• Person


    László Kálmán

    László Kálmán

    Fødsel: 1975 (Budapest)

    Énekművész (tenor).

    2001-ben szerzett egyetemi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár, karvezetés szakán. 2002 óta Lax Éva énektanár növendéke. 2002-től 2008-ig a Honvéd Férfikarban énekelt.

    2008-tól a Nemzeti Énekkar tagja, valamint 2000-től kórustagként és szólistaként is közreműködik a Vashegyi György által alapított és vezetett…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Der er p.t. ingen forestillinger

    Énekművész (tenor).

    2001-ben szerzett egyetemi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár, karvezetés szakán. 2002 óta Lax Éva énektanár növendéke. 2002-től 2008-ig a Honvéd Férfikarban énekelt.

    2008-tól a Nemzeti Énekkar tagja, valamint 2000-től kórustagként és szólistaként is közreműködik a Vashegyi György által alapított és vezetett Purcell Kórusban. Repertoárjában elsősorban Haydn-, Mozart-misék, oratóriumok, Bach-kantáták szerepelnek. Szólistaként lépett fel számos nagyobb mű előadásában, mint például Bach h-moll miséjében, valamint több ízben szerepelt Bach János-passiójának és Máté-passiójának evangélistájaként.

    Az oratorikus irodalom mellett az opera világa is közel áll hozzá. Láthattuk Haydn „Aki hűtlen, pórul jár!” című szerzeményében Filippo (2011. Miskolci operafesztivál), Mozart La Clemenza di Titójában Titus szerepében (2014. MÜPA).
    Kortárs művek bemutatásában is szívesen közreműködik, többek között Selmeczi György: Szirén, Gyöngyösi Levente: Naphimnusz, Lukács-passió, Karácsonyi Oratórium című alkotásaiban is hallhattuk őt.

    A Teremtés

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • ének

    Haydn - Mozart sorozat

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Anden

    IMA ÉS FOHÁSZ Pászti/1

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Művészeti vezető

    MOZART: Requiem

    Jegycenter Kft.
    • Operaénekes (tenor)

    PRÓBATERMI VENDÉGSÉG Kamarazenei bérlet 4.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Házigazda

    Puccini: Manon Lescaut Opera/3 "Előhang" 18 órától

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Táncmester; Lámpagyújtogató / Dance master / Lamplighter

    PUCCINI: TURANDOT Opera/3

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Altoum császár, Perzsia hercege / Emperor Altoum/Prince of Persia

    Tavaszköszöntő az opera jegyében

    Belvárosi Színház
    • tenor

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016