpa
    • Vezényel
    A megérthető zene 3 - A KÓRUSZENE OLYMPOSZA

    A megérthető zene 3 - A KÓRUSZENE OLYMPOSZA

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • előad és vezényel
    A Megérthető Zene Bérlet 2014-2015, Budafoki Dohnányi Zenekar

    A Megérthető Zene Bérlet 2014-2015, Budafoki Dohnányi Zenekar

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    A Mester és Margarita

    A Mester és Margarita

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    A profán - „A szerelem arcai” bérlet

    A profán - „A szerelem arcai” bérlet

    Müpa
    • Vezényel
    A XXII. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál nyitóhangversenye, Erkel, Liszt, Dvorák,

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    ABBA SYMPHONY

    ABBA SYMPHONY

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Dirigent
    ABBA SYMPHONY

    ABBA SYMPHONY

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Dirigent
    Adventi koncert

    Adventi koncert

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Állatok farsangja

    Állatok farsangja

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    ARANYBÁL 2020

    ARANYBÁL 2020

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Aranybál 2022

    Az egzotikus- „A szerelem arcai” bérlet

    Az egzotikus- „A szerelem arcai” bérlet

    Müpa
    • Dirigent
    Bach-Csemiczky-Saint-Saëns műveiből

    Bach-Csemiczky-Saint-Saëns műveiből

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Dirigent
    Bach: Jesu meine Freude

    Bach: Jesu meine Freude

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Barokk Randevú '19 - J. S.Bach: Phoebus és Pán párviadala

    Barokk Randevú '19 - Megérthető Zene - Vivaldi: A négy évszak

    Bartók & Jazz

    Bartók & Jazz

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    Bartók: A fából faragott királyfi – szvit

    Bartók: A fából faragott királyfi – szvit

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Vezényel
    BDZ és budafoki szólisták a Művészeti Fesztiválon

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Dirigent
    BDZ-NAP 2020 - FESTMÉNYEK - MUSZORGSZKIJ-RAVEL: EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI

    BDZ-NAP 2020 - FESTMÉNYEK - MUSZORGSZKIJ-RAVEL: EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • előad és vezényel
    BDZ-NAP 2020 / BEETHOVEN: V. SZIMFÓNIA

    BDZ-NAP 2020 / HALLELUJA - Händel: A Messiás - II. rész - RÁADÁS

    BDZ-NAP 2020 / HALLELUJA - Händel: A Messiás - II. rész - RÁADÁS

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • előad és vezényel
    BDZ-NAP 2020 / SCHUBERT: 9. C-DÚR (NAGY) SZIMFÓNIA - Nyilvános próba és beszélgetés

    BDZ-NAP 2020 / SCHUBERT: 9. C-DÚR (NAGY) SZIMFÓNIA - Nyilvános próba és beszélgetés

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    BDZ-NAP 2021 / Esti Nagykoncert - MOZART / MENDELSSOHN

    • karmester
    BDZ-NAP Dohnányi bérlet 2023-24/1

    BDZ-NAP Dohnányi bérlet 2023-24/1

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    BDZ-NAP Megérthető zene 2023-24/1 - A hős portréja

    • Előad és vezényel
    BEETHOVEN 250 - SPÁCEK // VARGA // BALOG // BALGA // MEGYESI SCHWARTZ // BONCSÉR // CSER

    Beethoven Budán 2017, Budafoki Dohányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor, Nyitókoncert

    Beethoven Budán 2017, Budafoki Dohányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor, Nyitókoncert

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Beethoven Budán Fesztivál, Oláh Kálmán Trió és a Budafoki Dohnányi Zenekar,   Vez. Hollerung Gábor

    Beethoven, Tallér, Dvorák, Fejér András - harsona,  Dohnányi Zenekar, Vezényel: Hollerung Gábor

    Beethoven, Tallér, Dvorák, Fejér András - harsona, Dohnányi Zenekar, Vezényel: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Beethoven, Wagner, Schumann, Vezényel: Hollerung Gábor

    Beethoven: VII. szimfónia,  Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Best of Cinemusic

    Best of Cinemusic

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Binder: for seven days; Fanshawe:African Sanctus

    Bizet: Carmen szvit, Budafoki Dohnányi Zenekar, Akadémiai Kórustársaság, Vez. és előad: Hollerung G.

    Bizet: Carmen szvit, Budafoki Dohnányi Zenekar, Akadémiai Kórustársaság, Vez. és előad: Hollerung G.

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Bp-i Nemzetközi Kórusverseny Nagydíjas Versenye

    Bp-i Nemzetközi Kórusverseny Nagydíjas Versenye

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Vezényel
    Bp-i nemzetközi kórusverseny Nyitókoncertje

    Brahms, Kovács, Beethoven, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Brahms, Kovács, Beethoven, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Britten, Händel, Bach, Csajkovszkij, Budafoki Dohnányi Zenekar,  Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Budafok újévi koncert extra

    Budafok újévi koncert extra

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    BUDAFOKI 2021-22 / 1 TELEMANN / KORNGOLD / SAINT-SAËNS / HOLLERUNG

    BUDAFOKI 2022-23/4 - Újévi koncert

    Budafoki 2023-24/4

    Budafoki 2023-24/4

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, A megérthető zene, Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre ..

    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, A megérthető zene, Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre ..

    Tünde Tickets Kft.
    • Vezényel
    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, A megérthető zene, Dubrovay, Balázs János - zongora

    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, A megérthető zene, Kodály, Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar

    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, A megérthető zene, Liszt: h-moll szonáta, Fülei Balázs – zongora

    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, A megérthető zene, Orbán, Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar

    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, Mozart: Requiem

    Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar, Mozart: Requiem

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar - Kisértések

    Budafoki Dohnányi Zenekar - Kisértések

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar / FELFEDEZÉSEK

    Budafoki Dohnányi Zenekar Játékok

    Budafoki Dohnányi Zenekar Játékok

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar Vajda / Schoenfield / Grieg / Hollerung

    Budafoki Dohnányi Zenekar Vajda / Schoenfield / Grieg / Hollerung

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar – Kozmikus intimitások

    Budafoki Dohnányi Zenekar – Kozmikus intimitások

    Müpa
    • Vezényel
    Budafoki Dohnányi Zenekar –Femina ex machina

    Budafoki Dohnányi Zenekar –J. S. Bach: János-passió  Most és mindörökké

    Budafoki Dohnányi Zenekar,  A megérthető zene, Vez. Hollerung G., Rachmaninov: II. zongoraverseny

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vez. Hollerung G., Rachmaninov: II. zongoraverseny

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar,

    Budafoki Dohnányi Zenekar, "Önök kérték" - Újévi koncert, Vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Gyöngyösi: Gólyakalifa

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Mozart: Á-dúr zongoraverseny K.488

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Richard Strauss: Don Quixote

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vez. és előad: Hollerung Gábor, Jandó Jenő - zongora,

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vez. Hollerung G., Mozart: Varázsfuvola - részl.

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vez. Hollerung Gábor, Beethoven: V. szimfónia

    Budafoki Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vivaldi: Négy évszak

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Akad. Kórust.Händel: Izrael Egyiptomban - Filmzenék, Vez. Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Bach-Stokowski /Mendelssohn / Hollerung

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Beethoven, Mendelssohn, Szüts Apor - zongora, Vez. Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Bűn és bűnhődés, Kovács Z. I. szimfónia, Előad és vezényel: Hollerung G.

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Csajkovszkij, Kodály, Km. Balázs János, Vez. Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Divertimento - Táncjáték, Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Évszakok keringője, Vezényel : Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Grieg: Peer Gynt, Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Gyöngyösi: I. szimfónia I. tétel, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Holst, Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Vez. Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, John Williams: Harry Potter-szvit, Rossini, Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Kálmán Imre: Marica grófnő, Vezényel: Hollerung G.

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Klosé, Vivaldi, Mozart, Hollerung

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Mendelssohn: Szentivánéji álom, Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Mesés zenék – Zenés mesék Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart / Orbán / Mendelssohn / Hollerung

    • Hudba
    Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart / Rossini / Hollerung

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart / Rossini / Hollerung

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar, Rachmaninov / Bartók / Rabinovich /  Vez: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Rajkó virtus, Vez. Hollerung Gábor, Km. Balázs János, Bp. Klezmer Band

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Rameau, Beethoven, Brahms, Vez. Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Rossini: A sevillai borbély, Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Sok hűhó Shakespeare-ért, Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Suppé, Bartók: A fából faragott királyfi , Vezényel: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Sztravinszkij, Rossini: Petite messe solennelle, Vez. Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Újévi koncert

    Budafoki Dohnányi Zenekar, ÚJÉVI KONCERT / Hollerung

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Újévi koncert, Vez. Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. és előad: Hollerung Gábor

    Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung G., Liszt: Les preludes, Brahms - Schönberg, Vajda, Kodály

    Budafoki Dohnányi Zenekar, „Híd Magyarország és Korea között

    Budafoki Dohnányi Zenekar, „Híd Magyarország és Korea között"

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budafoki Dohnányi Zenekar-FILMHARMONIKUSOK

    Budafoki Dohnányi Zenekar-FILMHARMONIKUSOK

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Dirigent
    Budafoki Hangversenyesték: Újévi koncert

    Budafoki Hangversenyesték: Újévi koncert

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    BUDAFOKI/1 - DOBOS // BEETHOVEN // MUSZORGSZKIJ // HOLLERUNG

    BUDAFOKI/4 - ÚJÉVI KONCERT // HOLLERUNG

    Budapesti Nemzetközi Kórusverseny – megnyitó

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • Dirigent
    Budapesti Nemzetközi Kórusverseny – megnyitó BTF

    Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar Vez. Hollerung G. Bach: János passió

    Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar Vez. Hollerung G. Bach: János passió

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung G. Orff: Carmina Burana

    Budapesti Nemzetközi Kórusverseny, Nyitóhangverseny, Mendelssohn: Lobgesang, Vez. Hollerung Gábor

    • Karmester
    Carmina Burana / Budapesti Nemzetközi Kórusverseny

    Carmina Burana / Budapesti Nemzetközi Kórusverseny

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    Carmina Burana szuperkoncert

    Carmina Burana szuperkoncert

    Hírös Agóra
    • Dirigent
    Cinefonic 2023

    Cinefonic 2023

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Cinemusic

    Cinemusic

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic

    Cinemusic

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic - ráadás

    Cinemusic - ráadás

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    CINEMUSIC 2014. - Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel Hollerung Gábor

    CINEMUSIC 2014. - Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Vezényel
    Cinemusic 2015 Ráadás, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Cinemusic 2015 Ráadás, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic 2015, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Cinemusic 2016

    Cinemusic 2016

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic 2016 RÁADÁS

    Cinemusic 2016 RÁADÁS

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic 2017

    Cinemusic 2017

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic 2021

    Cinemusic 2021

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Cinemusic 2022

    Cinemusic 2022

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Cinemusic családi délután

    Cinemusic családi délután

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic Junior 2016

    Cinemusic Junior 2016

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic Junior 2017

    Cinemusic Junior 2017

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Cinemusic, Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor,  Km: Roby Lakatos, Király Linda,Király Viktor

    Csajkovszkij: A Diótörő

    Csajkovszkij: A Diótörő

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Csajkovszkij: A Diótörő

    Csajkovszkij: A Diótörő

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Csajkovszkij: Olasz capriccio; Chabrier: Espagna, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor

    Csajkovszkij: Olasz capriccio; Chabrier: Espagna, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Családi Cinefonic 2023

    Családi Cinefonic 2023

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Családi Cinemusic 2022

    CZF 5 Cziffra Fesztivál, Díjátadó és gálakoncert, Km. Vadim Repin, Balázs János,  Dohnányi Zenekar,

    ImprovisArt Nonprofit Kft.
    • Dirigent
    Cziffra Fesztivál - Párizs aranykora

    Cziffra Fesztivál - Párizs aranykora

    ImprovisArt Nonprofit Kft.
    • Dirigent
    Divertimento - udvari zene

    Divertimento - udvari zene

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    DOHNÁNYI 2021-22 / 4 SCHUMANN / VAJDA / SAINT-SAËNS / HOLLERUNG

    DOHNÁNYI 2021-22 / 4 SCHUMANN / VAJDA / SAINT-SAËNS / HOLLERUNG

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Dohnányi 2022-23 / 2

    Dohnányi 2022-23 / 2

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    DOHNÁNYI 4 - ZOMBOLA // SCHUMANN // SCHUBERT // RÁNKI // HOLLERUNG

    Dohnányi bérlet 2023-24/4 - Honvágy és hazaszeretet

    Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vezényel és előad: Hollerung Gábor, Rossini: Stabat Mater

    Dohnányi Zenekar, A megérthető zene, Vezényel és előad: Hollerung Gábor, Rossini: Stabat Mater

    Tünde Tickets Kft.
    • Vezényel
    Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung G., Bach: h-moll mise

    • Előadja
    Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung G., Brahms: Német requiem

    Dohnányi Zenekar, Filmharmonikusok 2014, DUPLÁZÁS! Vezényel: Hollerung Gábor

    Dohnányi Zenekar, Haydn : 96. szimfónia, Csajkovszkij: IV. szimfónia, Dohnányi /  Jandó  / Hollerung

    Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor, Carmina Burana, Dies irae / Allegri / Liszt / Orff

    Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor, JELENKOROK, Glass / Dubrovay / Berlioz

    Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor, UNGARESCA, Haydn / Berlioz / Erkel / Kodály / Dohnányi / Bar

    DOHNÁNYI/1 - LISZT // DOHNÁNYI // SCHUBERT // PERÉNYI // HOLLERUNG

    DOHNÁNYI/1 - LISZT // DOHNÁNYI // SCHUBERT // PERÉNYI // HOLLERUNG

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    Donizetti, Sibelius, Mozart, Dohnányi Zenekar, Kelemen Barnabás - hegedű, Vez: Hollerung Gábor

    Donizetti, Sibelius, Mozart, Dohnányi Zenekar, Kelemen Barnabás - hegedű, Vez: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Dvorák: IX. (Újvilág) szimfónia, Smetana, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor

    Élet, öröm, zene - Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar

    Élet, öröm, zene - Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Énekel az ország 2019

    Énekel az ország 2019

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Vezényel
    Énekel az ország 2022

    Énekel az Ország 2023

    Énekel az Ország 2023

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    Énekel az ország 2023 - ráadás

    Énekel az ország 2023 - ráadás

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    Énekel az ország, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung G., Kodály: Budavári Te Deum, Rossini

    Énekel az ország, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung G., Kodály: Budavári Te Deum, Rossini

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Énekel az ország, Dohnányi Zenekar,  Mozart: Requiem, Kodály:Psalmus Hungaricus

    Énekel az ország, Országos Egyesített Kórus, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Énekel az ország, Vajda:Változatok, Webber: Requiem, Országos Egyesített Kórus, Vez: Hollerung Gábor

    Énekel az ország, Vajda:Változatok, Webber: Requiem, Országos Egyesített Kórus, Vez: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    FILMHARMONIKUSOK

    FILMHARMONIKUSOK

    Gyulai Várszínház
    • Dirigent
    FilMharmónikusok 2.0 -Az új dimenzió

    FilMharmónikusok 2.0 -Az új dimenzió

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Dirigent
    Filmharmonikusok 2013, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel: Hollerung Gábor

    Filmharmonikusok 2013, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Filmzenekoncert

    Filmzenekoncert

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Dirigent
    FLIMZENE KONCERT

    FLIMZENE KONCERT

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Főpróba, Komoly-komolytalan újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral

    Főpróba, Komoly-komolytalan újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Gamer Symphony 2023

    Gamer Symphony 2023

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Gyöngyösi: Sinfonia concertante; Csajkovszkij: A Diótőrő - The Swinging Nutcracker

    Händel: Izrael Egyiptomban, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel és előad: Hollerung Gábor

    Händel: Izrael Egyiptomban, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel és előad: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Haydn: Teremtés, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor

    Haydn: Teremtés, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Hegedűs Endre zenekari zongoraestje, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Hegedűs Endre zenekari zongoraestje, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Hegedűs Endre zenekari zongoraestje, Km. Budafoki Dohnányi Zenekar, Mozart, Brahms

    Hegedűs Endre zenekari zongoraestje, Km. Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor,

    Hegedűs Endre Zenekari Zongoraestje, Km.Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Hommage á Paganini - Ünnepi nagykoncert a szerző halálának 180.évfordulójára

    Általános
    • Dirigent
    I. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL – NYITÓ HANGVERSENY

    Igazából karácsony 2022

    Igazából karácsony 2022

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Igazából karácsony 2023

    II. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep

    II. Budapesti Nemzetközi Kórusünnep

    Müpa
    • Karmester
    In memoriam Szabados György

    In memoriam Szabados György

    Budapesti Tavaszi Fesztivál
    • Dirigent
    JOHN WILLIAMS - FILMHARMONIKUSOK

    JOHN WILLIAMS - FILMHARMONIKUSOK

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Dirigent
    JOHN WILLIAMS - FILMHARMONIKUSOK

    JOHN WILLIAMS - FILMHARMONIKUSOK

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Dirigent
    Kékszakáll / BARTÓK TAVASZ 2022

    Kékszakáll / BARTÓK TAVASZ 2022

    Müpa
    • Dirigent
    Keresztutak - Budafoki Dohnányi Zenekar

    Keresztutak - Budafoki Dohnányi Zenekar

    Müpa
    • Dirigent
    Kísértések - Budafoki Dohnányi Zenekar

    Kísértések - Budafoki Dohnányi Zenekar

    Müpa
    • Dirigent
    Komoly-komolytalan újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral

    Komoly-komolytalan újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Kortárs romantikusok - Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar / CAFe Budapest 2016

    LAJKÓ FÉLIX

    LAJKÓ FÉLIX "Szimfonik koncert"

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Dirigent
    Latin zene, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel és előad: Hollerung Gábor

    Latin zene, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel és előad: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Magyar kórusirodalom gyöngyszemei, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Hollerung Gábor

    Makrokozmosz A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar / CAFe Budapest 2015

    Maraton: Északi romantika – Budafoki Dohnányi Zenekar

    Maraton: Északi romantika — Budafoki Dohnányi Zenekar

    Budapesti Fesztiválzenekar
    • Dirigent
    MEGÉRTHETŐ 4 - BEETHOVEN MOSOLYA - Waldstein-szonáta

    MEGÉRTHETŐ 4 - BEETHOVEN MOSOLYA - Waldstein-szonáta

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • előad
    MEGÉRTHETŐ 5 - HALLELUJA - Händel: A Messiás - II. rész

    Megérthető zene - Bach: A fúga művészete

    Megérthető zene / J.S. Bach: A fúga művészete

    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 1 - HÄNDEL: MESSIÁS

    • Vezényel és előad
    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 2 - BARTÓK: KOSSUTH-SZIMFÓNIA

    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 2 - BARTÓK: KOSSUTH-SZIMFÓNIA

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 3 - RESPIGHI: RÓMA FENYŐI

    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 4 - DEBUSSY: NOKTÜRNÖK

    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 5 - JOHN WILLIAMS: STAR WARS

    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 5 - JOHN WILLIAMS: STAR WARS - ráadás

    MEGÉRTHETŐ ZENE 2021-22 / 5 - JOHN WILLIAMS: STAR WARS - ráadás

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Vezényel és előad
    Megérthető zene 2022-23 / 1

    Megérthető zene 2022-23 / 1

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Előad és vezényel:
    Megérthető zene 2022-23 / 4 - Rossini: Az első rocker

    Megérthető zene 2022-23 / 4 - Rossini: Az első rocker

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    Megérthető zene 2022-23 / 5 - A lélek bolygói

    Megérthető zene 2022-23/2 A világ görbe tükre

    Megérthető zene 2022-23/3 - Bravúros szabadság

    Megérthető zene 2023-24/2 - A rítus

    Megérthető zene 2023-24/2 - A rítus

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Előad és vezényel
    Megérthető zene 2023-24/3 -Az intimitás univerzuma

    Megérthető zene 2023-24/4 - Isten gyönyörű játéka

    Megérthető zene RÁADÁS - Bartók: A csodálatos mandarin - szvit // in memoriam Kocsis Zoltán

    Megérthető zene, Bach: János passió

    Megérthető zene, Bach: János passió

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Megérthető zene, Liszt: Faust szimfónia

    Megérthető zene, Liszt: Faust szimfónia

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    MEGÉRTHETŐ/3 – ÖRÖK FORRÁS – A KLASSZIKA HARMÓNIÁJA - ONLINE INGYEN NÉZHETŐ

    MEGÉRTHETŐ/3 – ÖRÖK FORRÁS – A KLASSZIKA HARMÓNIÁJA - ONLINE INGYEN NÉZHETŐ

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    MEGÉRTHETŐ/4 - A SZIMFONIKUS KÖLTEMÉNY SZÜLETÉSE

    MEGÉRTHETŐ/4 - A SZIMFONIKUS KÖLTEMÉNY SZÜLETÉSE - ONLINE INGYEN NÉZHETŐ

    MEGÉRTHETŐ/5 - A SZIMFONIKUS ZENE SZÜLETÉSE - INGYES ONLINE KONCERT

    Messiás

    Messiás

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    Mozart, Dvorák, Beethoven, Mariana Vasilijeva, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Mozart, Dvorák, Beethoven, Mariana Vasilijeva, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Mozart, Händel, Biber, Mendelssohn, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vez. Hollerung Gábor

    Mozart: c-moll mise

    Mozart: c-moll mise

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Mozart: d-moll zongoraverseny K 466, Dohnányi Zenekar, Réti Balázs, Vez. és előad: Hollerung Gábor

    Mozart: d-moll zongoraverseny K 466, Dohnányi Zenekar, Réti Balázs, Vez. és előad: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Mozart: Don Giovanni – II. felvonás – finale

    Mozart: Don Giovanni – II. felvonás – finale

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Mozart: Jupiter szimfónia

    Mozart: Jupiter szimfónia

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    Mozart: Kürtverseny; Dohnányi: Hárfaverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel: Hollerung Gábor

    Mozart: Kürtverseny; Dohnányi: Hárfaverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Német zene

    Német zene

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Nyitóhangverseny

    Nyitóhangverseny

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    Nyitóhangverseny 2021

    Nyitóhangverseny 2021

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    Nyitóhangverseny 2022

    Nyitóhangverseny 2022

    Interkultur Hungária
    • Dirigent
    Olasz specialitások - Matinékoncertek

    Olasz specialitások - Matinékoncertek

    Müpa
    • Vezényel és a műsort vezeti
    Oratórium-változatok

    Oratórium-változatok

    Müpa
    • Herec/čka
    Orbán György 70, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Orbán György 70, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Orff: Carmina burana, Fanshawe, Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor

    Orff: Carmina burana, Fanshawe, Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Orosz századforduló Balázs János és a Budafoki Dohnányi Zenekar

    Prokofjev-maraton: Budafoki Dohnányi Zenekar

    Prokofjev-maraton: Budapfoki Dohnányi Zenekar

    Prokofjev-maraton: Budapfoki Dohnányi Zenekar

    Budapesti Fesztiválzenekar
    • Dirigent
    Radics Gigi - Szakcsi Lakatos Béla - Budafoki Dohnányi Zenekar / A Magyar Hospice Alapítvány

    Ravel: Daphnis és Cloé, Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Ravel: Daphnis és Cloé, Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Rémségek kicsiny éjszakája

    Rémségek kicsiny éjszakája

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Rossini, Mozart, Franck

    Rossini: Kismise, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Rossini: Kismise, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Rossini: Petite messe solennelle (Kis mise)

    Rossini: Petite messe solennelle (Kis mise)

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Saint-Saëns, Berlioz, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Saint-Saëns, Berlioz, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Schubert: Die schöne Müllerin, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Skandináv zene

    Skandináv zene

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Smetana: Az eladott menyasszony - szcenírozott vígopera

    Smetana: Az eladott menyasszony - szcenírozott vígopera

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Smetana: Moldva, Blanik, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Smetana: Moldva, Blanik, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    SORSOK ÜTKÖZÉSE - Verdi: Rigoletto

    SORSOK ÜTKÖZÉSE - Verdi: Rigoletto

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Stravinsky: Pulcinella, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Stravinsky: Pulcinella, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Szergej Nakarjakov és a Budafoki Dohnányi Zenekar

    Szergej Nakarjakov és a Budafoki Dohnányi Zenekar

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    Szimfonikus megjelenések – Fülei Balázs és a Budafoki Dohnányi Zenekar

    Szimfonikus megjelenések – Fülei Balázs és a Budafoki Dohnányi Zenekar

    Müpa
    • Dirigent
    Szláv zene, Dohnányi Zenekar, előad és vez. Hollerung Gábor

    Szláv zene, Dohnányi Zenekar, előad és vez. Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Előad
    Szulák Andrea karácsonyi koncertje a Budafoki Dohnányi Zenekarral

    Szulák Andrea karácsonyi koncertje a Budafoki Dohnányi Zenekarral

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Take 6 Symphonic

    Take 6 Symphonic

    Müpa
    • Vezényel
    TAKE IT EASY - FLÖRT

    TAKE IT EASY - FLÖRT

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    TAKE IT EASY - JÁTÉK

    TAKE IT EASY - SZENVEDÉLY

    The Best of Goran Bregović

    The Best of Goran Bregović

    Müpa
    • Dirigent
    Tolcsvay, Csajkovszkij, Berlioz, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Tolcsvay, Csajkovszkij, Berlioz, Budafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Újév Köszöntő

    Újév Köszöntő

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész
    Újévi koncert

    Újévi koncert

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Iné
    Újévi Koncert 2015, Budafoki Dohnányi Zenekar,  Vez. Hollerung Gábor

    Újévi Koncert 2015, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Vezényel
    ÚJÉVI KONCERT 2021 - Müpa Home Live

    ÚJÉVI KONCERT 2021 - Müpa Home Live

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    Újévi koncert 2022

    Újévi koncert 2024

    Újévi koncert 2024

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar

    ÚJÉVI koncert sztárvendégekkel, Budafoki Dohnányi Zenekar

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Újévi koncert sztárvendégekkel, Dohnányi Zenekar, főpróba

    Újévi koncert, Budafoki Dohányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Újévi koncert, Budafoki Dohányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Újévi koncert, Budafoki Dohnányi Zenekar, Komoly komolytalanságok

    Újévi koncert, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vez. Hollerung Gábor

    Újévi koncert, Dohnányi Zenekar

    Újévi koncert, Dohnányi Zenekar

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Újévi koncert, Ráadás hangverseny,  Budafoki Dohnányi Zenekar, Komoly komolytalanságok

    Újévi koncert, Ráadás hangverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Komoly komolytalanságok

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Újévi koncert, Vezényel: Hollerung Gábor

    Újévi koncert, Vezényel: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Újévi ráadás koncert 2023

    Újévi ráadás koncert 2023

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    Újévi ráadás koncert 2024

    Ungaresca - Budafoki Dohnányi Zenekar

    Ungaresca - Budafoki Dohnányi Zenekar

    Müpa
    • Dirigent
    Universitas 5, Erkel, Brahms, Liszt

    Universitas 5, Erkel, Brahms, Liszt

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    VADIM REPIN ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR

    VADIM REPIN ÉS A BUDAFOKI DOHNÁNYI ZENEKAR

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    Vajda, Addinsell, Csajkovszkij, Hegedűs Endre - zongora, Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor

    Vajda, Addinsell, Csajkovszkij, Hegedűs Endre - zongora, Dohnányi Zenekar, Vez: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    VARÁZSLATOS JOHN WILLIAMS

    VARÁZSLATOS JOHN WILLIAMS

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    VARÁZSLATOS JOHN WILLIAMS - ráadás

    Verdi: Requiem

    VIGADÓ 1 - SCHUMANN // MOZART // HOLLERUNG

    Vivaldi, Handel, Mozart, Beethoven, BUdafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Vivaldi, Handel, Mozart, Beethoven, BUdafoki Dohnányi Zenekar, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Wagner: Az istenek bevonulása a Valhallába, A walkűrök lovaglása, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Wagner: Az istenek bevonulása a Valhallába, A walkűrök lovaglása, Előad és vezényel: Hollerung Gábor

    Jakobi Koncert Kft.
    • Dirigent
    Zempléni Fesztivál - Nyitóhangverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Haydn, Beethoven, Schumann,

    Zempléni Fesztivál - Nyitóhangverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Haydn, Beethoven, Schumann,

    Tünde Tickets Kft.
    • Karmester
    Zempléni Fesztivál,  Záróhangverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Haydn: A teremtés

    Zempléni Fesztivál, Záróhangverseny, Budafoki Dohnányi Zenekar, Haydn: A teremtés

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    Zempléni Fesztivál, Filmzene, Dohnányi Zenekar, Budapesti Akad. Kórustársaság, Vez. Hollerung Gábor

    Zempléni Fesztivál, Moran Singers Ensemble, Budafoki Dohnányi Zenekar, Vezényel: Hollerung Gábor

    Zempléni Fesztivál, Nyitókoncert, Budafoki Dohnányi Zenekar,  Vez. Hollerung Gábor, Mozart, Bartók

    Zempléni Fesztivál, Retro Symphonic Rock

    Zempléni Fesztivál, Retro Symphonic Rock

    Tünde Tickets Kft.
    • Vezényel
    Zempléni Fesztivál, Verdi-Wagner Gála, Km. Cantemus Vegyeskar,  Dohnányi Zenekar, Vez Hollerung G.

    Zenekari kalauz fiataloknak  [Matinékoncertek]

    ZenePlusz 2022-23 / 1 - Dvořák: Stabat Mater

    ZenePlusz 2022-23 / 1 - Dvořák: Stabat Mater

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    ZenePlusz 2022-23/3 - Sok hűhó semmiért

    ZenePlusz 2023-24/1 - Händel: Messiás

    ZenePlusz 2023-24/1 - Händel: Messiás

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Dirigent
    ZenePlusz 2023-24/3 - Veszedelmes viszonyok

    ZenePlusz 22-23/4. - Játékok és szenvedélyek

    ZenePlusz 3 - Berlioz / Mendelssohn

    ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS

    ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • karmester
    ZENEPLUSZ/4 // VADIM REPIN // HOLLERUNG - INGYENES ONLINE KONCERT

    Ponuky

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:

    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016