• Artist


    Mihály Kálmándy
    5

    Mihály Kálmándy

    Magánénekes (bariton).

    Hatévesen zongorázott, később a klasszikus gitárhoz és máshangszerekhez nyúlt. A kolozsvári G. Dima Zeneakadémia hallgatójaként végzett, ahol Verdi Nabuccójának címszerepével debütált, a szerep azóta is kíséri pályáján. Nemzetközi karrierje a trieszti Teatro Verdi Nabucco-produkciójával vette kezdetét, ami számos felkérést hozott világszerte. Kálmándy Mihály fellépett többek…

     Continue

    Current programs


    No program is currently running.

    Magánénekes (bariton).

    Hatévesen zongorázott, később a klasszikus gitárhoz és máshangszerekhez nyúlt. A kolozsvári G. Dima Zeneakadémia hallgatójaként végzett, ahol Verdi Nabuccójának címszerepével debütált, a szerep azóta is kíséri pályáján. Nemzetközi karrierje a trieszti Teatro Verdi Nabucco-produkciójával vette kezdetét, ami számos felkérést hozott világszerte. Kálmándy Mihály fellépett többek között Rómában, Nápolyban, Bécsben, Stockholmban, Londonban, Varsóban, de Szöulban és Új-Zélandon is tapsoltak neki. Mindeközben a Magyar Állami Operaházban folyamatosan énekelte a nagy baritonszerepeket. Olyan kiváló karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Esa-Pekka Salonen, Pier Giorgio Morandi, Kent Nagano vagy Pinchas Steinberg. Színpadi partnerei között megtaláljuk Marton Évát, Edita Gruberovát, Komlósi Ildikót, Miklósa Erikát, Placido Domingót, José Curát is. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet 2013/2014-ben viselte. 2015 tavaszán a Halhatatlanok Társulata tagjai közé választották.

    A bolygó hollandi

    A bolygó hollandi

    Magyar Állami Operaház
    • A hollandi | The Dutchman
    A trubadúr – koncertszerű előadás

    A trubadúr – koncertszerű előadás

    Magyar Állami Operaház
    • Luna gróf | Conte di Luna
    A vesztaszűz

    A vesztaszűz

    Magyar Állami Operaház
    • Cinna, a légió parancsnoka
    Aida

    Aida

    Magyar Állami Operaház
    • Amonasro, Etiópia királya
    Aida

    Aida

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • AMONASRO, Etiópia királya
    Andrea Chénier

    Andrea Chénier

    Magyar Állami Operaház
    • Carlo Gérard
    Andrea Chénier

    Andrea Chénier

    Magyar Állami Operaház
    • Carlo Gérard
    Az álarcosbál

    Az álarcosbál

    Magyar Állami Operaház
    • Renato Anckarström
    Bánk bán

    Bánk bán

    Magyar Állami Operaház
    • Tiborc
    Bánk bán

    Bánk bán

    Magyar Állami Operaház
    • Petur bán / Petur bán, leader of the nobles
    Bánk Bán

    Bánk Bán

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Petur Bán
    Bánk Bán

    Bánk Bán

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Petur bán
    Bánk Bán

    Bánk Bán

    Győri Nemzeti Színház
    • Petur bán
    Egri Kamaraopera Fesztivál - PUCCINI100

    Egri Kamaraopera Fesztivál - PUCCINI100

    Általános
    • Közreműködik - A LIDÉRCEK
    Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera

    Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera

    Margitszigeti Színház
    • Petur bán
    Giacomo Puccini: TOSCA - opera

    Giacomo Puccini: TOSCA - opera

    Margitszigeti Színház
    • Scarpia, Róma rendőrfőnöke
    Kálmándy30

    Kálmándy30

    Magyar Állami Operaház
    • Operaénekes
    Kivételes Operagála / Híres Donizetti -és Verdi operaduettek

    Kivételes Operagála / Híres Donizetti -és Verdi operaduettek

    Általános
    • bariton
    Macbeth

    Macbeth

    Magyar Állami Operaház
    • Macbeth
    Otello

    Otello

    Magyar Állami Operaház
    • Jago, Otello zászlósa
    Parsifal

    Parsifal

    Magyar Állami Operaház
    • Amfortas 
    Príma Donnák + 1 hős - Kálmándy Mihály

    Príma Donnák + 1 hős - Kálmándy Mihály

    Magyar Állami Operaház
    • Actor/Actress
    Színe-fonákja (km. Rost Andrea) Kocsis bérlet 3.

    Színe-fonákja (km. Rost Andrea) Kocsis bérlet 3.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Bariton
    SZÜLETÉSNAPOSOK Ferencsik bérlet 1.

    SZÜLETÉSNAPOSOK Ferencsik bérlet 1.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Bariton / Baritone
    Tannhäuser

    Tannhäuser

    Magyar Állami Operaház
    • Wolfram von Eschenbach
    Térj vissza győztesen! - Kossuth-díjasok sztárestje

    Térj vissza győztesen! - Kossuth-díjasok sztárestje

    Magyar Állami Operaház
    • Other
    Tosca

    Tosca

    Magyar Állami Operaház
    • Báró Scarpia
    Tosca

    Tosca

    Magyar Állami Operaház
    • Báró Scarpia
    Tosca

    Tosca

    Magyar Állami Operaház
    • Báró Scarpia
    Tosca

    Tosca

    Magyar Állami Operaház
    • Báró Scarpia
    Traviata

    Traviata

    Magyar Állami Operaház
    • Giorgio Germont
    Triptichon

    Triptichon

    Magyar Állami Operaház
    • Michele (A köpeny)

    Recommendations


    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016